Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-08 / 45. szám

terjesztette a hallottakat, jelesül közölte azokat a clugny apát, IV. Odilóval. Odilo oda nyilatkozott, hogy a mit itt hallhatni, nem más mint az ördögök hangja a pokolban, a kik a szerzetesek imája által a pokolból kiszabadított lelkek elveszítése miatt jajgatnak oly keservesen s a látható tűz a pokol tüze. ^Ez egy indokkal több arra nézve, hogy a pokolban epedő lelkekért imádkozzunk. Nem volna-e méltó, hogy a keresztyén egyház évente egy napot meghatározna, melyen egyetemleges imák bocsáttatnának Istenhez a tisztítótűzben szenvedő lelkek megmentéséért ? És mely nap volna alkalmasabb erre, mint az, a mely a mindenszentek ünnepnapja után közvetlenül következik?* A jámbor apát nem is késett az uj ünnepet congregatiójába behozni, a mi a tizedik század végén történt. Igaz, az áhitatoskodás ezen nyilvánulása is azonos a régi római szokással, ismeretes dolog lévén, hogy a rómaiak halottjaik emlékezetét február havában lakomákkal és fennhangu örömnyilatkozatokkal ünnepelték. De meg ezen szokás máig fenntartotta magát majdnem csorbátlanul a gör. kel. egyházban. Rómában a halottak napján a pápa biborban szolgálja a gyászmisét, a requiemet, és a kar a ^Requiescant in pace!*-t énekli. A régi rómaiak is, midőn kedves halottjaiknak oblatiokat hoztak, azoknak nyughelyei felett igy énekeltek: »Ossa quieta precor tuta requiescere in urna, Et sit humus cineri non onerosa tuo.« A protestánsok e két ünnep szokásaiban nem osztakoznak. Ok a reformátio emlékünnepe, az október 31-ke által ünnepélyesen és idejekorán tiltakoztak e két ünnep jelentősége ellen. Nem tudták lelkiismeretükkel összeegyeztetni azt, hogy Krisztus közbenjárósága mellé még egy sereg segédszent alkalmaztassák. Igaz, hogy Álcuin azt irta Arno, salzburgi püspöknek: ^Ha már az ó-szövetség idejében Illyés imája képes volt a mennyet megnyitni és elzárni, mennyivel inkább képes leend az uj-szövetségi idő szentjeinek egyeteme ezt tenni, melynek a mennyország kulcsai átadattak, ha azért a hivők egyháza által kéretik, s a mint megérdemli imádtatik.4 De ez sem tudott hatást gyakorolni a protestánsokra. Nekik szentjeik nincsenek. Van ugyan nekik is hasonló kultusuk: a szellemi erő és nagyság kultusa. Ok a geniust ünneplik és ki volna hajlandó a felett vitatkozni, nem-e ez is a minden szentek cultusa ? Általánosabb hódításokat tett a« halottak napja. E3 az egész keresztyénségben hitfelekezeti különbség nélkül az elhunytak kegyeletteljes emlékének napja és oly szingazdag és pazar halotti cultust hozott létre, a minő a rómaiaknál sem létezett. Halottaink ezt bizonyosan nem követelik. Nem a koszorúnak feltűnő pompája, hanem azon érzület, melylyel azt kedves halottunk sirhalmára leteszszük mondja: Te nékem örökké felejthetlen maradsz Te nékem kedves voltál és kedves maradsz! mindvégig! Ily megemlékezésnek alapja az örök életben való hit, melynek őszinte vallomása ez: halál, hol a te fulánkod! Azonban bár mily szoros összeköttetésbe hozza is ezen érzület a földi életet a túlvilági élettel, tagadhatlan, hogy a legszebb, Istennek s megdicsőült elődeinknek legkedvesebb cultusa az lenne, különösen mi reánk, magyarhoni protestánsokra nézve, ha a leglelkiismeretesebben teljesitenők az evangéliumnak ama legfőbb parancsát: Szeresd Istenedet mindenekfelett és felebarátodat, mint önön magadat! Bierbrunner Gusztáv. KÖNYVISMERTETÉS. s> Az ember és világa. Philosophiai kutatások. Irta Böhm Károly, a budapesti ágost. hitv. evang. főgymnásium tanára. I. Rész: Dialektika vagy alapphilosophia. Budapest, 1883.* 282 lap. (Folytatás.) Böhm a »Magyar Philosophiai Szemle« 1. évfolyam (81—94), és II. évfolyamában »A realismus alapellenmondása « címen részletesen foglalkozik a realismusnak nevezett ismeretelmélet hiányával. »Az ember és világa« című munkájában e jelzett értekezésre hivatkozva, újra boncoló kés alá veszi ezen elméletet, mely 3 logikai feltevésen alapul, s melynek minden feltevése ellenmondást rejt magában. a) A realismus ugyanis azt állítja, hogy az ismereti tárgy a külső valóság. A tárgy lehet vagy közvetlen vagy közvetett. A valóság azonban közvetlen ismereti tárgy nem lehet azért, mert a valóságot csak érzékeink adataiból s értelmünk munkájából ismerjük (a mit a physiologiára támaszkodó lélektan biztossággal tud felmutatni), azaz oly alakban, a mely már is alanyi az az tudatos. A tudatos tárgy pedig nem önálló tárgy, mert az önnálló — a viszonyon kivül az az a tudatos ismerés viszonyán kivül is létező tárgy. b) A módosított realismus azt mondja, hogy a valóság közvetve lehet ismereti tárgy. Mi bennünk ugyan csak kép alakjában jelentkezik, »de e képekben vannak vonások«, melyek a valóságra utalnak. Ez Hartmann E. ítranscendentalis realismusa«, mely azonban nem birja ama vonásoknak a valóságra vonatkozását kimutatni, mert azok is, mint minden kép, belső alanyi állapotok. c) A realismus az ismerést, hogy az a tárgygyal megegyező legyen, a lélek passiv befogadásában kénytelen keresni; a realismus ezen alakja azonban teljes lehetetlenség, mert az ismerés az alany cselekvése nélkül nem érthető, a mennyiben az ismerés öntudatos munka. A realismus feleletét ezen kérdésre: mi az ismereti tárgy ? el nem fogadhatjuk, mert ismeretünknek nem lehet tárgya a külső valóság. A realismus téves te-