Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-21 / 8. szám

253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 247 az egyházi célokra szánt állami dotációk felemelését kéri az ágostai hitvallású evangélikusok részéről, némi összeköttetés, sőt szoros viszony létezik. A magyarországi lutheránusok egyetemes közgyűlésén ugyanis a szónok volt az, a ki ezen folyamodásnak argumentumául hangsúlyozta azt, hogy miután eme javadalmazás nem egyforma arányokban osztatik ki az öt superintendencia között, hanem a Királyhágón tú'i egyik szuperintendenciának 16,000 frt fizettetik ki, a dunántuli, a dunamelléki és a tiszamelléki és bányakerületi szuperintendenciáknak pedig 5 — 5000 frt, tehát eme 800,000 lélekszámot túlhaladó közönség számára 20,000 frt utalványoztatik ki, mig a Királyhágón túli szuperintendenciára, mely alig üti meg a 200,000 lélekszámot, 16,000 frt jut. Ebből merített argumentumot a szubvenció felemelésének kérvényezésére, mondván, hogy ne bolygassák azt, miként jött a királyhágóntuli szuperintendencia a 16,000 frthoz és igy a többi hitsorsoshoz mérten aránytalanul nagy összeghez; ne említsék fel azt sem, hogy ta'án azért kapta, tartja meg, őrzi meg ezt hiven, hogy annak idején pátensszerűleg rendezkedett, mig a többi szuperintendencia ezt tenni elmulasztotta. Ne emlegessék ezt, tartsák meg a maguk jus quaesitumát; hanem kérvényezzenek a többi hitsorsosok is ez összeg arányának megtelelő állami segélyért. Hogy azonban később e véleményétől elállott, ennek oka az, hogy akkor, midőn ezt indítványozta és midőn indítványára ez az argumentum a folyamodásba bejött s e szerint ama folyamodásnak, mely nem először van a képviselőház előtt a kérelmezésnek érdemét illetőleg, ha nem is vallja magát apjának, de legalább a keresztapaságot elvállalta mellette ; akkor még azt hitte, hogy Magyarország pénzügyi helyzete olyan, hogy ily közmivelődési célra szabad és illendő az államtól nagyobb összeget is kérni, a proporció szerint t. i. körülbelül 64,000 forintot tenne ki a kért összeg; később azonban meggyőződött róla, hogy az ország pénzügyi állapota olyan, mely a maga egyensúlyát a deficitnek tekintélyes voltánál fogva csak ugy tarthatja fenn, ha börzei kifejezéssel élve — pénzügyi operációkhoz fordul, vagy vidéki, falusi adófizető nyelven szólva, adósságokat csinál. Ez volt az ok, melynél fogva érezte, hogy ofcapirulás nélkül ily nagy szubvenciót többé nem kérhet az említett felekezeti egyetemre, s ugy érzi, hogy talán most van az igazi uton, a midőn egy egészen eltérő inditványnyal lép fel. Az érzelem azt súgja, hogy van abban valami lealacsonyító, valami szégyenitő, hogy egy 800,000 lélekszámból álló vallási testület 5000 frtnyi állami szubvencióban részesittessék : másrészt azt súgja ismét az érzelem, hogy abban a disproporcióban, hogy az erdélyi szuperintendencia bármily érdemeknél fogva 16,000 frtba részesül, mig a többi négy szuperintendencia csak 20,000 frtban, van valami lehangoló, legalább a szónok érzi azt. Az értelem pedig, a melyhez azután folyamodott, azt engedi sejtetni, hogy ha a megszavazást megtagadja, ha kéri a házat arra, a mire nézve határozati javaslatot fog beadni, t. i. e tételnek törlésére, ez által talán két dolgot érhet utói. Az egyik az, hogy fellángol ama testületekben az autonómiának annyiszor hangoztatott forró érzete, és az ősök emlékezete, hogy nem szorulna mindenben az államra, önmaga fog bajain segitni, önmaga fogja egy-egy szuperintendencia 5000 frtnyi szükségletét előteremteni és szem előtt tartja azt, hogy a ki első sorban magán segit, megsegíti azt az isten, sőt talán az állam is, ha törekvését látja. A másik, a mit utóiérni remél, az, hogy miután abban, hogy 5000 forintnyi alamizsnaszerű szubvenció nyujtatik az egyes szuperintendenciáknak nem lát lépést, utegyengetést, törekvést arra, hogy az 1848: XX. t. cikkben letett elveknek végrehajtására valami előlépés, vagy törekvés mutatkozzék. Azt akarná utóiérni e tételnek megtagadása által, hogy egyrészt az az autonomiát annyira hangoztató felekezet fel ébredjen, támadjon annak kebelében megújhodás — »revival«, másrészt pedig, hogy a kormány meglássa és érezze, hogy mennyire érett kérdés már az, hogy az 1848 : XX. t. cikkben letett elvek tényleg és a gyakorlatban is érvényesíttessenek és e törvénycikk végrehajtassék. Ajánlja elfogadásra a következő hat javaslatot : »A vallás- és közoktatásügyi költségvetésben az egyházi céloknál, a rendes kiadások 2-ik rovatában, az ágostai ev. egyház címe alatt előirányzott 26,000 forint törültessék.« Zsilinszky Mihály : Kijelenti, hogy nem fogadhatja el a Szontágh hat. javaslatát: először ama gyakorlati oknál fogva, mert amint ő is igen jól tudja, amaz előirányzott 36,000 frtnak már évek óta meg van a maga helye és ha a fedezet elvonatnék, nem lehetne azt egy könnyen pótolni bármiféle más forrásból. Másodszor nem fogadhatja el amaz elvi oknál fogva sem, mely a jogegyenlőségből következik. Ez összeg, bármennyire csekély is, de elfogadható és elfogadandó, minthogy azt jelenti, hogy az állam legalább részben ama kötelezettségét kívánja leróni, a melylyel tartozik az országban levő minden hitfelekezet iránt. Ez jelzi azt, hogy lassanként mégis csak közeledünk amaz elvnek megvalósításához, a mely az 1848. XX. t.-c -ben foglaltatik. Nyíltan elismeri, hogy van abban az alkotmányossághoz ragaszkodó magyarra nézve bizonyos lealázás, midőn érzenie kell, hogy az országban levő négy szuperintendenciának azon lakosai, a kik ama szomorú időkben saját jogaik mellett küzdvén, a pátenst el nem fogadták, most mintegy büntetésül kisebb jutalomban részesültek, mint azok, a kik annak idejében épen az ellenkezőt cselekedték. El kell ismernie azt, hogy ez a diszharmónia kellemetlen érzelmeket szül s azért okvetlenül meg kell a t szüntetni. De nem itt, ebben a házban fog az megtörténni, hanem a házon kivül, magának a felekezetnek kebelében. A szónokra ama körülmény, hogy a királyhágóntuli úgynevezett szászegyház, vagy a mint ők nevezik, »Landeskirche« nem kíván csatlakozni az ugyanazon egy országban lévő s ugyanazon hitelveken nyugvó felekezethez, mindig azt a benyomást gyakorolta, mintha az uniónak keresztülvitelét a szászok legalább egyházi téren nem igen óhajtanák. Pedig egyáltalában nincs reá ok, legalább igazolható ok, mely a királyhágóntuli ágost. evang. hitfelekezeti egyházhoz tartozó polgártársakat a magyarhoni ágost. ev. hitfelekezetű polgártársaktól távoltartsa. Azonban ez oly dolog, a mit erőszakolni nem lehet és a szónok itt csak ama reményét fejezi ki, hogy a királyhágóntuli evangélikusok önként be fogják látni azt, hogy az ő elődeik voltak a jó uton 1848-ban, midén Binder szuperintendens vezetése alatt bevonultak az ágos'ai hitfelekezet egyetemes gyűlésébe és ott a hitegység alapján követelték, kívánták egyházi ügyeiket elintézni. Hatással lesz reájuk továbbá a testvér református ev. egyház eljárása, mely szerint az erdélyi református szuperintendencia önként csatlakozott a magyarországi szuperintendenciák egyeteméhez. Es reméli ezt azért is, mert van egy tér, a hol csatlakozni szoktak, a hol a különcködő szászok mindig szívesen vallják magukat magyaroknak. A külföldi egyetemeken vannak bizonyos ösztöndíjak, melyek a Magyarországból egyetemre