Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-08 / 45. szám

* Az akadémiai tanulók létszáma a debreceni főiskolában: a) hittanhallgató van: végzett theologus 7; negyedéves 29; harmadéves 15; másodéves 15; e'ső éves 16; összesen 82; joghallgató van: negyedéves 14; harmadéves 24; másodéves 27; első éves 36; összesen 101, együtt akadémiai tanuló 183. A hittanhallgatók szama néhány év óta apad, tavaly még 113-ra menvén számuk. A 183 akadémiai tanuló közül 17 ingyenes, 34 pótdíjjas konviktust élvez s bent lakik a főiskolában, 43 felsőbb tanuló, a kikhez még a szénior, 5 köztanitó és 2 könyvtárnok járulván, a főiskola összesen 51 akadémiai tanulónak ad benlakási jótéteményt. A tanítóképezde növendéke nek száma a negyedéven 18; a harmadéven 29; a másodéven 36; az első éven 26; összesen 109. Közülök ingyenes konviktust élvez 22, pótdíjjast 17, kenyeret kap 20 s benlakik a kollégiumban 74. * Tudósítás. Mindazon nagytiszteletű lelkész urak, a kik igénytelen munkácskám »A fehérvár-csurgói ev. reform, egyház rövid története« vétele után, szives, buzdító soraikkal felkeresni kegyesek voltak, fogadják meg- ; emlékezésükért őszinte köszönetemet. Egyúttal van szerencsém a netalán érdeklődő közönségnek szives tudomására hozni, hogy nevezett művecske 30 krajcárjával nálam kapható 1 Fehérvár Csurgó, 1885. november hó 4. -— Thuri Etele, reform, h. lelkész. * Lapunk mai számához mellékelve veszi a t. közönség a Franklin-társulat kiadásában megjelent oly munkák jegyzékét, melyek három hónapig a bolti áraknak felére leszállított áron kaphatók. Ajánljuk t. olvasóink figyelmébe. * Gyászhír. Ifj. Dobsinszlcy Pál, szirki lelkész (Gömörmegye) életének 55-ik, hivataloskodása 25-ik évében október 2r-én jobblétre szenderült. Temetése 25-én nagy részvét között ment végbe. — Béke lengjen porai felett. NECROLOG. Bereg-Som, 1885. október 30. Mélyen megható, de szelid természetű gyászünnepély ment végbe vidékünkön folyó év október 28-án. Ugyanis — a jelzett nap délelőtti 10 órájakor jött meg a bereg-somi vasúti induló házhoz, — az ország fővárosában október 25-én megdicsőült néhai Lónyay Jánosné szül. Lónyay Florentina földi maradványait magában rejtő koporsó, kísértetve a halálos ágyat körülállt őszülő gyermekek és az élet délszakán levő unokák bánatos csoportjától, fogadtatva az esetleg távol volt unokák s ezek mellett számos tisztelők, s a közeli helységek földmives lakosainak tömege által. Legyen szabad itt röviden vázolnom, ki volt a boldogult? s miért veszek magamnak bátorságot egyházi lapban is emlékezetének néhány sort szentelni ? ? Azt hiszem nem fogok az oknélküli dicsőítés vagy üres nagyhangú hízelgés bűnébe esni, ha felemlítem, hogy a megdicsőült nő anyja volt Magyarország egykori miniszterelnökének, fájdalom, már csak boldogult Lónyay Menyhértnek, ki az ev. ref. egyházi élet terén csak a zsinati alkotás körül is oly elévülheti en érdemeket fűzött különben is nagy nevéhez — anyja továbbá Lónyay Albert, Lónyai János — főispáni méltóságot viselt és viselő s köztiszteletben álló — ugy polgári, mint egyházi tekintetben széles körben hatásos működésükről ismert uraknak, az évek előtt elhunyt országos képviselő Lónyay Józsefnek és végre a gyermeki önfeláldozás s a keresztyéni nagy lélek — egyik élő példányképének Lónyay Etelkának. Ezek az ő szellemi kincsének letéteményesei, kikben az elhunyt édes anya öröme reménye betölt, kik a társadalomnak — melyben munkálkodtak részben jelenleg is munkálkodnak — valóságos áldásai. A második kérdésre —- mi adott nekem bátorságot nemcsak — hanem talán — jogosultságot is arra, hogy e gyászeseményt ez uton is — mintegy széles körben is tudomásul helyezzem s e becses lapokban is emlékét a megdicsőülnek megörökítsem? erre vonatkozólag elég legyen csak annyit mondanom el; miszerint En és velem együtt egy terjedelmes kör, — nem ismert oly életet és kedélyt, mint a megboldogulté melyben a vallásos hit melegétől, a keresztyén positiv tanok felőli erős és mély meggyőződéstől áthatott lélek — oly példányszerűleg, oly bámulatosan nyilvánult volna, — melynek elvitázhatlan jelleme s bizonysága, hogy míg őt magát az igaz hit s Istenben helyzeti erős bizalom az örömök között boldogabbá s a szenvedés nehéz napjaiban pedig nyugodttá tette, addig szelid jósága környezetére a szeretet és boldogitás sugarait hinté s arany tiszta jelleme a vele érintkezőkre mindenkor nemesítő hatást gyakorolt. A közjótékonyság terén a népnevelés és egyháziasság emelésére mit s mennyit tőn?? erről az egyesek és családok, valamint a felsegélt s becses adományokkal időnként megajándékozott egyházak hálás kegyelete idők hosszú során keresztül hangosan fog beszélni. Minden szava, tette, élőbizonysága volt igaz keresztyéni hithűségének s a nyomor enyhítésére s minden üdvös cél előmozdítására szolgáló áldozatkészségének. Egy ily keresztyén nő emlékezete, kinek földi munkálkodásában a krisztusi tanok ev. reform, hitelveink szerinti megtestesitése tükröződik vissza, — ki hazánknak és egyházunknak, oly fiakat és oly leányt adott és nevelt — mint az ő gyermekei — azt hiszem nem méltatlanul foglal helyet e becses lapokban is — mint az egyházi élet nyilt közlönyében, — s épen ez a feltevés, ez a meggyőződés bátorított föl engem arra, hogy a 83 éves matróna gyászos kimultát ezen az uton is jelezzem, célom lévén egyszersmind a kegyeletes megemlékezés oltáránál itt is felmutatni azon hálateljes áldozatot, melyet a számtalan tisztelők, jótéteményekkel elhalmozott egyesek és egyházak siettek meghozni a somi induló háznál történt megjelenésükben, s hogy ez mily őszinte szívből, mily igaz lélekből buzgott fel, tanúja az egész temetési szertartás — mely is minden egyszerű külső pompa nélküli volta mellett is annyira komolyan megható ünnepélyességgel folyt le, minőt csak képzelni lehet. A drága és kedves lény koporsóját szállító vonat elzakatolása után, mély csend és ünnepies meghatottság közepette emeltetett ki a vasúti kocsiból a koporsó s a rögtönzött ravatalra feltétetvén — a jelenlévő közönség ajkáról felhangzott a lélekből fakadt s lélekhez szóló gyászének, minden szem a bánat könyétől nedvesült meg, s a hangokban a sziv érzése zokogott, ugy a mint azt az Isten adta a bensőnkbe — a mint azt ajkunk hangokba önteni képes volt. Majd alólirott mint somi lelkipásztor fogadta alkalmi gyászbeszéddel a koporsóban pihenő kedves halottat; a beszéd végeztével az ismét felzendült gyászének hangjai mellett — a ravatal áthelyeztetett a készenváró halotti gyászkocsira, mely hogy koszorúkkal a szó teljes értelmében borítva volt, mondanom is felesleges. Ekkor megindult — a gyászkocsin kívül — 30 járműből álló ünnepélyes menet, melynek az igaz tisztelet és ragaszkodás szülte rend adta meg igazi jellegét, Som községén keresztül a Harangláb mellett elvonuló