Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-06 / 49. szám

de miután meggyőződtem, hogy a mostaninál több helyiségre levén szüksége, habár a gymnasium ki­költöztetése után megnyerheti is azon pár termet, mely ezen épületben felszabadul, még ezáltal sem lesznek kielégítve szükségei, mert még mindig szo­rongania kell, és a mellett mégis többet kellend fizetnie: ezt a gondolatot feladtam. Feladtam külö­nösen azért, mert mások azon véleményben van­nak, hogy a kerületnek magának kell házat épí­teni, melybe intézetét elhelyezze. Most ugyan még a kerület pénztára nincs azon helyzetben, hogy épít­tethessen, de hét-tíz év múlva lesz, addig maradjon az intézet ott, a hol van. Nézzük meg csak, mi lenne ebből ? A kerület emeltetne egy épületet — úgy hiszem nem a külvárosban ? — s fizetne érette százezer forintot, ha ugyan akkor is lehetne még ennyiért építeni. Tegyük fel, hogy a földszinti részekért ad­nának kétezer lorínt évi haszonbért. Adóban fizetne, — csak a bérbe adott helyiségekért, — 660 frtot, maradna 1340 írt. Ez megfelel 26,800 forint tőkének. E szerint a theologia 73,200 forint tőkének a kamatait emésztené fel évenként. De ha még hozzá vesszük az épület fenntartására megkívántató kiadásokat is, szép kevés hasznát venné a kerület a maga nagy tőkéjének. E mel­lett, a mi még szomorítóbb, bele ölné minden pénzét s maradna oly szegény, mint volt egykor. Ha pedig a kerület elfogadja az egyház ter­vét, s ennek iskolaépületébe helyezi el theolo­giáját, olyan kényelmet teremthet magának, a milyet akar. Igaz, hogy itt is fizetnie kell, de meg lehet győződve a kerület, hogy az egyház nemcsak nyerészkedni nem akar, de a lehető legméltányosabban fog számitani, s meglevő tő­kéjének két harmadát bizonyosan megmentheti. Ez az én véleményem. Ajánlom e tárgyat azok­nak figyelmébe, kiket érdekel, szóljanak hozzá. Papp Károly. Püspöki visita. A püspöklátogatáson mi már átestünk, le­zajlott mint valami szép zene, eltűnt mint egy ked ves álom, csak álmainkban jelenik meg ujra­ujra, halljuk a bandériumok robogását, híveink éljenriadalát, jár lelkünk a virágözönben, s a fő­pásztor feddő, dorgáló, buzdító igéje, mint a jele­nések mennyei trombitája cseng még fülünkben, szivünkben... Volt, elmúlt! Visszaesett minden a maga sáros kerékvágásába, szedjük a lukmát, veszekszünk miatta, s népünk autonom jogainál fogva parancsolni akar, de engedelmeskedni egy cseppet se, fizetni meg annyit se!. . . hála isten, ,minden rendiben van, semmi sincs helyén/ De talán mégis! visszás állapotaink sok rész­ben igazodtak, vagy útban vannak a megigazulás felé. Sok életbe-vágó kérdést a főpásztor bölcses­sége igen practicusan oldott meg. P. o. A ba­ranyai egyházak legrégibbek a reformált egy­házak között, s itt a papi s tanitói fizetések ab­ban az állapotban vannak vagy legalább azon alapon fejlődtek, a mely volt a reformátió előtti időben t. i. lukma, tartozás, fejenkénti fizetés min­den pártól vagy fejtől közvetlenül, annak a pap­nak vagy tanítónak, a kit az illet; itt kiki magá­ért felelős, és a conventió ezen részéért — mely pedig annak legértékesebb részét képezi — a presbyterium nem szokott felelősséget vállalni; ^exequáltassa be kegyelmed\€ szokták mondani. S ez igy van itt a róm. catholicus, és görögkeleti egyházakban is mindenütt, midőn hajdan eleink külön váltak, azt és annyit fizettek a református papnak, a mit és a mennyit azelőtt a catholicus papnak, vagy tán egy kissé meg is csipkedték. Ezen fizetési módozat mellett — habár sze­gényesen is — megélt minden kis falucskában pap és tanitó, habár egyes emberekkel kissé ci­vódni kellett is a ki búza helyett rostaaljával, bor helyett hordó öbledékkel akarta kifizetni belső em­bereit ; s még az a kellemetlenség is járt vele, hogy hordogatták esztendőn át, mikor kivált al­kalmatlankodhattak is vele, s év végivel mégis fele, harmada kint maradt. A zsinat pedig kimondta, hogy ezentúl pap és tanitó a fizetését nem szedheti. Ez a végzés a legnagyobb rémülettel töltötte el az egész bara­nyai Izraelt, a plebánus urak, pópák, mind maguk szedik és bírálják meg a naturalék minőségét, s mi oda vagyunk utalva, hogy a nép által válasz­tott s a néppel sógor — koma presbyterium szedje be és birálja meg a mi fizetésünket, ők maguk is a népet — s épen nem a mi érdeke­inket — képviselvén, sőt ők maguk is fizetni tartozván. A ki megpróbálta azonnal a törvény nevében a presbyteriumra bizni a lukmaszedést, hát kapott is ocsút és lőrét eleget, de értékesíthető valamit alig; s ha ez a dolog igy lépett volna gyakorlatilag életbe, a conventióink elolvadtak volna. Jött a főpásztor, figyelmesen körültekintett, meghallgatott minket és híveinket is, s a kérdést ugy intézte el, hogy szépen megélhetünk mellette, s a törvénynek is elég lesz téve, meghagyta, hogy ezentúl ne úgy szállingózzanak a lukmával, mint eddig egész éven át, hanem aratás után bizonyos meghatározott napokon szedessék a buza, szüret után pedig a bor és kukorica, az elöljáróság által, akár házanként, akár a paplakra hordva; megpa­rancsolta, hogy se pap, se tanitó maga ne szedje, hanem jelen legyen, felügyeljen, és a könyvet hitelesen vezesse. Kolumbus tojás 1 elég van

Next

/
Thumbnails
Contents