Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-29 / 48. szám

ségleteknek alapos és körültekintő megítélésére a hármas bizottságnak elegendő ideje és alkalma lehessen. E hár­mas bizottságnak egybehívására a misszió ügyi bizottság elnöke kéretik fel. Hogy pedig a misszió ügy az egyházi törvények­ben előirt és megszabott gondozásban részesülhessen, ha­tározatilag kimondja a konvent, hogy jövőre az orszá­gos közalap évi jövedelmének egy negyedrésze mindig a missziói célokra és netalán előforduló rectificatióra ha­gyassák fenn; */« f ész a törvény értelmében tőkésit­tessék; 2 /4 rész pedig a többi célokra hagyatván fel. Ily értelemben eljárásra utasittatik az állandó végrehajtó bízottság, midőn a segély felosztásra nézve ugy az egy­házak, mint a lelkészek részére ajánlatba hozandó terve­zetét megállapítja és a konvent elé terjeszti. A mi pedig a jelen alkalommal még fennmaradt 986 frtot illeti, abból 300 frt a mult évi határozat szerint a moldva-oláhországi misszionárius lelkész Láng Károly részére, az erdélyi állandó igazgató tanács felterjesztésé­ben foglalt módozat szerint kiadatik; 500 frt a duna­melléki egyházkerületben a banovczei misszió; 180 frt pedig a dolhai misszió részére, — az állandó végrehajtó bizottság elnöke utján kiutalványozni rendeltetik ; ez utóbbira vonatkozólag kijelentvén az egyetemes konvent, hogy ez által a bilkei missziónak és annak érdekében hozott egyházkerületi végzések minden praeiudiciuma nélkül, a misszió-ügyben felkért hármas bizottság fel­adata lévén e kérdésben, a bilkei és dolhai misszió tár gyában nézetét a konventhez beterjeszteni. A misszió ügygyei kapcsolatban olvastatott Ker­kapoly Károly konventi tagnak következő indítványa : A jelenlegi konvent utolsó életévét éli, ne engedjük azt elmulni a nélkül, hogy a magyar ev. ref. egyház egye­temének hű képét meg ne szerezzük. Hadd lássuk nem­csak a/t, mennyien vagyunk a lelkek, a gyülekezetek, egyházmegyék, egyházkerületek száma s vagyoni álla­pota szerint, hanem azt is, mennyiben sikerült, vagy nem sikerült biztosítani, hogy az egyházi gondozás malasztja a hivek mindegyikére kellőleg kihasson. Az igy nyerendő tájékozási mód többek közt arra is alkalmas lesz, hogy irányt adjon ugy a végrehajtó bizottságnak, mint a kon­ventnek magának arra nézve, hogy a közalapnak mily felhasználásával lehet legtöbb hasznot tenni, nem egye­seknek, hanem az egyház közállományának. Ennek foly­tán inditványozom : Kérje fel a konvent a püspök ura­kat, adjanak illető kerületükről lehetőleg részletes és teljesen pontos kimutatást arról, mennyiben és miként van gondoskodva arról, hogy területükön minden ev. ref. vallású egyén részesülhessen az egyház malasztjában, még azon esetre is, ha időközben oly községbe települne, mely eddig az ev. ref. vallású gyülekezetekhez nem tar­tozik. Azon esetre, ha kellőleg biztosítva nem volna, jelöljék meg az eszközöket, és mutassanak rá a mó­dokra, a melyek szerint a baj orvoslását lehetőnek tartják. Az indítvány elfogadtatott, annak alapján és értel­mében való eljárásra és jelentés tételre a püspökök fel­kérettek. Tárgyalás alá került a mult évi novemberi konvent­ből megbízott közigazgatási bizottságnak azon kérdésre nézve beterjesztett jelentése, hogy miképen lehetne az anyakönyvek minél célszerűbb vezetése által lehetővé tenni azt, hogy a lelkészek eljárása megkönnyittessék az oly esetekben, midőn előttük ismeretlen felek akarnak házasságra lépni, azonban azt, hogy házassági kötelék­ben senkivel sem állanak, igazolni nem képesek. A konvent, mielőtt e tekintetben az anyakönyv vezető lelkészek számára utasítást adna, megkeresni hatá­rozta a kormányt, hogy ez a bizottság által előterjesz­tett javaslatok figyelembe vételével e tekintetben fenn­forgó bajok és nehézségek elhárítása végett alkalmas és célszerű intézkedéseket tegyen. A november 24-ilci ülésben beterjesztetett a pres­byterián szövetség ügyében kiküldött bizottság jelentése, melyben inditványoztatott, hogy mondassék kt, miszerint hazai reform, egyházunk is belép a presbyterián szövet­ségbe, tagdíj fejében legalabb 300 frtot azonnal befizet, a szövetség gyűlésein magát képviselteti stb. Ily fontos ügyben a konvent utolsó napján nem akarván a jelen­levők határozni, a bizottság jelentése a jövő konventre halasztatott. Felolvastattak a lelkész és tanár nyugdíjintézet to­vábbá a lelkész- özvegy- és árva gyámintézet ügyében beadott nagyfontosságú javaslatai a bizottságnak. Mind­két javaslat, véleményezés végett kiadatott a kerüle­teknek.*) A b.-somogyi egyházmegye kebeléből kiindult in­dítvány folytán megkerestetni rendeltetett az igazságügyi miniszter az országos törvényeknek egyházi hatósá­gainkhoz leendő megküldése iránt, másfelől az elnökség által kérelem intéztetik az illető helyre, szentesített zsi­nati törvényeinknek Horvátországban leendő kihirdette­tése céljából, a hol szabályozóul még mindig az 1859-iki pátens tekintetik s hol e miatt mindkét protestáns egy­ház irányában — miként ezt lapunk is többször előadta — több rendbeli sérelmek követtettek és követtetnek el. Valamint Fiúmé ben lakó hitrokonaink ügyében is tett a konvent lépést, a kik eddigelé Trieszt filiáját képezik s anyakönyvi adataik, Trieszten át Bécsbe vándorolnak. Ugyancsak B.-Somogy azon indítványa is elfogad­tatott, hogy a segédtanítók, állomásaikat csak az iskolai év végén hagyhassák el s előbbi helyükön nyert bizo­nyítvány előmutatása nélkül ségédtanitókul ne vétethesse­nek fel. A b.-somogyi tanítók és énekvezérek azon ké­relmei, hogy kathedrai szolgálatokat csak rendkívüli ese­tekben kelljen tenniök, s hogy mint énekvezérek avagy orgonisták külön s méltányos díjazásban részesitessenek: kiadattak az illető egyházkerületnek. A dunántuli kerületben felmerült, lapunkban is több­ször szellőztetett egyházi adózás ügyében kimondatott, hogy egyházi adó nem birtok, de az illető személye után fizetendő ; a hol azonban eddigelé valaki birtoka után fizetett, ott jövőben is köteles ; de ha az ily bírtok más kézre száll, megszűnik az adózás. A szabasi lelkészválasz­tás, melyet mindkét alsóbb hatóság helybenhagyott, nem vétetett tárgyalás alá. Időközben a marosvásárhelyi és csurgói gymnásiumok kérvényei ujabb okmányokkal pó­toltatván, ismét előterjesztettek. A vásárhelyi — mint nem kellőleg felszerelt — újból visszaküldetett; a csurgói ajánlólag fog felterjesztetni a kormányhoz, kéretvén szá­mára egyszermindenkorra 50,000 frt, évi segélyül 8000 frt. Végül Szász Károly püspök előterjesztette a lelkész­mínősités egyöntetűvé tétele iránt tett indítványát a duna­melléki egyházkerületnek. Az indítvány közhelyesléssel fogadtatott, s az öt püspök felkéretett, hogy a jövő con­vent elé terjeszszen javaslatot. Az ügyek letárgyaltatván, b. Vay M. elnök mélyen megható szavakkal rekesztette be a convent három éves ciklusát,**) melyre Révész Bálint püspök meleg hangon válaszolva fejezte ki az egyetemes convent azon közóhaját, hogy a jó Isten adjon erőt, egészséget az egyházi ügyek körül való munkálkodásban fáradhatlan ősz elnökünknek *) Lapunk közelebbi számában sietünk mindkét javaslatot közölni **) Lásd mai vezércikkünket. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents