Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-04-18 / 16. szám
4-77 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 478 Gymnásiumi államsegély.") Habent sua fata. Negyedfél évtizede, hogy ősi gymnásiumi rendszerünk megbolygattatott, és azóta a hajó, a régi horgonyokról elszakíttatva, folyvást hányatott a bizonytalanság tengerén. Most két éve végre ugy látszott célhoz jutottunk, legalább annyiban, hogy megállapittatott oly rendszer, melynek, mint hiszszük, ha nem is századokra, de legalább évtizedekre szóló élete lesz. Hogy gymnásiumi oktatásunkon gyökeresen javítani kellett, a felől mi protestánsok is meg valánk győződve, sőt már a negyvenes évek derekán épen a protestáns egyházak voltak azok, melyek e tekintetben élénk mozgalmat indítottak, mélyre ható reformokat törekedtek valósítani. Másfelől azonban drága kincs, s híven őrzendő szent Örökség gyanánt tekintették azon jogokat, melyeket iskoláik kormányzására nézve i79°/i-ben nyertek. Nehezen, erős belküzdelmek után, e tekintetben is megalkudtunk az új viszonyokkal, a jelen kor modern szellemével. Nehéz harcot vívtunk ; talán minden önálló gondolkodású protestáns előbb önmagával, azután testvérével, a hajlékonyabb jellemű, az optimista kedélyű protestáns az ősi jogokhoz merevebbűl ragaszkodókkal, a regnum marianum és az alkotmányos Magyarország között levő különbséget kevésbé méltányló aggodalmaskodókkal. Végre meghajoltunk egyetemesen a megalkotott modern középiskolai törvény előtt, és pedig nem kényszerűségből, a törvény ellen'cszegülést nem ismerő hatalma előtt, hanem őszintén, jóakaratulag. Küzdöttünk több kevesebb szívóssággal az ősi jogok mellett, a mig a törvény születőfélben volt; de miután létrejött, úgy tekintettük azt, mint a mely ha csorbítja is egyházunk évszázados önkormányzati jogait, de javára szolgálatid nemzetünknek, s erősiti a magyar állameszme fejlődését. A mit vesztettünk a réven, megnyerjük a vámon. Drága minekünk egyaránt nem csak egyházunk, de hazánk s nemzetünk is. Készséggel hódoltunk a törvénynek és siettünk középiskoláinkat annak kívánalmaihoz képest szervezni. Ám de a jóakarat s a tőlünk, sokképen megtépett egyháztól telhető áldozat nem elég. Minket az államkormány nem kényeztetett el, a mink van, önnön erőnkből, apáink áldozatából van. Híveink ajtain zörgettünk és zörgetünk igen gyakran, ha egyházunk, iskoláink, humanistikus intézeteink erre késztetnek; de az államhoz nem szoktunk fordulni, alamizsnát tőle nem szoktunk koldulni. Most azonban mégis — a mennyiben önnön erőnk nem volt elégséges, az államhoz A részletes tudósítást az értekezletről »BelföId« rovatunk hozza. Szerk. fordultunk, de nem alamizsnáért, nem koldusképen ; hanem kiindulva egyrészt onnan, hogy hazai protesf. egyházunk századokon át a maga erején fenntartott nagy számú középiskoláival nem csak felekezeti és helyi érdekeknek, hanem országos közművelődési céloknak is szolgált és szolgál ma is; másrészt kiindulva onnan, hogy országos törvény helyezi kilátásba a segélyt az erre'reászorult intézeteknek. Nem is voltunk túlzók kérelmünkkel. Az államnál három gymnásium évi költsége a legszűkebb számitással is felmegy 60,000 frtra, mi 14 fő- és algymnásiumunk számára kértünk . ekkora évi segélyt, 3 tanintézet költségén mi 14-et törekszünk megmenteni és ezen kívül kértünk egyszer mindenkorra 360,000 frtot, épitésre, beruházásra. Bizalommal vártuk a kedvező választ ; nem volt okunk a kormány jóakaratában kételkedni, hittük, hogy ha államunk pénzügyei nincsenek is valami csillogó állapotban, de oly fontos misszió gyámolitására, a minőt protestáns felekezeti iskoláink teljesítenek, nem fog megtagadtatni a kért segély, vagy ha egyszerre nem tétetik is folyóvá, az évi segélyen kivül az egyszer mindenkorra kért segély, de annak részletekben való kiutalványozása biztosíttatik. Ily reménynyel sereglettek össze ref. egyházunk legfőbb kormányzói e hó 10-én. Habent sua fata. A miniszteri meghívó szétküldése s a meghívottak megjelenése között eső időben egy felettébb kellemetlen incidens merült fel. Husz millió forint. Nagy összeg. Nagy gondot ad azoknak, kiknek ez a vállaira nehezedik. Nem csudáljuk, ha minisztereink szeme előtt ezen nagy összeg árnyéka a legtisztábban felismerhető nemzeti s culturalis érdekeket is homályba burkolta s a miniszterek vonakodtak számokban határozott Ígéretet tenni. Régi dolog hogy . . . plectuntur Achivi. De nem csodáljuk azt sem, hogy egyházunk kormányzóit keserűen fájdalmas érzés fogta el a bár jóakaratról tanúskodó, de mégis semmi bizonyosat nem nyújtó miniszteri válasz hallatára. Nem csodáljuk, hogy ily válaszszal, a csalódás ily keserű nyilával kebleikben nem akartak távozni. Harmadnap azután a biztató s biztosító ígéretet megkapták. A miniszterelnök biztató szavain kivül, biztosította őket, hogy a jövő évi költségvetés mielőtt beterjesztetnék a képviselő ház elé, közöltetni fog annak reánk vonatkozó pontja egyetemes konventünkkel. Ezzel aztán biztosítattunk a felől, hogy ha a minisztérium netán a jövő évi költségvetésben, nem a jóakarat hiányából, mert ezt nincs okunk feltételezni távolról sem, hanem pénzügyi tekintetekből, törvényeken alapuló s legdrágább nemzeti érdekek előmozdítását célzó kérelmünket nem venné kellőképen figyelembe: ügyünket vihetjük