Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-11 / 41. szám

oly szegény egyházak felsegélése, a melyek önerejükből fenn nem állhatnak és a melyeket az illető egyházmegye és kerület fenn nem tarthat/ nem érthette azt, hogy a közalap a szűkölködő egyházaknak évről-évre olyan koldus-alamizsnát adjon, a mely megélni kevés, meghalni sok. A felsegélés mást, — az alamizsnánál sokkal többet foglal magában. Olyan segedelmezést jelent, a mely legalább egy lépéssel közelebb vezesse az egyházakat végcéljukhoz, az önerejükből fennállás lehetőségéhez. Ezt az intenciót pedig nem tudom feltalálni a konventnek mult évi eljárásában. Egyházak segélyezésére kiosztatott : 30,580 frt Ebből a tiszántúli egyházkerület, 143 gyülekezete számára kapott . . 10,360 ^ A dunántúli kerület 5>°5° > A tiszáninneni kerület 3>55° » A dun namelléki 2,570 ^ Az erdélyi pedig 56 gyülekezete számára 9,050 irtot Ezeket áttekintve gondolható-e, Hogy a tiszántúli kerületnek 143 gyülekezete tizezer forinttal fel van segitve, holott csak két tételt látunk az egészben, melylyel valamicskét tenni lehet — a többi oly apró részletekre van szaggatva, a melyek csak máról holnapra adnak egy-egy darabka kenyeret. Az erdélyiek legmélyebben markoltak a közalap pénztárába, de mégis kétkedem, hogy Erdélynek csak egyetlen egy gyülekezete is fel lenne segitve. S ha sem itt, sem ott, egyet sem tudtak felsegíteni, mi okból követték el a kiosztásban ezt a nagy részrehajlást? Az egyenlőtlen mérték alkalmazását azok, a kik ezt ajánlották, többféle okokkal próbálják igazolni. Az erdélyieknek adott aránytalan nagy részlet igazolására felhozzák: hogy az erdélyiek igen szegények és épen ott, hazánk s nemzetiségünk iránti kötelességünk is parancsolja a nagyobb segélyezést, mivel ott a magyarság a beolvadás veszedelmének van kitéve. Az elaprózás igazolására pedig szükségesnek mondják, hogy épen most kezdetben minél több gyülekezet érezze ezen intézménynek áldásos voltát. Soknak sokat adni nem lehet, tehát adni kellett soknak keveset. A mi az elsőt, a szegénységet illeti: megengedem, hogy az erdélyi gyülekezetek igen szegények ; de ki az az igaz biró, a ki csalhatatlan igazsággal megtudja határozni, hogy az erdélyi legszegényebb és a magyarországi legszegényebb gyülekezetek közül, melyik a szegényebb. A magyarság elnyeletésére, beolvadására hivatkozás hangzatos beszéd és viszhangra is talál minden magyar ember szívében, de bátor vagyok kétségemet fejezni ki az iránt, hogy egy gyülekezetet 50—100 frttal a beolvadástól megmenteni lehessen, különösen ott, hol az assimilacio lassú, de biztos munkája összeházasodások által történik. Az egyik szegényre és a másik szegényre nézve az önként kínálkozó felelet volna: kapjon mindakettő. De ha Erdély szegényei elnyelnek kilencezer forintot; sőt a mint most olvasom az idén kérni akartak 131,500 frtot, mely kétszer lejebb szállítva maradt 44,200 frt— akkor a tiszáninneni és dunamelléki kerületeknek bizony nem marad három, illetve kétezer forint sem. Ezen rendszerből következik, hogy az egyik mindig adjon, a másik mindig kapjon. S vajon azon kerületekben, a melyeknek csak az adás szép keresztyéni kötelessége jut osztályrészül, saját kérő szegényeit pedig csitítani lesz kénytelen, — ki, és mivel tudja ébren tartani az adakozás készségét. De meg éppen ma Erdély előnyben van a többiek felett. Rokon célok elérésére alakult a közművelődési egyesület. Nem ugyan egyházak segélyezésére, hanem a magyar nemzetiség erősítésére, és mivel épen a magyarság Erdélyben legnagyobb részben református, ha a közmvűelödési egyesület a magyarságot támogatja, közvetve gyülekezeteinket segíti, ez által módot nyújtván nekik, eddig más irányban használt erejöket egyházukra fordítani. A segélyösszeg elaprózásának igazolására felhozott érv pedig azon reményre jogosít, hogy ez nem fog ismétlődni, mivel csak kezdetben kellett a gyülekezeteknek ily módon bizonyítani be, hogy ezen uj adóból befolyó összeg, valóban segélyezésekre fordittatik. Az ilynemű segélyezésnek nem is lehet barátja senki ; mert sem látható haszna nincsen, sem a közalap rendeltetésének meg nem felel. A közalap megalkotása előtti időkben ha valamely egyháznak nagyobb szükségei voltak, — templom, paplak, iskolaépités, — küldöttei által megkereste a híveket s gyűjtöttek. Ezt a házról-házra való gyűjtést akarja megszüntetni a közalap, s valóban ez a leggyőzőbb argumentum, melylyel híveinket ezen adózásra hajlandókká tenni képesek vagyunk. S mit nyertek a szűkölködő egyházak ? Az előtt gyűjtöttek ezreket, most kapnak ötven, száz, kétszáz forintot. Az előtt adtak önkényt, szivesen, szeretetből; most bosszúsággal, haraggal, gyűlölködéssel. Akkor megsegítették azt, a kinek adtak, most nem segítenek meg senkit. Ez nem lehet feladata a közalapnak. Hanem igen is, a mint már idéztem, célja felsegíteni az egyházakat. Adjon a konvent évenként 8—10—12 egyháznak, annyinak, a mennyinek lehet ugy adni, hogy azok fel legyenek segitve. Ily módon 25—30 év alatt az ország különböző részeiben szétszórtan halhatatlan emlékeket fog magának teremteni konvent és közalap. Nagyot csak lassú munkával lehet alkotni és csak annak, a ki nem a maga