Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-06 / 49. szám

retben majdnem mind azon történelmi mozzanatokat érinti, melyek körülbelül 740 év folytán Bé'a keletkezésére és fejlődésére hatást gyakoroltak s ezen nagy tárgy- és esemény-sorozat, dióhéjba szorítva, valóban művészileg van rendezve és előadva Már a könyvnek bevezetése tanúbizonyságot tesz arról, hogy Wéber Samu gyakorlott, ügyes iró s kiterjedett ismeretekkel rendelkező történész. E monographiának kiadását a következő szavakkal indokolja : »A történetírás hajdan cc

ak nagy világeseményekkel foglalkozott, előszeretettel a világeseményekben szereplő főszemélyeket, ezeknek életét és müveit ecsetelvén. Csak az ujabb idő kezdte figyelmét a népéletre is fordítani és pedig joggal. Az egyházak, városok és megyék levéltáraiban megindult a búvárkodás, megkezdődött a monographiák irása s igy oly művelődési mozzanatok kerültek napfényre, melyek nem csak magukban véve egészen ujak és érdekesek, hanem egyszersmind oly tanulságosak és figyelmeztetők hogy a történetírást az egyoldalúságtól és felületességtől megóvják.« Wéber itt fontos, ismert igazságot mond. Mily egészen más alakot ölt majdan egyházunk és hazánk történelme, mily egészen mas világosságban tűnnek fel a múltnak eseményei és jelenségei, ha minden megyének, minden nevezetes városnak vagy községnek monographiái rendelkezésére fognak állani a történetíróknak. A mig a szerző fennt idézett nyilatkozata által a monographiának benső tudományos indokát adja elő, addig megjelenésének külső okát képezi Béla templomfelszentelésének 100 éves jubileuma, mely 1886. évi január 22-én áll be. A monographia okmánygyüjteményében XXXV-ik szám alatt közölve vannak azon egyházi énekek, melyek a bélai templomszenteléskor 1786-dik január 22-én énekeltettek. Már e két ének nevezetes tanúbizonyságot tesz azon közvetlen hitbuzgóságról, melylyel Bélán lakó hitsorsosaiknak elődei Isten színe elé járultak. De mutassuk be a monographia tartalmának egy pár pontját, melyek arról győznek meg minket, hogy e munka csakugyan érdekes és tanulságos. Szerző mindjárt a bevezetésben kiemeli, hogy Béla város legfontosabb jogait és kiváltságait, a többi 24 szepesi várossal V-ik István alatt 1271-ben nyerte, melyek aztán Károly alatt 1328, I-ső Lajos alatt 1344, Zsigmond elzálogositási okmányában 1412, WT

ladisla\v alatt 1450, III. Ferdinánd alatt 1655. és végre Magyarországba való visszakebelezéskor 1772-ben Mária Terézia alatt megerősítettek és bővítettek. Érdekes szokások említtetnek fel ezen időtájakból. A város szabadon választá bírált, mely körülmény következő kiadásokkal volt összekötve : Á bíróné asszonyságnak ajándékul 1 frtot 80 dénárt, szolgálója fizetésére I frtot, a bírónak mondott prédikációért a papnak 3 frtot, egy nagy hordó sörért 1760-ban 10 frtot és a bíró-borra 14 frtot költöttek el. A monographia első fejezete élén, a hol a szerző a reformátió előtti egyházi viszonyokról és a dézsmáról szól, megtudjuk, hogy egy régi misekönyv szerint Béla város keletkezésének első mozzanatai már Salamon király alatt 1072-ben történtek. A német bevándorlók II ik Géza alatt 1141 —1163 itt is letelepedtek és helyüket Valtersdorf nak nevezték el. Mint katholikusok már 1208 templomot építettek a mostani községi iskola közelében. Ezen templom, Valtens vagy Valentin-templomnak neveztetett s a nyilvános Isten-tiszteletnek szolgált, egészen 1707-ig tehát 499 éven át; 1707-ben tűzvész által ezen templom is megsemmisittetett. Itt szerző e űzvésznek egy kortárs általi leírását közli. Igen tanulságos a D. alatti fejezet, mely a filiákról szól s a melyben a tiszta lutheránus hitnczet kitűnő, és hű bajnokaival találkozunk. Ilyenek voltak például Graver Albert, ki előbb 1595-ben Wittenbergában tanároskodott s aztán Lőcsére hivatott meg rectorul. Erhardi Miklós vagy Dalheimus, ki 1592-ben Bártfalvára hivatott meg szintén rectorul s egyszermind ügyes latin költő volt. Midőn Seulteti Severinus, bártfalvai lelkész és az öt kir. város esperese az ő >Hypomnema* című művét a kálvinisták *Panharmonia<t-]o\<L ellen irta és szerdahelyi Dessöffy Ferenc saját költségén Seulteti művét kinyomatta, Dalheimus Dessőffyt 1599-ben megénekelte, mely énekből pár sor emigy hangzik: »Cultus innuisse sacros, pia sacra foveri, Pellere et e medio, dogmata falsa grege, Tutari auxilio et seros transmittere in annos, Verba Dei pura et religione trahi. Hoc opus, hic labor est. . .« De minek idéznék még többet? Ha a tisztelt olvasóval közölni akarnám mind azon hitbuzgóság kincsét, mely itt mint a megdicsőült elődeinknek fénykoszoruja tündököl, akkor az egés'. könyvet kellene leírnom. Röviden jelezve a könyv tartalmát, csak mondhatom: miszerint minden egyes fejezete fényes tanúbizonyságot tesz arról, hogy egyházainkban erős, áldozatkész vallásosság honolt, hogy lelkészeink alapos dogmatikai és classicai műveltséggel bírtak, hogy a lelkész és hívek közti viszony a legbensőbb volt és hogy a vallásosság irányadó befolyást gyakorolt a polgári és tarsadalmi életre is. A könyvet azért mindenkinek, ki erőt, bátorítást, hitet és reményt meríteni óhajt a múltból, a legforróbban ajánljuk. A tisztelt szerzőnek pedig köszönetet mondunk, hogy tudásunk számára szíves volt ismét uj, becses aknát nyitni. Bierbrunner G. TÁRCA. A hit általi megigazulás képezi az evang. egyház lényegét. (Folytatás.) Ebben áll a reformátió lényege s az ő elvének felelevenedése Luther szivében. Ez a megigazító hit, mely azon lelkiismereti kérdésből született meg: »mit tegyek, hogy iidvözü'jek«, s azon isteni vigasztalás szózatából: »a ki hiszen, megigazul és üdvözül.« S mily korán vert az gyökeret Luthe:ben, kitűnik saját élettörténetéből.2 Az első döntő momentum még az erfurti kolostorra esik (1508-ig), s római utjaban is folyton hű kísérője volt; az 15 15—17-ig kiadott »Sermones«-ekben pedig világosan hangzik, »hogy az üdv egyedül a Kristusban van.« Cajetánhoz 1518. intézett önigazoló iratában e két alapigazság : »Krisztus egyedüli érdeme« s »a hit általi megigazulás« képezi a positiv központot. A Galatákhoz küldött leveléhez 1519. írt kisebb commentárja energikusan fejti ki a hit igazságát a törvény szolgaságával szemben, s »Von der Freiheit eines Chrístenmenschen« c. jeles reformátori röpiratában a megigazulás örömteljes tudata hangzik felénk 2 Cf. Melanchton, vita Lutheri c. 5. 6., Mathesius, Pred gten über Luther., Köstlin tanárom, »Luthers Leben und Schriften« 2. Aufl. 1883. s röviden becses forrásszerű jegyzetekkel Gieseler, Kirchengeschichte III. 1. 13—16. 1.