Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-14 / 7. szám

214 hitv. iskola rektorává és professorává tétetett. 1711-ben a collegium elfoglaltatott ; de az iskolát mégis 10 éven át ellenfelei számos bántalma dacára és városon kívüli száműzetésében vezette, majd az eperjesi egyház lelkipásztorságát fogadta el, ugy azonban, hogy e mellett az iskolára is felügyelt. E hivatalát mindvégig dicséretteljesen viselte. (A »Museum historico- philologico- theologicum« II. kötetének 3-ik részében olvasható e cikk a 492—497 terjedő lapokon. Közli: Antal Géza. KÜLFÖLD. Az angol-amerikai bibliafordítás ügye. (Folytatás és vége). IV. Ha az uj testamentom fordítóinak feladata túlnyomólag theologiai volt, akkor az ó testamentoméínak feladatát kiválólag irodaimínak nevezhetjük. A zsoltárok gazdag költészetében, a példabeszédek gyakori elmésségében, a próféták sokszínű ékesszólásában és az ártatlanul szenvedő Jób beszédeiben sokkal magasabb fokú művészi kivitel található, mint az evangéliumok egyszerű elbeszéléseiben vagy Pál apostol leveleiben. Ennek oka az ó-testamentomi iratok természetében is fekhetik, az inspirált és mélyen megható képzelem compositiójaban, mely még angol ruhában is biztosítja a genius nagy műveinek művészi sérthetetlenségét. Másfelől meg az ó-testamentomi fordítást a XlX-ik század exact s némileg prózai szelleme nem hatja át annyira, mint az uj testamentomit; de ezzel együtt a XlX-dik század kritikája sem érvényesül abban ugy, mint emebben. Általában az ó testamentomi fordítók feladata könnyebb volt, mint társaiké. Ok már járt uton haladtak és okultak társaik példáján és a kritikán, mely ezeknek munkáját kíséré. Az első fontos kérdés, hogyan bántak a fordítók az eredeti szöveggel ? Mindnyájan tudjuk, mennyire különbözik az ó-testamentomi szöveg-kritika az uj-testamentomitól. Minden ismert zsidó manuscriptum, melyek közül egy sem régibb, mint a tizedik század, megegyezik abban, hogy oly szövegről tudósít, mely, mint massoreticus ismeretes. A magánhangzós pontozás, jóllehet az az olvasásnak egy ős exegetikai hagyományát és rendszerét képviseli, csak a 7-dik vagy nyolcadik században adatott a mássalhangzós szöveghez. Az accentusok pedig, melyek az interpunctio kidolgozott rendszerét képezik, még valamivel későbben. A belső világosság és a parallel helyek összehasonlítása mutatják, hogy a massoreticus szöveg nem bir csalhatatlan tekintélylyel és épen ezért a tudósok között folyton növekedik az a nézet, hogy más bizonyíték hiányában az ős fordítások bizonysága nagy súlyúnak tekintendő, sőt bizonyos esetekben a coniecturáknak ís hely adandó. A fordítók az előszóban elismerik mindezeket. De mivel — mondják — e tárgyban a tudomány jelen állása nem olyan, hogy kísérletet lehetne tenni az ős fordítások tekintélye alapján a szöveg teljes reconstructiójára, a fordítók azt gondolták, hogy legokosabb lesz ilyen körülmények között elfogadni a massoreticus szöveget munkájuk alapjául, mint a ^hivatalos forditás« szerzői tették és csak kivételes esetekben térni el tőle. A mi magában a massoreticus szövegben előforduló variatiókat illeti, a revideálok igyekeztek azt fordítani le, mely leghelyesebb olvasási módnak látszott és a hol az alternatív olvasás elég valószínűnek vagy fontosnak mutatkozott, a margón jelezték az alternatívát. Egynehány rendkívül nehéz locusnál az ős fordítások tekintélyére fogadtatott el az olvasás és a massoreticus szövegtől való eltérést mindig jelezték a margón. Más esetekben, hol az ős fordítások nagyon valószínű, de nem nagyon szükséges javítását tartalmazták a szövegnek, a régi szöveg hagyatott meg és a variatió csak a margón jeleztetett. A competens kritikusok közül sokan nincsenek megelégedve ezen eljárással. Igen félénk volt — mondják — az ó-testamentomi fordítók conservatívismusa az eredeti szöveggel szemben. így történt aztán, hogy sok helyen helytelen olvasások maradtak meg, conjecturák nem engedtettek meg, a Septuaginta, Syr és más ős fordítások tekintélye csak igen ritka esetben nyert kifejezést, akkor is csak a margón, hol természetesen értéktelen marad, ha a biblia fennhangon olvastatik. A massoreticus szöveghez szolgailag ragaszkodtak. Es igy egészen más viszonyban voltak az eredeti szöveghez, mint társaik az uj testamentom forditóí, kik nemcsak uj angol fordítást, hanem egy uj görög szöveget is adtak a tudományos világnak. Megjegyzik továbbá némelyek, hogy a Massoreták „more Judaico« dolgoztak, az az egyáltalában nem kritikusok voltak, hanem a már némely helyen megromlott szövegnek szolgai másolói. Miért tartották meg a fordítók — mondják egyes kritikusok — ezen megromlott helyeket akkor, a midőn azok határozottan rosszak s a midőn a Septuaginta, Targumim és e többi ős fordítások sokkal világosabb és jobb szöveget adnak ?! A fordítók erre azt felelik, hogy az idő erre nem látszott elég érettnek egy kritikai héberszöveg létesítésére. Az amerikaiak a szöveget illetőleg azt índitványozták, hogy el kell mellőzni mindenféle marginalis jegyzetet a Septuagintából, Vulgatából vagy akármely más ős fordításból, mert az csak zavarra vezet, de indítványuk — a mint látszik — elvettetett. Most már lássunk egy pár fontosabb szöveg javítást. Pl. a Birák könyve XVIII. r. 30 ik versben »Mózes «-re javították ki »Manasse«-t, mely a traditionalis szöveg olvasása volt. Az »n« betű, mely Manasset csinált Mózesből a sor fölé volt írva és onnan került be a szövegbe. XVI. zsoltár 2. v. A régi fordításban igy volt : »óh én lelkem, azt mondottad az Úrnak« ; az újban igy javították ki: »Ezt mondottam az Úrnak,« a mint a LXX-ban, Vulgatában és Syr fordításban van és a mely csak a pontozásban különbözik a héber mássalhangzós szövegtől. I. Kron VI. 28. A régiben igy van : »Es Sámuel fiai, az első Vásni és Abija*; e helyett az újban: »Es Sámuel fiai, az elsőszülött fiu Joel és a második Abija.« Vásni nem egyébb, mint ezen héber szó: »és a másodika megromlása »és Sámuel elsőszülött fia Joel« pedig viszszaállittatott I. Sám. VIII. 2. versből. Ebben az esetben a megromlás régibb, mint a LXX és a Syr az egyedüli fordítás, mely e szükséges javítást támogatja. A mi magát a fordítást illeti, általánosságban elmondhatjuk, hogy az kitűnően sikerült. A külformát tekintve, a költői könyvekben, továbbá a prózai könyvek egyes költői töredékeiben, a héber költészetet jellemző parallelismus kitüntetése külsőleg is; valamint a zsoltároknak öt könyvbe osztása — I. könyv 1=41 zs. ; II. könyv 42—72; III. k. 73—89; IV. könyv 90—106 és az V. könyv 107—150 — nagy haladás. Legjobban sikerült a zsoltárok első könyvének, 14*