Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-04-11 / 15. szám
4-77 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 478 akart. A szövegbe odaszurhatta volna a codifikáláskor a »végzi teendőjét« elibe, magyarázatul a »függetlenül« szőt; de tán épen ezért hagyatott ez ki, mert attól lehetett tartani, hogy a szőrszálhasogatásra s ferde magyarázatokra hajlandó elemek, ürügyül használják, a rokon hangzásnál fogva, a »felelősség nélküli«-vel összezavarásra. Denique: akár benne volna, akár nincs a magyarázó »függetlenül:« tény, hogy a legtöbb egyházmegye jelölő bizottsága felelősség nélkülinek tartja magát s működésében is mint ilyen jár el. És épen ezzel nehéz sérelmeket, vagy jogtalanságot okoz épen azoknak, akiknek érdekében alkotvák lelkészválasztási törvényeink. Homolya ur e lapok hasábjain élénken felszólalt a lelkész minősítési szabályrendeletek egyöntetűsége mellett ; sok baj forrását látván a valahány ház, annyi szokású minősitési hatványokban. Kétségkívül ez is baj; mert megeshetik, hogy a ki képesítve van saját egyházmegyéje vagy kerülete szabályrendeletei szerint, a másik kerület szabványai szerint már nem képesített. De ebben vigasztaló az, hogy otthon mégis képesített. Hanem a jelölő bizottság isteni hatalma még saját otthonában, minden képesítés mellett is sarokba dobhatja a huzamos szolgálatú rendes lelkészt, szemben egy csekély szolgálatú s képességű segédlelkészszel. Ez már sokkal nagyobb baj; mert jogtalanság, visszaélés. És pedig igy történik többnyire. Tizennégy lelkészválasztást kísértem figyelemmel különböző vidéken. Tizenkét esetben segédlelkész jutott be s csak egyetlenegy eset volt, hogy igen jeles képességű ifjú segéd vette el a jutalmat szinte jeles »huzamos időn át hiven szolgált* rendes lelkész (esperes) elől. A többiben mindig közönséges tehetségű ifjak arattak diadalt, hasonló, de huzamos szolgálatú rendes lelkészek felett. Ha már a pályatéren hasonló erők mérkőzvén, bukik az egyik, vagy a közepes tehetség elesik a sokkal jelesebb előtt: azon megtudunk nyugodni; de valami elkeserítő és megalázó van abban, ha nyilván a kisebb érdemnek játszatik kezébe a jutalom. Tény pedig, hogy a nem felelősség köpenye alatt bejátszatnak a káplánok. Én nyilván állítani merem, hogy az a köpeny nem jogos tulajdona a jelölő bizottságnak. Azon anyag, melyből a lelkészválasztási törvények szabvák, meg sem tűrhet olyan színű és szabású köpenyt; mert merő ellentéte a 186-dik §-nak, mint a nemleges és tevőleges delej egymásnak. A zsinati lelkészválasztás főtörvénye szerint a rendes lelkészek előmozdítása a főcél. Ez a cél a 192-dik §-nalc ferde értelmezésével többnyire elbukik. Ugyanazért, hogy a rendes lelkészek jogai ferde magyarázatok által az eddigiekhez hasonló nagy csorbákat ne szenvedjenek, oda kell hatnunk, hogy a 192-ik § igaz érteményéhez képest, a lelkészjelölő bizottságok, önállóságuk s függetlenségük meghagyása mellett, felelősségre köteleztessenek. Ennek legegyenesebb utja, ha a lelkészértekezletek megbeszélik e tárgyat s az egyházmegyére, innen a kerületre s végül a konventre fellebbezik a kérdést. Igy jutunk biztosan s mielőbb a hiteles és apokrifus exegésisek elkülönítéséhez. Bajaink orvoslására e módot sokkal jobbnak s célszerűbnek tartom, mint a Homolya ur által ajánlottat; mert mig — mint a tapasztalat mutatja — az általa javasolt mód semmi eredményre sem vezetett, ez nem lehet a pusztában elhangzó szó, miután a lelkészértekezleten vagy egyházmegyei gyűlésen kiki terjeszthet be javaslatot vagy indítványt, mely ha még kisebbségben maradna is, föllebezhető oda, hol az irás helyes értelmezésének lelke bővebb, az elfogultság és helyi érdek ellenben szűkebb mértékben adatik. E tárgy épen időszerű, küszöbön állván az egyházmegyei s kerületi gyiilésezés. Szentkati Károly. TARCA. Luther wormsi végszavai. Midőn Rákosi György e lapok jelen évfolyamának 2-ik számában egy érdekes, önálló történelmi kutatás után dolgozott egyháztörténelmi értekezés közlését kezdte meg »Luther Wormsban* címmel: azon biztos reményben voltam, hogy immár a magyar irodalom terén is meg lesz birálatilag vitatva Luther általánosan ismert wormsi végszavainak: >Itt állok, máskép nem tehetek, Isten engem ugy segéljen. Amen* hitelessége s meg lesz állapítva valódi alakja. Várakozásomban azonban fájdalmasan csalódtam. A terjedelmes értekezés véget ért anélkül, hogy Rákosi a kérdés ezen legérdekesebb pontjára különösebb súlyt fektetett, vagy legalább a német irodalom idevonatkozó kutatásainak eredményét röviden reproducálta volna. Ellenkezőleg megelégedett azzal, hogy (a 8-ik számban) az 1. alatti jegyzetben kilenc különféle forrásnak egymástól ugyancsak eltérő előadását, minden legkisebb bírálat nélkül s annak bizonyságául sorolja elő, »hogy mily nehéz legtöbbször egyes történelmi nevezetességű nyilatkozatoknak szószerinti hangzását, ugy amint mondva voltak, megállapítani.* Az önallóan kutató, a bíráló történész azonban, nemhogy ily fontos kérdésnél, de a legcsekélyebb jelentőségű ténynél is, ennyivel meg nem elégedhetik. Megbírálja, egybeveti a különböző források hitelességét és értékét s végeredményben megállapitja a valódi tényállást vagy egy nyilatkozat valódi alakját, a »szószerinti hangzását.« S ha valamely történelmi értékű nyilatkozat megérdemli, hogy valódi alakjában ismerjük meg, ugy bizonyára a legelső helyen áll ezek közt Luther idéztem wormsi nyilatkozata, melyet a falusi egyszerű elemi iskolás gyermektől elkezdve, fel a világ legnagyobb tudósai-ig úgyszólván mindenki ismer, s igen sokszor idéz. De még nem ís olyan nehéz e világhírű nyilatkozat valódi alakját megállapítani. A német tudósok már jó ideje megpróbálkoztak vele, és pedig mondhatom : teljesen elfogadható eredménynyel. Dr. Burkhardt a »Theol. Studien und Kritiken* 1869. évi III. füzetében (517—531) vizsgálat alá vévén a különböző forrásokat, azon eredményre jött, hogy Luther wormsi beszéde végén csak ennyit mondott »Gott helff mir, Amen /« míg a hagyományos szöveg többi része: »Hie steh' ich, ich kann nicht anders* hitelt nem érdemlő, későbbi hozzátétel!*) Waltz Briegernek »Zeitschrift für Kirchengeschichte« (II. 228—9) című folyóiratban szintén ezen eredményre jut. Ellenben Köstlin több helyen (Osterprogramm der Univ. Halle-Wittenberg. — Éuther életrajza 2. kiadás. I. kötet. 452. lap. — Annelen der Biographie XIX. le. »Luther« cikk) határozottan ragaszkodik a hagyományos szöveghez s annak mind három mondatát teljesen híresnek tartja. Végre a jelen év januárjában, a aForschungen zur *) Én Büchmann jeles műve lapozgatásakor (>Gefliigelte Worte,« Berlin 1874) lettem először figyelmessé e kérdésre, még I880-ban.