Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-03-07 / 10. szám

305 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 306 KÜLFÖLD A vallás lényege és az egyházi fejlődés alaptörvényei. E címen jelent meg a folyó év legelején egy 337 . lapra terjedő nagy vallásbölcsészeti munka Bender Vilmos bonni tanártól Bonnban Cohen és fiai könyvkiadóknál. A munka az egész német theologus világban egyszerre élénk mozgalmat támasztott. Az egyházi lapok mind ezt ismertették, bírálták, cikkeztek felette, dicsérték és kárhoztatták theologiai különböző irányaik szerint. A mű megjelenését megelőzte Bendernek egy az 1883. nov. 10-én a bonni Luther-ünnepélyen tartott beszéde, a melyet »A Darvinismus és a keresztyénség* 1 címmel tartott. Ez értekezés már akkor oly nagy feltűnést keltett, hogy — a mint maga Bender mondja most megjelent műve előszavában — barátai s mások egyszerre felkérték, hogy dolgo/.ná ki rendszerét, adná elő <gy összefüggő munkában nézeteit a vallás lényegét és a keresztyén egyházi fejlődés alaptörvényeit illetőleg. Igy született meg e munka, mely nem is kicsiny igényekkel lép fel, a mennyiben a szerző ama hitének ad kifejezést az előszóban, »hogy ő egy olyan önálló tudományos hypothesist talált, a melynek segélyével a történeti vallásoknak minden lényeges megjelenési formáit kimagyarázhatónak véli« s felmutatván a vallás valódi lényegét, megjelölvén annak határait és tisztázván a körébe tartozó kérdéseket, ezzel a hivő és a tudó embert, mely a tudomány nagy mérvű előhaladása és az egyházi tanok visszamaradottsága miatt önmagával meghasonlott, egymással újra kibékíti, a hitet és a tudást összhangba hozza. Es kétségtelenül el kell ismernünk, hogy ezzel újkori egyházi életünk létérdekeit a legközelebbről érintő eszmékre hívta fel az egyházi világ figyelmét; a menynyiben — meglehet talán még nem látom egészen tisztán a dolgokat, — de az egyház, a vallás iránt tapasztalható nagy közönynek — legalább a műveltebbek részéről — egyik legfőbb okát egyenesen abban találom, hogy a hivő és a tudó ember nagyon sokszor összeüt_ köznek egymással; mást tud a természettudományok alapján, — melyek ma, ne feledjük, valósággal uralkodó tudományok, — és mást kénytelen hinni az egyház tanai szerint. Pedig nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a lélek egy egységes organismus lévén, nincs benne külön székhelye a tudásnak és külön a hitnek, hanem mind kettő a maga egészséges életéhez megköveteli az egészet ; ezért kell a két egymással harcban álló embert, a hivőt és tudót kibékitni annak felmutatásával, hogy mi a vallás lélektani postulatuma s mi az a mi az ő körén túl esik s azzal szabadon rendelkezhetik a tudomány ? Miután Bender munkája azokon az alapgondolato, kon épült fel, a melyeket a bonni Luther ünnepélyen tartott beszédében fejezett ki, ugy hiszem nem lesz érdektelen, ha a mű ismertetése előtt e nagy feltűnést keltett értekezést közlöm a maga egész terjedelmében. * * * Dubois-Reymondnak — igy kezdi az értekező — a berlini tudományos akadémiában Darvinról és Kopernicusról tartott felolvasása élénken emlékeztet arra, hogy a keresztyén egyházi hit napjainkban nem az első alkalommal jött összeütközésbe a természettudománynyal. E kettő összeütközése oly régi, mint a tudománynak az egyházi tekintélytől való emancipatiója. Mikor a tudomány a 17-dik század vége felé némely betegségeket, — a miket addig az ördög és a gonosz szellemek befolyásából magyaráztak ki, — lelki és testi zavaró behatásokra kezdett visszavinni: a theologusok, a jogászok, sőt még az orvosok is jajveszékeltek, hogy a keresztyénség veszélyben van, ezentúl a biblia már meg lesz vetve s az ördög a maga jogaiban megrövidíttetik. De a tudomány e jajok dacára előre haladt. Azokat a szerencsétleneket, a kiket, mert az ördög szállotta meg őket, megégettek és kínpadra vontak, hatalmas védelmébe vette és ha a theologusok az ördögökről és daemonokról szóló nézeteiket dogmatikáik egy-egy rejtett zugában még mindig el-el mondták is a tudomány tiltakozása dacára, a keresztyén hitnek nem sokat használtak vele ; a tudomány meg még sem ártott a hitéletnek. Megszokták lassankint a bibliának ördögökről és más daemonokról szóló elbeszéléseit a rég elmúlt idők képzetei közé sorozni s valóban akkor is csak egy nagy különc mondhatta, hogy miután többé komolyan nem hiszünk az ördögben és az ő seregében, a mi hitünk Istenben és az ő gondviselésében is a maga régi erejét elvesztette! A küzdelem a hit és tudomány között akkor csupán az elavult theologiai és az újonnan támadt tudományos orvostan között folyt. Es a hitre nézve valóságos jótétemény volt, hogy attól a szerencsétlen összeköttetéstől, melybe a daemonologikus orvostannal hozatott, megszabadult az előrehaladott tudomány által. Hasonló visszonyban volt a hit és tudomány egy másik harcban. Ha a 16. és 17. század theologusainak mindent elhinnénk, akkor az ő kétségbeesett panaszaikból azt kellene következtetnünk, hogy a keresztyén hitre nézve, nem volt a világon semmi veszedelmesebb, mint a Kopernicus világrendszere. És ma már e rendszer mégis széltire taníttatik az iskolákban. De midőn ez először fellépett a maga tanaival, benne nem kisebb dolgot láttak, mint egy borzasztó merényletet a keresztyén hit szelleme ellen. Nem csupán egy Galilei üldöztetett a kopernicusi eretnekség miatt a csalhatatlanok által, hanem még a stuttgarti prot. consistorium is jónak látta Kepplert meginteni, hogy »az Úr Krisztus országát ne zavarja meg bolond ötleteivel.* Egész a 18. századig mint a legveszedelmesebb tévtan ellen harcoltak a kopernicanismussal. S ha visszahelyezzük magunkat amaz idők gondolkozásmódjába, csakugyan bizonyos mértékben meg is érthetjük azt. A földet egész eddig ugy tekintették, mint a világnak mozdulatlan központját. Fölötte volt kifeszítve az égboltozat; alatta vagy mélyen ölében keresték a boldogtalanoknak, az elkárhozottaknak helyét. A szilárd égboltozaton állott Isten trónja, a honnét Krisztus is alászállott, hogy az emberiséget véres áldozatával Isten haragjától megmentse s ugyanoda tért vissza test szerint, felhők szárnyain felemelve, hogy híveinek az üdvözölteknek ott, abban a felső világban helyet készítsen. És ime a kopernicanismus a földet egyszerre csak a mindenség egy porszemévé teszi, a szilárd égboltozatot, az Istenség és az üdvözöltek lakhelyét áttöri és a mindenségnek megmérhetetlenségére és végtelenségére nyit kilátást 1 Képzelhetni a megdöbbenést 1 Hol van hát már most az az égi hely, Isten trónja, a honnét Krisztus alászállott és a hova ismét felemeltetett; hol az üdvözű'tek ama szilárd gyülhelye, a melyre a keresztyénség egész reménye irányult ? 1 Mindez elveszett a végtelen térben Bizony nem csodálkozhatunk, ha tudjuk, hogy a vallásos hit, mely mindig érzéki, szemlélhető világgal szereti magát körülvenni, most szilárd nézeteiben, alapjaiban érezte magát megrendittetve, midőn mindezt puszta illusióvá látta szétfoszlani. És mi volt e két századig tartó küzdelemnek, mely 20