Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-02-01 / 5. szám
volna jelölendő minden járulék beszolgáltatásának határideje, a gabonaneműek augusztus végén, a bor november elején, a fa december elején, a pénz fél- vagy évnegyedenkint előre. Mert eddig, még az oly helyeken is, hol a lelkész nem közvetlenül maga szedte járulékait, mint a lukma rendszer mellett, hanem az elöljáróság : épen ritka eset az, hogy a rendes időben s egyszerre kezéhez vehették volna az egyházi hivatalnokok fizetésöket, hanem annak részletekben beadogatása tartott ősztől tavaszig, azon hitben élvén az elöljárók s népünk, hogy Gergely az egyházi év kezdete s annál elébb nem is kötelesek járulékainkat beadni. Már pedig roppant sok függ a többnyire termények által javadalmazott falusi lelkészek háztartásában attól, hogy amire a maga idején biztosan számítunk, az csakugyan be is adassék akkorra. Ennélfogva eltörlendő, fizetéseink beadására nézve az egyházi év s szorosan meghatározandó az illetmények beszolgáltatásának ideje. Mint a lukmázás eltörlése ; ép oly szükséges és elengedhetlen a kepe-rendszer megszüntetése is. Erről — hála az égnek — én csak hírből, a képzelet után tudok valamit. A valóságban még rettenetesebb lehet. Onnan gyanítom azt; mert egy oly vidékről, hol a kepe-rendszer van szokásban, egy 1200 forinttal — legalább papiroson — javadalmazott lelkész, pályázott egy 600 forintos papságra, hol nem lukma vagy keperendszer divatozik. Ha a formaruha feletti hatarozatot nem hagyta zsinatunk az egyházmegyék s kerületek tetszésére: méltányos, hogy azt a miből a ruha kikerül, díjazásainkat is vegye oltalma alá s szabja ki a fizetések módját és idejét. Az egyöntetűség nemcsak a ruhában kelne el ; hanem kívánatos az a javadalmazásunk egy részét képező stolárékra nézve is. Mily roppant különbség a tiszántúli s tiszamelléki kerület stólaszabványai közt! Amott — ugy tudom — hogy cinosurául az mondatik ki az anyakönyvi kiadványokra nézve, hogy a mennyit behajt a lelkész bélyeg fejében az államnak, ugyananynyit követelhet munkadíj fejében magának. Emitt egy 3 —12 forintnyi bélyeggel beborított családi értesítőért is csak 50 krajcár jár a lelkésznek. A komáromi egyházmegyében a legkisebb gyermeket is prédikációval temetni, s halottat sokszor övig érő sárban a távoli temetőbe gyalog kikísérni köteles a lelkész 80 krajcárért; másutt egy imát mond a koporsó felett 2 forintért s funkcióját bevégezve, haza megy. Nem volna-e méltányos, sot szükséges, hogy a végtelen nagy különbözetű stola-ügyet, legalább a kiadványok- s temetésekre nézve, ne az egyházmegyék s kerületek statútumai, hanem egyházi törvényhozó testületünk állapítaná megí Ha célszerűnek szükségesnek látta s helyesen a lukmázást eltörölni, a búcsúztatóval temetést, a gymnasialis ifjak legacióját beszüntetni : miért ne határozhatná meg törvényileg, hogy a kiadványokért a mennyit behajt a lelkész az államnak bélyeg fejében, ugyanannyit követelhet munkadíjul; a prédikációval temetés pedig — mint a calvinismussal ellenkező — eltöröltetik, a koporsó feletti imaért 1, az oratióért 2 forint illetvén a lelkészt, a miért köteles a halottat végső nagy utján kikísérni. Azonban van az egyházi adózásnál egy lényeges kérdés, melyet szintén érintetlenül hagyott zsinatunk, noha ennek törvény általi szabályozása sok igazságtalanságot megszüntetne. Nincs ugyanis kimondva azon elv, mely szerint az egyházi adó kivetendő s behajtandó. A helyi körülményekre, egyházmegyék s kerületek statútumaira, a szokásos gyakorlatra van ez bízva. A fenntebb idézett §-okban, vagy egyházi törvénykönyvünk ide vágó más szakaszaiban nincs említve, hogy birtok vagy személy után fizetendö-e az adó ? Mi képezze hat annak objectumát ? A személy-e vagy a birtok, vagy együtt mind a kettő ? Alig képzelhető igazságtalanabb adókivetés, mint az, mely egyedül csak a személytrója meg. Bámulatra méltó, hogy Baranya népe hol, ha jól emlékszem, egyedül csak a személy van megadóztatva, türelemmel viseli ezt a roppant súlyos keresztet 1 Viszont vannak vidékek, hol egyedül a birtok van terhelve, vagy a mi még furcsább, a templomi ülőhelyek után kivetve. Az egyházra nézve is leghelyesebb a polgári adórendszer, mely személy és birtokaránylagos. A mi nem e kettőn együttvéve nyugszik, az helytelen, igazságtalan adó. A domestika, bármily óvatosan kerülgette is zsinatunk a valódi értelmezést, lényegében nem egyéb, mint adó, az anyagi érték legingatlanabb alapjára, a birtokra' vetve; épen azért lehetőleg méltányos, noha igazságosabb is lehetett volna, ha a tág érteményű y vagyoni és kereseti viszony* s s család fenntartására igényelt összeg egy ezredrésze* helyett minden csűrés-csavarást kizáró szabatossággal a földbirtok vagy egyenes államadó vétetik vala, A rendes egyházi adóra nézve is szükség lett volna zsinatunknak az elvet mondani ki. Igy nem történhetnék oly rendkívüli igazságtalanság, hogy mig a kenyerét keserves napszámmal kereső, számos tagból álló nagy család 2—5 frt évi egyházi adót hordoz: addig az ezer holdas ur felényit vagy akár semmit sem fizet, mint arra magam is tudok eklatáns példát, hogy az 1 /i telkes földműves évi egyházi adója B—n átlag 4 forint, az 1200 holdas nagyságos ur minden egyházi adóját lerovottnak tartotta egy-két sátoros ünnepen a perselybe csiiztatott 1 - 1 frttal.
