Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-09-13 / 37. szám

zett érdem és szolgálat méltánylásáról« van szó (Egyh. törv. 1868.) a tanítói pályán töltött éveket! Nem is számították azt be — tudtommal — sehol. Mindenütt az exmíssió ideje a dátum. Minden jelölő bizottság a kibocsátás idejét fe'tüntető okmányt keresi lege'sőbben is. S midőn ez átalánosan követett gyakorlattal el'enkezően cselekedett a somogyi jelölő bizottság : hibázott, és e hibát, téves felfogást és törvényértelmezést kijavítani, az egyházmegyének nemcsak joga, hanem kötelessége is. És én a feletti csodálkozásomnak adtam észrevételeimben kifejezést, hogy a kerület, mint főbb hatóság, a tapasztalt — nem félrevezetést és csalást hát, hanem félreértést s téves értelmezést, a somogyi aktákból s netáni szóbeli felvilágosításokból megértve, nem semmisítette meg az alsoki választást; vagy legalabb szabályrendeletileg elejét nem vette a hasonló tévedéseknek. S Pereszlényi ur épe n azért karhoztat lapjában, hogy ily szent eszmék bajnokai s ily nemes törekvések emberei ellen hogy merészlek támadast intézni! »Kettőt tud csak ; egyiket a>t, hogy ily durva és igaztalan támadást nem látott mostanaban a magyar prot. egyházi irodalom, a másik pedig, hogy a sajtószabadság szent eszméje soha meg nem engedheti azt, hogy egy iró, ily durván rontson neki egy morális testületnek, egy egyházkerületnek s főiskolának.* Csak ezt a kettőt tudja. En többet tudok és másképen. Különösen a protestáns és sajtószabadságról egé szen más tudomásom van, nevezetesen olyanforma, hogy itt minálunk nincs censura, elmondhatjuk meggyőződésünket szabadon, politikában és egyházban egyiránt, erről tanúskodnak a különféle irányú politikai és egyházi lapok. Pereszlényi ur elve szerint a morális testületeket nem szabad még kis ujja! sem érinteni. Ezen elv szerint beszüntetendő lenne minden nem kormánylap s minden nem orthodox egyházi közlöny. . . A testület ele viselt dolgairól pedig csak magunk közt suttoghatnánk. . . Oh áldott Bach és Schmeling korszak, jövel újra, esdve vár téged a » Dunántuli prot. közlöny* tulajdonos szerkesztője ! Hiszem azonban, hogy más nem is óhajtja; s mások — velem együtt — azon meggyőződésbe n vannak, hogy nézeteinket, észrevételeinket szabad elmondani, meggyőződésünket, az igazságot, és tényeket szabad nyilvánosságra hozni még ha, sőt annál inkább, ha testületeket érintenek is azok. Már pedig az igaz tény — Dunántuli közleménye és Németh Zsigmond ur nyilt válasza után — hogy a kerület megerősített egy oly lelkészválas/tast, mely ha nem is a pályázó rossz hiszemüsége, de a jelölőbizottság félreértése, téves felfogása nvatt megsemmisítendő lett volna, lény s el nem titkolható szomorú eset, hogy Pápán a jogakadémia be lőn s/.üntetve s a képezde öt tanárral berendezve; ellenben a hiányos szervezetű, éh enha'ással küzködő hittanszak gyámolitására mi sem történt, még a

kerület állal elhatározott uj tanszék sem állíttatott fel, a nervus rerum gerendarum hiánya miatt; ennek ellenében tény — Dunántuli közleménye után — hogy a »Közlöny* t a kerület anyagi s erkölcsi pártfogásába venni Ígérkezett, minek valósulását megerősíteni látszik Pereszlényi ur közlönyének címe ís »A dunántuli ref. egyházkerület hivatalos közlönye« a mi nem azt teszi csak, hogy körözvények s pályázatok ebben fognak hirdettetni s a püspök ur egy meleg felhívásban ajánlani fogja a lelkeszeknek a közlönyt: hanem hogy anyagilag egy kis subvencióval segélyzendi akkor, midőn a hittanszak gyámolitására egyetlen garas sem jutott . . . minek folytán tény az is, hogy a theologia létszáma Papán folyton apad, apad, apad, elnyeli Pest, Debrecen, Patak. És mivel mindezen tényeket és igazságokat őszintén e'mondani bátorkodtam, azért vagyok durva s igazságtalan. Hivatkozom »észrevételeimre*. Abban durva hangot nem találhat senki. Ha volt hangomnak, melyen az észrevételeket megtettem, valami árnyalata : nem a durvaság, kenyéririgység, kíméletlenség stb., hanem a fájdalom adta azt. Én szeretem s féltem főiskolánkat s azt hiszem jobban, mint a ki sebeit eltakargatással akarja orvosolni. A »Dunántu'i közlöny* életét sem én, sem meggyőződésem szerint — e lap szerkesztősége nem irigyli; sőt mindnyájan örvendünk, ha hézagot pótlónak bizonyul. Adjon Isten neki annyi előfizetőt, hogy a kerületi subvenciót nélkülözhesse ! szívesen kívánja Mokos Benő. Az okorági toronycímer feltevésének örömnapja 1885. augusztus 30-án. Midőn a mult évben tornyunk villám általi megütését és leégését e becses lapban röviden jeleztem, azon forró óhajtással zártam be rövid cikkemet : Adja is a kegyelmes Isten! hogy az okorági ref. egyházközség tagjainak Lgyen elég erejük és tehetségük mások áldozatkészségével együtt tornyukat minél előbb felépíttethetni. Úgy látszik, óhajtásom nem volt hiabavaló, könyörgésem meghallgatást nyert. Mert még egy éve sincs egészen annak, a mikor ama gyászos esít rajtunk megtörtént, s íme tornjmnkon már láthatók az építkezési munkálatok, leégett tornyunk már kezd hamvaiból újra felépülni. Sőt megérhettük amaz örömnapot is, a melyen Isten iránti hálatelt kebellel feltettük épülendő tornyunk tetejére ama díszes címert, a mely messze vidékre fogja hirdetni az okorági nép vallásosságát s egyháza iránti áldozatkészségét. Igen! hangsúlyozom, hogy áldozatkészséget, mert midőn egy alig 360 lelket számláló gyülekezet egy év leforgasa alatt a rendes egyházi terheken kivül, Isten után. toronyépítésre s villámhárítóra 1000 forintnyi költséget saját jóakarata és törekvése folyr

tán elő tud teremteni, ott a vallásosság s az egyház iránti áldozatkészség nem kis mértékben nyilvánul. Hogy az okorági ref. gyülekezet tagjai csakugyan szeretik, tisztelik val'ásukat és egyházukat, s hogy igyekeznek megadni az Istennek azt, a mi az Istené, fényesen bizonyítja ezt amaz örömünnepély, a mely augusztus 30-án a templom előtti téren folyt le, a midőn a leendő új torony díszes címere tétetett fel kellő helyére. A gyülekezet nagyja és kicsinye, egybeolvadva a vidéki közönség nagy seregével, sietett résztvenni ezen ünnepélyben, egyfelől azért, hogy örüljön az örülőkkel, másfelől azért, hogy hálaénekben és buzgó imádságban kifeje/ze Isten iránt érzet hálaját azon jósagáért és kegyelméért, melyszerint őt tornyának újra felépithetésére megsegítette. Az ünnepély különben a következőleg folyt le: délutáni háromszori harangozás utan én s az elöljárók kimentünk a templom előtti térre, a hol a nagy közönség vart reánk, s a hol a díszes címer már fel volt állítva. A gyii'ekezet a vidéki közönséggel együtt lelkesen énekelte »Adjatok hálát az Istennek,* melynek elhangzása után felléptem az emelvényre, a gyülekezethez beszédet tartottam. Beszédemben visszaemlékeztem ama szerencsétlenségre, a mely tornyunkat a mult év szeptember 20 án a porba sujtá, egyszersmind örömünket fejezve ki a fölölt, hogy a torony Isten segedelmével ismét nemsokára fel fog épülni. Beszéd után imádkoztam a melyben először is hálát adtam Istennek a nagy munka megkezd-