Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-25 / 4. szám

kőzni. A vallásos ismeretek terjesztésének sem az e célja, hogy imagépekké tegyük általuk az embereket, hanem első sorban az egyén erkölcsi kiképzése s egy tisztult világnézet megteremtése, melyben a pokol és ördögök számára épen ugy nincsen hely, mint a Krisztus váltság halálának szószerinti értelemben vételére nincs szükség. A keresztyén világ együvé tartozásának eszméje kedveért sem szükséges imaheteket, kálomista „ keresztjáró napokat* rendezni. Azt ne vélje valaki, hogy én például az esteli falatjához fáradtan leülő foldmivest el akarnám riasztani lelkével összeforrt kegyes imázásától, vagy hogy nem tudom felfogni értékét, lélekemelő érzelemnemesitő hatását annak a családi templomnak, melyet a családfő, övéit maga köré gyűjtve, kezében az öreg bibliával, szerény lakába varázsol, ez távol legyen tőlem ; azt se óhajtom, hogy rohamosan neki esve a modernizálásnak s netalán az itt elmondottakat szószékre víve valóságos vallási anarchismust rendezzünk, ezt se óhajtom ; hanem azt még kevésbé akarnám, hogy épen a vallás őrei, a protestantismus zászlóvivői, olyatén módon sáfárkodjunk a reánk bizott szent örökséggel, hogy mi magunkat is ámitva, talán uj életre keltői legyünk a mysticismus, vallási fanatismus s az Istent betűk által imádó valódi pogány cultusnak. Ez arcul verése volna a protestantismus dicső elvének, mely a szellem teljes fölszabaditására, kell hogy törekedjék, s a külsőségek, melyek arra valók, hogy a halvány tetteknek s affectált érzelmeknek színt kölcsönöznek legtöbbször — a betű uralmát megtörve, az Isten lélekben és igazságban való imádását segitse diadalra. Azért hát mindenekelőtt a józan ész, a tisztult emberiesség és tudományosság szelleme vezesse vallásos törekvéseinket, melyeknek követelményei előtt szégyen volna kitérnünk s meggyalázó arra a szent zászlóra, melyen e szók vannak felirva: lelki szabadság, józan haladás, igazi vallásosság! Imádkozzunk hát ezután is mint eddig, de ne szédelegjünk!! *) Szalay Károly, TÁRCA. t Az éneklő Kolosy Elvirához. Ha a bűnös Dávid, király s szent lehete, Tekintve istenes zsoltárira, Úgy mint ő e kettős címet érdemiette, *) Tudjuk, hogy az elmondott nézetek nem csupán Szalay ur nézetei, osztoznak abban számosan; de tudjuk azt is, hogy nagy szükség van a felemlített gondolatokat illetőleg a nézetek tisztázására ; azért a fentebbi soroknak készséggel adtunk helyet. Majd megbeszéljük ezeket a dolgokat. ' Szerk. Te is szent s királynő vagy Elvira ! Trónod fénye, kebled föllengős érzése, Jézus hívének szelid szelleme, 'S bájoló szent lantod angyali zengése Gyöngéd női szívnek szép jelleme. Az ifjúság bókol a külső szépségnek, Kedves kor múlékony lángolása, Tait, míg a szemeknek tűz-szikrái égnek ; Agg szívnek sírig tart hódolása, De haj 1 itt van már végállomása 1 Dávid a XC. Zsolt. io. v.-bvn az emberi életkornak két stációt jelölt: 70 vagy 80 esztendőt. En már az utolsó állomásnak is végére jutottam.*) Edes Albert. Gályarabok éneke a XVI!. századból. (?) A »Prot. fgyh. és isk. lapok« idei 3-dik számában Temérdek Károly egy éneket közöl, mely az ő jóhiszeműsége szerint nem származhat mástól, mint a XVII. századi szerencsétlen gályarabok egyikétől. Ki egy pillantást vett a költemény nyelvezetére s kifogástalan rímeire : azonnal tisztán áll előtte, hogy ily verset nemhogy XVII., de még XVIII. századbeli költő se produkálhatott. Ily rímek mint: felett — leled, rémítsenek — remeg, feledd el — tengerekkel, emelt — adna jelt, nem dőlhetsz — Istentől lesz, tengerbe —mint gerle, láncát — játszád, halál — nyitva áll, részed — nézzed, hazádra — határa, más ott — sirásod, lelkek — lelt meg stb. stb. oly távol állanak a XVII. század verstani fogalmaitól, mint a közlő jóhiszeműsége a valótól. Épen nem csodálom, hogy »a XVII. század kilencedik tizede előtt megjelent énekes könyvekben nem foglaltatiki, mert ilyen »dicsfényes« és »forradalmas* költészet akkor még t. i. a nyelvújítás előtt, szerencsére nem ragyogta be irodalmunkat. A közlő feleslegesnek tartotta a könyv teljes cimét ismertetni, mintha az ilyen dologban éppen nem birna fontosággal. A közölt versre nézve azonban magam is hiábavaló fáradságnak tartom, mivelhogy nincs ebben egyetlen egy szak sem, mely századunknak legalább is a közepe tájára ne vallana. Hogy ebben az alakban ki irta, ki nem, avval nem szolgálhatok, de reménylem, hogy avval a 150 - 60 évesnél valamivel fiatalabb költővel rövid idő alatt megismerkedünk. Kulcsár Endre, főgymn. tanár. Rómáig és vissza.**) Megragadta lelkemet az ellenállhatatlan vágy, fölkeresni azt a tündérszép országot, mely az utazók állítása szerint második paradicsomkert, s látni az annyi dicsőséggel koszorúzott »egyetlen,® »szent« és »örök« várost, a hét halmon büszkén trónoló Rómát, és — el-i n dúltam Olaszországba. *) N. t. kedves szerk. uram ! Azt irja nekem a mi kedves Öregünk : »megírtam, nehogy a nélkül lépjek az enyészet éjjeléhe, hogy iránta való becsülésemnek jelét adjam.* En pedig azért közlöm, hogy lássa a t. közönség miként lelkesül a megérett gabona, a remény zöldjébenhullámzó kalászon, mely a lelki kenyeret adja. Szives üdvözléssel. Káhnán Farkas. **) Ezen érdekes közleményt szerzője a protest. árvaházi naptár számára irta s ezért leírásában magyarázataiban néhol talán népiesebb, mint e lapok olvasóinak műveltségi szinvonala igényelné. Sokkal bővebb azonban ezen közlemény, hogy sem kis naptárunk lapjaira szőrit-