Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-12-27 / 52. szám
parlamentet is megkeresték, hogy kinyernék tőle ügyöknek hathatós támogatását. De miután ezt meg nem nyerhették, sőt a patronusi jogokat a törvényszékek is pártfogásuk alá vették : végre elérkezett a nagy válság ideje; a türelem végsőig feszitett fonala szétpattant, s a körülmények kényszerítő hatása alatt létrejött a skót szabad egyháznak az államegyház testéből lett kiszakadása. E nevezetes eseményt akarom én röviden ismertetni a következőkben. I. Valóban bámulatra ragad azon hősi elszántság, melylyel a hitbuzgó papoknak egész tömege 1843. május 18-án az államegyház testéből kivált. Odahagyták ezek templomaikat, otthonaikat, lemondottak jövedelmeikről, s ott állottak minden biztató kilátás nélkül a jövőre, azon kivül, a mit a gondviselés és az önkénytes adakozási készség reménye nyújthatott. Sokaknál mindennek elvesztését jelentette ez; s mindnyájukra nézve nehéz megpróbáltatás és kemény küzdelem ideje vala, a mihez pedig hozzászokva nem voltak. A mi elválásuk okát illeti — azon kivül, a mit már fennebb emiitettünk — mindnyájuknak szivére egy nagy kérdés ónsulya nehezült, a mi az összeütközésnek voltaképeni alapjául szolgált. Az állam nralkodjék-e az egyház felett, vagy a Krisztus egyháza legyen Urának kizárólagos uralma és fenhatósága alatt ? Az világos volt, hogy ha az állam oly jelentékeny pénzösszeggel támogatja az egyházat, s annak mintegy nagyobb tekintélyt kölcsönöz — könnyen kormányzói befolyást, hatalmat igényelhet magának viszont: ennélfogva visszautasítandó az állam pénzes tárcája, mert nem helyes, hogy az állam lelki ügyekbe beavatkozzék. Oly szilárdan el voltak határozva, hogy nem fogják Caesart a Krisztus birodalmába betolakodni engedni, hogy midőn kenyértörésre került a dolog, inkább visszadobták Caesar pennyjét (garas), sem hogy eltűrhették volna, hogy vasbilincsekbe verje a Krisztus népének annyira féltett szabadalmait. Történtek Skótországban már azelőtt is elválások ezen ügy miatt; de az 1843-iki sokkal szélesebb körű s jelentékenyebb volt, miért ez elszakadásnak (Disruption) neveztetik, mert egy mozgalom sem gyakorolt oly nagy hatást az ó-egyházra s nem létesített oly maradandó eredményt, mint ez. A mérsékeltek, vagy az egyház u. n élőhalott tagjai, eleinte nem tudtak hinni az evangeliumi párt őszinteségében, midőn azok elszakadással fenyegetőztek; gúnyos mosolylyal beszélgették, hogy nem egyébb az ideig óráig tartó duzzogásnál, forgószélnél, mely csakhamar elvonul. Egyik is másik is nagy fontoskodással jövendőigette, hogy nem lesz abból semmi, vagy ha történik is valami, alig egynehányan fognak mindössze kiválni. Nagyon kevéssé ismerhették a mérsékeltek az isteni kegyelem mindenre képes hatalmát, s a nagy király, Jézus valódi, kipróbált híveinek igazlelkűségét, mert különben talán nem tartották volna a dolgot oly csekély fontosságúnak, oly lényegtelennek. Végre ütött a válság órája, az állam nem akart engedni, a hitbuzgó egyház pedig nem engedhetett, és valaminek történnie kellett. Elérkezett végül a nevezett nap ; a zsinat (assembly) Edinburg egyik templomában összegyűlt; dr. Welsch a zsinat előző évi, s most visszavonuló elnöke, miután egy mélyen átérzett buzgó imával áldozott volna a seregek urának, felemelkedett és szilárd, komoly hangon, nagy méltósággal beszélni kezdett. A királyné küldötte a trónt foglalta el, s nem kis mértékben lehetett meglepetve mindazok által, a miket most látott és hallott. Dr. Welsh igy kezdé beszédét: »Keresztyén testvéreim 1 rendes gyakorlat szerint most volna az ideje, hogy a névsor összeállittassék; azonban tekintettel némely jogainkat és privilégiumainkat érintő actiokra, oly actiokra, melyek Ő felsége a királyné kormánya, valamint az ország törvényhozása által is szentesittettek, tekintettel továbbá különösen arra, hogy alkotmányunk szabadalmai ellen törvénysértés követtetett el, annyira, hogy egyáltalán nem lehetnénk képesek e gyűlést most megalakítani, anélkül, hogy az állam és egyház közötti unió feltételeit meg ne sértenők ez ország területén: határozottan tiltakozom, hogy egy lépéssel is tovább menjünk. Az okok, melyek engem ezen elhatározásra birtak, részletesen elő vannak terjesztve az okiratban, melyet kezemben tartok és az egybegyűltek engedelmével fel fogok olvasni.« Most következett az emlékezetes protestátio, melyben miután röviden felsoroítattak azon szent princípiumok, melyekért az egyház harcolt, azon számtalan jogsérelmek, melyeket szenvedett, s a lehetetlenség, hogy ily körülmények között az Assembly megalakulhatna — kinyilváníttatott: ^Ünnepélyesen kijelentjük, miszerint a körülmények jelen állása szerint, teljes mértékben jogosan vélünk cse lekedni, ha mi most minden hozzánk csatlakozókkal együtt a gyűlés elől visszavonulunk, hogy lépéseket tegyünk, együtt tartva mindazokkal, kik a skót egyház confessióját és törvényeit, ugy a mint azok jövőben értelmeztetni fognak — velünk vallják, az államegyházból rendes úton történendő kiválásra s olyan intézkedések tételére, melyek Isten kegyelme és a Szt. Lélek segítő ereje mellett, alkalmasabbak lesznek, az ő dicsőségének előmozdítására, a mi Urunk üdvözítőnk evangeliomának terjesztésére s a Krisztus egyháza ügyeinek az ő szent igéje szerint való intézésére; mi tehát most visszavonulunk, alázatosan és ünnepélyesen elismerve az Úr kezét azon dolgokban, melyek értek bennünket a mi sokféle bűneink, valamint ezen egyház és nemzet bűnei miatt; de egyszersmind azon erős meggyőződésben vagyunk, hogy semmi következményekért, melyek elszakadásunkból származhatnak, felelősek nem lehetünk, mert mi ezen lépésre a lelkiismeretünkön tett erőszak, a Krisztus kormányának meggyalázása, s azon tekintély megvetése miatt, melyet ő mint király egyedül igényelhet magának egyházában — kényszerítve vagyunk.« Ezen zárszavak kíséretében az elnök az asztalra helyezte a protestatiót, felvette szövegét, s a Commissionarius felé fordulva — ki erre felemelkedett — tiszteletteljesen meghajtotta magát a királyné képviselője előtt. Sokak előtt e tény ugy tűnt fel, mintha ez által az igazi ó skót egyház »isten hozzádat« mondott volna az államnak, melynél panaszai süket fülekre találtak. Ezután dr. Welsh, elhagyva az elnöki széket, az ajtó felé indult, követve dr. Chalmers, dr. Gordon s mindazok által, kik az első padokban foglaltak helyet. E mozgalom megpillantásakor, a karzat lelkes örömzajban tört ki; mi azonban egyszerre lecsendesittetett, nem il'vén az öröm ily hangos nyilvánulása az álta'ános ünnepélyesség és meghatottság mély érzelméhez; ismét mély csend szállott az egybegyűltekre s mindenki izgatott kíváncsisággal szegezte szemeit az elnöki széktől balra eső ülőhelyekre. Soha el nem felejthető jelenség volt az, midőn ember ember után állott fel, nyugodtan, minden zavar nélkül, s pad pad után ürült ki, és az üresen hagyott tér folyton szélesbült, a mint a papok és presbyterek özönlöttek kifelé hosszú menetben.