Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-03-14 / 11. szám

253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 344 KÜLFÖLD. A vallás lényege és az egyházi fejlődés alaptörvényei. (Folytatás.) Itt a nagy a kérdés, ugyanis, hogy ha csakugyan bebizonyittatnék a descendentia tana s ezzel megcáfoltatnék az az ó-testamentumi fölfogás, mely szerint az ember egy földgöröngyből formáltatott s kétségbevon -hatlanul igaz lenne, hogy az ember egy felsőbb állatfajból állott elő: vájjon akkor ezzel egyszersmind megdöntethetnék-e az ember istenképiségében és végnélküli tökéletesedésében eddig vetett hite? Megszünnék-e ezzel az ember erkölcsi személy, személyes intelligentia s mint ilyen a legfőbb értelmiségnek és tökéletességnek egyedüli hasonképe lenni ? Én egy második kérdéssel felelek erre : ha ma nemünk eredetének talánya csakugyan megoldatnék, ha ma megbizonyosodnék, hogy mi is ezelőtt évezredekkel talán a mai tűzfokföldi lakóknak műveltségi állapotában voltunk és még több évezredek előtt valamely értelmes állatnak, talán épen a majomnak fejlettsége fokán állottunk: vájjon az ember s ennek tehetségei és hivatása felől való Ítéletünket a tűzfokföldinek, vagy pedig a majomnak álláspontjára helyezkedve fejtenők-e ki, vagy nem inkább-e a civiiisált és keresztyén cultur ember álláspontjából, abból a nézpontból, a melyet már fejlődésünkben elértünk? Az ember felől való Ítéletünknek nem az emberi fejlődés kezdő fokához, hanem az egész fejlődési történethez kell alkalmazkodnia. És már most ha nekünk a mi mai keresztyén culturánk álláspontjáról nemünk tulajdonképeni lényegét épen a természetet uraló műveltségben és a természeti élet viszonyain tul nyúló végetlen erkölcsi tökéletesedés ösztönében kell keresnünk és megtalálnunk: akkor bizony, bármiként döntessék is el nemünk keletkezésének kérdése, mégis az ember és ennek a világban való helyzete felőli ítéletünk csakis amaz eszményi célon alapulhat, a mely culturfejlődesünket létrehozta és más semmi egyébben. Továbbra is szilárdan ragaszkodunk ama hithez, hogy hivatásunk célja nem mögöttünk, hanem előttünk fekszik; hogy szellemünk erkölcsi törvényei írják elénk életfeladatunkat és nem testi fejlődésünk élettani törvényei ; hogy mi nem eredetünk mesekönyvéből, hanem a keresztyén kijelentésnek hivatásunk felől kinyilvánitott tiszta igéiből vesszük e világban való életünk szabályzó elveit és törvényeit. Ismétlen tehát: Miután a vallásos hit a mi tulajdonképeni emberi életfeladatunk kérdése körül forog, mi mint keresztyének ezután is istenképiségünkből folyó erkölcsi hivatásunk szerint fogunk gondolkozni, még ha szemünk élettani előállásáról való eddigi nézetünket meg kellene is változtatnunk. És a mennyiben bensőleg egyenesen kényszerítve vagyunk az erkölcsi érdekeknek, mint absolut normáknak és törvényeknek életünkben tért engedni, még a descendentia tana mellett is hinni fogunk e világnak, a melyben élünk, erkölcsi rendjében, hinni fogunk egy eszes, erkölcsi világ okfőben, ha a dolgok előállásának mikéntje és az isteni világkormányzás módja felől pusztán a vallásos hitnek segédeszközeivel semmit megfejteni nem tudunk is. Most már a hagyományos theologia hibája és egyszersmind az exact tudományokkal való civódásának alapja abban rejlik, hogy a helyett, hogy a vallásos hitet akarná megmagyarázni és megszilárdítani, inkább azzal vesződik, hogy miként vezessen le belőle tudományos tételeket a világ és az ember teremtetésének módja felől. De ekkor már többé nem a hit és tudás harcolnak egymással, hanem a theologiai és természettudományi anthropologia. Kétségtelenül sokan azt fogják mondani, hogy ama régi theologiai anthropologia, ha nem is az uj, — de mégis az ó-testamentumból van merítve, és igy ez elébe teendő minden modern anthropologiának, mert hiszen az ó-testamentum is ép ugy Istenről ihletett, mint az uj Tökéletesen ugyanezt mondották a 16. és 17. században a theologiai kosmologia hívei a kopernicanismus ellen. Mit mondhatunk hát ez ellenvetéssel szemben ? Legelső sorban is itt azt kérdezhetjük: hát miféle felfogás az az isteni ihletésről és a kijelentésről, a mely benne ama módoknak és eszközöknek közlését keresi, hogy Isten miként teremtette e világot és az embert?! A mennyire én tudom az egyházban mindég csak oly tanokat és eseményeket tulajdonítottak a kijelentés jellemének, a melyek az ember lelki üdvösségével valamiféle kimutatható összefüggésben állanak. De miként bizonyíthatná be valaki a világon, hogy a mi lelki üdvösségünk a szerves természet előállásának és fejlődésének valamely ki, vagy ki nem jelentett theoríájától függ.M És feltéve, hogy az ember teremtetéséről szóló ó-testa- , mentumi elbeszélés csakugyan ihletés folytán állott elő, ez elbeszélésből mennyivel tudtunk meg többet a dolgok első kezdetének nagy talányából ? Ez előállási folyamat az ó-testamentummal ép oly talányszerű, mint nála nélkül. Őszintén megvallva a világnak és az embernek eredetéről nem tudunk semmit, épen semmit, tartsuk bár a bibliai elbeszélést kijelentettnek vagy nem. Egyébbiránt ugyanebben a véleményben lehetett Pál apostol is, a kinek egyszer mindenesetre jó alkalma lett volna a teremtéstörténete fölött nyilatkozni, nevezetesen, a midőn a Róm. levélben a zsidóknak a pogányok feletti előjogát annyira pártatlanul teszi kérdésbe. Ott megmagyarázza, hogy a pogányok erkölcsi törvénye az ő lelkiismeretükbe volt irva; a zsidóknak ezenkívül még a mózesi törvénytáblákon is. A pogányok felismerték Isten teremtő erejét az ő munkáiban — — de itt nem megy az apostol tovább, holott elmondhatta volna, hogy a zsidóknak meg volt azonkívül még egy ihletett tudósítások a teremtés felől. Ha Pál a bibliai teremtéstörténetben ugyanazt látta volna, a mit bizonyos zsidókeresztyén theologusok ma látni akarnak, akkor bizony megbocsáthatatlan volna, ha ezt a jó alkalmat a zsidók előnyének kiemelésére elmulasztotta volna. Eltekintve azonban attól, hogy a bibliai elbeszélés az ember eredetére nézve semmi megnyugtató megoldást nem ad, ha azt tudományos igényeink mértéke szerint vesszük, — ez, — mint általában az ó-kor minden vallási kosmogoniái, inkább csak egy hitnézetet s nem egy ihletett tudományos elméletet tár elénk. Inkább csak azt mondja meg, hogy a vallásos izraelita miként képzelte a világ előállását , semmint ama tudományos kérdésre akar megfelelni, hogy miként jöttek létre a létezők különféle fajai. Hogy a vallásos izraelitának e hitvallása történeti alakba van öltöztetve az nem változtatja meg épen hítvallási jellemét, valamint az sem, hogy az ó-kor naiv természetnézletének segélyével bizonyos mértékben szemlélhetővé tétetett. Ez elbeszélés értéke sem nem a históriai, sem nem, hogy igy fejezzük ki magunkat, a természettörténeti előadásban, hanem abban a viszonylagosan magas és tiszta felfogásban rejlik, a melyben Izrael kegyesei századokkal Kr. e. Istenről és ennek a világhoz, különösen pedig népéhez való viszonyáról voltak. Ha az