Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-11 / 41. szám

tekinté magát, szolgájává tevé magát a hatalmasoknak és erőtleneknek, hogy községének mindkét, fenntebb emiitett fontos tényezőjét megnyerhesse a gr. Szécsényi lánglelke által hirdetett haladás és nemzeti művelődés szent ügyének. Mint községi jegyző, hivatalánál fogva az árváknak is gyámja lévén : mily lelkiismeretességgel őrködött minden egyes árvának legutolsó ruhadarabja felett is ? Mekkora buzgóságot fejtett ki az 1831-ik évi cholerajárvány alkalmából a veszélynek népétől való elhárítása vagy enyhítése céljából? Mennyire szívén viselte a népiskolák, különösen a békési ev. esperességnek akkor még Mező-Berényben volt főiskolája — mint községe jólletének és leendő felvirágzásának egyik fontos tényezője — sorsát? Arról a község és egyházak jegyzőkönyvei tanúskodnak. Fájdalom, hogy községe javára irányult minden törekvéseinél zsibbasztó hatását volt kénytelen tapasztalni azon áldástalan pernek, mely a község és földesuraság között az uri jogok tárgyában — évtizedek óta folyt. A 40-es években, midőn az örökváUság eszméje foglalkoztatá az elméket országszerte. »A falu bírája« című népszerű elbeszélését adta ki, mely az 1840-ki országgyülési ifjúság által alapított népkönyvkiadó-egyesiilet által az 1845-ki országos pályázaton első jutalomra érdemesittetett. Ez eszmét községében gyakorlatilag megvalósítani iparkodott, s a báró Wevclcheimoh, élükön a hazafiságáról és nagylelkűségéről már akkor országosan ismert b. Wencldieim Bélával, — hajlandók is lettek volna a legelőelkülönzés iránt a községgel a lehető legelőnyösebb feltételek mellett egyezségre lépni, — 30 holdat ígérvén minden telek föld után, s azonfelül a lelkészi és tanitói illetőségeken kivül, minden gyülekezetnek 100 holdat ajánlván fel közművelődési célokra. Ezen ajánlata azonban a földesuraságnak a község részéről el nem fogadtatott, — mi által a későbben, az országos törvény alapján eszközölt legelőelkülönités következtében a község lakosai több mint 3000 ezer holdat veszítettek. Ezek szerint a nép javára irányult legjobb akarata és igyekezete meghiúsulván, s lelke ideálját porba hullni látván, az 1845-ik év végén szíve keserűségében leköszönt jegyzői hivataláról s a ránézve oly szép kilátások közt önként elhagyott megyei pályán óhajtá buzgalmát és tehetségeit érvényesíteni. Itt nemeslelkűségének és önfeláldozásának ujabb tényével találkozunk. Az 1846-iki tiszujitás alkalmával több hivatalra candidáltatván s a megválasztatáshoz biztos kilátása lévén, — az ellenjelöltek iránti tekintetből a szavazás folyamában önként visszalépett, mely tényének elismeréseül másnap a főispán által táblabírónak neveztetett ki. Ugyancsak az 1846-ik évben a békés-bánati helv. hitv. egyházmegyében előbb a gyomai, utóbb a gyulai kerületben iskolai felügyelőnek választatott meg. A tiszántúli superintendentia megválasztotta őt az 1848. augusztus i-jére kitűzött miniszteri értekezletnek tagjául. Az 1848-ik május 9 én meg} ei árvaügyi számvevőnek s a következő év tavaszán árvaiigyi főszámvevőnek j választatott meg, mely minőségben a megyei összes árvaügyekre teljes rendszabályok és utasítások kidolgozásával bízatott meg. A világosi fegyverletétel után a megyei közélet elnémulván, — Bonyhay Benjámin is Mező-Berénybe vonult vissza. Az absolut kormány azonban az oly nagy felelősséggel járó árvaügyek rendezése körül nem nélkülözhetvén a régi alkotmányos hivatalnokok közreműködését, annak dacára, hogy mint compromittált, hazafias érzelmű egyén — a helyzet urának kegyével nem dicsekedheték, — azok által kényszeríttetett megyei árvaügyi főszámvevői hivatalának ideiglenesen — az ügyek tökéletes rendbehozataláig — való viselésére. Ezt ő — leginkább az árvák iránti tekintetből — éjt-napot összetevő fá'adhatlan bugósaggal megtevén, — hivatalától többszöri sürgetésére aztán fel is mentetett. Mező-Berényből egy tekintélyes küldöttség által az ottani árvabizottmányt vezető jogtudói ülnökség elfogadására kéretvén fel, — a ragaszkodásnak ezen jelét anynyival szivesebben fogadá, mert otthonában a saját gazdasági ügyeit is szemmel tarthatta s vezethette. Ugyanazon évben a békés-bánati ref. egyházmegye tanácsbirájául választatott s élénk részt vett a pátens elleni küzdelmekben. Ezen, az egyházra néve oly nehéz időkben, mint legidősb világi tanácsbiró, az egyházmegyei segédgondnoki hivatalt is viselé. Mint ilyen, több lelkes hazafiakkal 1860. ápril havában a nagy-váradi cs. kir. országos törvényszék elé idéztetett, mely alkalommal az egyházi autonómia rendithetlen hivének mutatta be magát. Irodalmi téren leginkább az 50-es években működött. A már emiitett pályanyertes művön kivül »Ki mint vet, ugy arat« című költői elbeszélése az 1858-ik évben dicséretre méltatott pályaműként a »Vasárnapi ujság«-ban je'ent meg. ^Népiskolai jutalomkönyv« mai napig negyedik kiadasban forog közkézen. Szamos dolgozatot közölt tő'e a »Protestáns népkönyvtár« és a »Vas Gereben* által szerkesztett »Népkönyv* Az 1867. évben moldvai magyar testvéreink felsegéllésére kiadott »Három komának beszélgetése a szabadságról.« 107 frt 70 krt jövedelmezett, mely összeg a debreceni egyházkerületi pénztárba folyt be. »Könnyebb egy atyának hat gyermeket eltartani, mint hat gyermeknek egy atyát« című költői elbeszéléséből 1600 példányt küldött a sarkadi ref. egyháztanácsnak leégett templomuk javára leendő elarusitás végett. 1874-ben pedig »Jótékonyság lantja* cím alatt népies költői beszélyeiből egy füzetett adott ki a m.-herényi, villámcsapás következtében leégett ref. templom javára, s ez uton 275 frtot gyűjtött össze s adott át a nevezett célra az egyhaznak. Mint megyei t. árvaszéki ülnök, miniszteri iskolalátogató, a mező-berényi népnevelési egyesület elnöke egész a legújabb időkig tevékeny részt vett a közügyekben. A közpályán a megtestesült lelkiismeretesség, becsületesség, szorgalom és tevékenység példányképe volt. Mint férj, a gyengédség és önfeláldozó szeretetnek magasztos példáját állitá mindazoknak szemei elé, a kik őt boldog családi körében láthattak. Midőn az 1881 -ik év nov. 25-én szeretett nejével szerény családi körben aranymenyegzőjüket iinneplék, az ország minden részéből száznál több sürgöny és üdvözlő irat érkezett hozzájuk, jeléül az irántunk széles e hazában nyilvánuló szeretetnek és tiszteletnek. A mily ellensége volt a komoly magyar természettel oly kirívó ellentétben álló hányavetiségnek és léha pöfifeszkedésnek, ugy másfelől udvariasabb és humanusabb egyént képzelni sem lehet. Mindenkinek megadta azt, a mi őt megilleté. A kí hozzá folyamodott, soha benne nem csalódott. Egy jó szóért, egy hálás tekintetért utolsó falat kenyerét megosztotta volna bárkivel. Ha egy árvát kellett elhelyeznie, ha egy becsületes, törekvő ifjút kellett ajánlania valakinek, kész volt télben fagyban utrakelni pártfogoltja érdekében, nem számítva elismerésre, nem törődve az akadályokkal. Valóban ugy cselekedett egész életében, a mint megirá haldokló kézzel: »IIa jól tenni akarsz, ne sopánkodj sokat Szíved sugallatát kérd meg, ne másokat.*