Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-01 / 44. szám
sodik püspöki látogatás közti időszak : 1820-1885. Tömör vonásokbon irja le a II. József alatt a Rajna vidékéről áttelepített derék német hitsorsosok ujsóvéi gyülekezetének megalakulását, haladását, küzdelmeit, az egyhaztársadalmi életet, erkölcsi állapotokat, lelki életet, a lelkipásztorok rövid életrajzát, az iskolai nevelést, oktatást ; számot ad a gyülekezet gondnokairól, egyszóval felölel mindent, a mi az ilyen monográfiái munkát teljessé teszi. Meleg rokonszenvvel üdvözöljük barátunkat, lapunknak is egyik buzgó munkatársát, ki fáradhatatlan tevékenységgel forgatja a neki adott talentumokat. E műve egy kő egyházunk egyetemes történetének épületéhez. KÜLÖNFÉLÉK. * Szilágyi Istvánnak, a m.-szigeti lyceum érdemes igazgató tanárának 40 éves hű szolgálata némi elismeréséül jövő hó 17-én jubileumi ünnepély rendeztetik; az erre vonatkozó meghívók a törvényhatóság részéről Mihálka László máramaros-megyei alispán és Szaplonczay Miklós főjegyző, a ref. lyceum pártfogósága részéről pedig Várady Gábor felügyelő gondnok és Igyártó Sándor jegyző által aláírva bocsáttattak ki. * Závori Elek beigtatása a nagy- és kis keszii ref. társegyházba október 11-kén nag-y ünnepélyességgel s nagy közönség jelenlétében ment végbe. A nevezett egy ház egy becses ajándékkal is büszkélkedik, melynek becsét sokszorosan emeli az a kegyelet, mely csak jól nevelt, szüleit hamvaiban is áldó gyermekek t^ajdona. Ott áll a diszes fishármonium a nagykeszi gyülekezet templomában, azon a helyen áll, a honnan 40 évnél több ideig zengedezte kitűnő bassus hangjával néhai Závori Sándor mint rector sz. Dávid zsoltárait. Tekintetes dr. Závori Sándor ur gleichenbergi fürdő orvos és neje Szivos Aranka urnő, az Is'enfélő házaspár, állították oda néhai édes atyjuk emlékére. * A pesti ág. hitv evang. egyház közgyűlése, a papválasztás ügyében f. hó 24-ikén hivatott össze. A közgyűlést Sdrlcdny József királyi táblai tanácselnök, a pesti evangélikus magyar egyház világi felügyelője nyitotta meg, előadva, hogy a september hó 14-én tartott közgyűlésből kiküldött bizottság eljárt megbízatásában. E bizottság feladata az volt, hogy érintkezésbe téve magát az esperesttel, kijelölje ama lelkészeket, a kik próbaszónoklatra meghívandók lennének s illetőleg kandidációba vétetnének. E szerint próbaszónoklatra meghívással kandidációba vételre javasoltatnak a követke/ők • Horváth Sándor kővágó-eörsi lelkész és esperest, Farbaky József nyíregyházai lelkész, Zelenka Pál miskolci lelkész és tiszakerületi jegyző, Hendl Vilmos Selmecbányái lelkész, Petrovics Soma szentesi lelkész; próbaszónoklat nélkül kandidációba vételre javasoltatnak : Scholz Gusztáv budai lelkész és Korbély Géza a pesti evang. egyház jelenlegi adminisztrátora. A közgyűlés, vita után, a melyben részt vett: Busbach Péter, dr. Markusovszky Lajos, Beliczay Béla, Fábinyi Gyula, Stefanides Henrik, Vaskó Endre és mások, a következő határozatot hozta : A bizottság javaslata elfogadtatik és utasíttat ik, hogy tegye magát a próbaszónoklatra nézve érintkezésbe az esperesttel s a próbaszónoklatok megtartása után tegye meg javaslatát a kandidációra vonatkozólag, a közgyűlés fenntartván magának az a fölött való határozás jogát, vájjon a próbaszónoklatra való meghívást visszautasítókat kandidációba akarja-e venni vagy sem. A gyűlésnek egyéb tárgya nem levén, ezzel véget ért. Mint utólag értesülünk Zelenka Pál kijelentette, hogy nem fogadja el a próbaszónoklatra való meghívást. * A magyar országos ref. egyházi közalap végrehajtó-bizottsága m. csütörtökön kezdé meg üléseit, melyek több napot fognak igénybe venni. Az ülés első sorban feledhetlen emlékű elnöke néh gr. Lónyai M. helyét tölté be, az eddigi alelnök Beöthy Zsigmonddal • alelnökévé pedig Szász K. dunamelléki püspököt választá. * Templomszentelés Marócsán. Október hó 25-én tartatott meg a f.-baranyai ref. egyházmegye kákicsi anyagyülekezetéhez csatolt, 225 lélekből álló, marócsai leányegyház díszes templomának felszentelése. A környékbeli falvakból annyi nép gyűlt egybe az ünnepélyre, hogy a zsúfolásig megtelt templom, felét is alig fogadhatta be a buzgó^ágtól hevített sokaságnak. A megnyitó imát Iványos Soma kiscsány-oszrói lelkész •— mint esperesi megbízott — emelte a magasságban lakozó Istenhez, kinek tiszteletére épült a szent hajlék. Benn a templomban Bosznay Sándor séllyei lelkész, a künn lévő sokaság előtt pedig Szendy Lajos vejti-i lelkész tartott alkalmi egyházi beszédet; az esketési szertartá-t Horvát József bogdásai lelkész végezte, az Urasztalánál pedig Szívós Károly hiricsi lelkész agendázott s osztotta az Urvacsorát Kiss József kákicsi lelkészszel együtt. Az isteni tisztelet után kedélyes és vidám lakoma volt, a helybeli praeorans tanító Varga Pál lakásán. Valóban elismerésre, sőt dicséretre méltó e 225 lélekből álló kisded gyülekezetnek buzgósága, mely — a Draskovich grófné ő méltóságától ajándékul nyert faanyagokon és cserépen kívül — 7800 forintba került díszes templomot emelt Isten dicsőségére. Ime a f.-baranyai forrongó Vulkánnak egyik eruptiója. — y.—s. * Szives kérelem. Tapasztalati igazság, hogy síp, trombita és dobszóval madarat fogni igen bajos, azonban én ezúttal így kísérlem meg lépre keríteni azon jó madarat, kí idegen tollakba burkolózva ragadoz, — ugyanis: Peterdy Béla álnév alatt peregrinál egy 35—40 éves életkorú, magát siketnémának tettető, tisztességes öltözetű ember, fivérem a surányi ref. lelkész fiának vallja magát s engemet unokabátyjának állit s ezen firma alatt bejárta már Szatmár-Bihai megye nagy részét, Erdélynek tartva és ily aljasuton zsarolja leíkésztársaimat; — nehogy hovatovább űzze e csalást s jövőben is ámításával belhivatalnok társaimtól több-több segélyt gyűjtögethessen, — célszerűnek láttam a prot. hírlapok utján felhívni reá a figyelmet, hátha sikerül hurokra keríteni?! Feltalálás esetén kérem e csalónak elfogatását s rendőri kezekbe szolgáltatását eszközölni, hogy nevünk becstelenitésével ne űzhesse tovább undok mesterségét az, kit soha nem láttunk s ily nevezetű rokont nem is ismerünk. A magyar s erdélyországi prot. lapok nagy tiszteletű szetkesztőit egész biza'ommal kérem e hirdetmény közlésére Peterdy Károly, beregi ev. ref. esperes. * Gyászhír. Antalfi dános, egykor a sárospataki reform, főiskola tanára, a Sárospataki Füzetek szerkesztője s hazai prot. tudományosságunk egén reményteljes fénynyel ragyogni kezdő csillaga október 19-én életének 57-ik évében tüdőgümőkorban elhunyt. A sors csapásai által é'etében annyiszor és oly mélyen sújtott ember végre megpihent. Temetését, mely október 22-én nagy közönség jelenlétében ment végbe, — a tanárikar rendezte, s annak költségeit collegialis készséggel viselte. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Farkas József. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: 3Dx. Ba.lla.gri iLvHór. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.