Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-23 / 34. szám

oldható, s gyakoroljuk ís e százados jogunkat, vagyis kellő okok alapján, egyh. autonómiánkkal élve, végérvényesen elválasztjuk s házasságra bocsátjuk — de nem »titkon«, hanem nyilván — az unitárius felet vagy feleket. E jog gyakorlásától a V. ur jajgatása vissza nem riaszt, még ha száz-négyen jőnek is. Iiogy szeretőikkel kelnek-e aztán törvényesen egybe, az nem tartozhatik az egyházi bírósághoz, s tán V. ur is megengedi, hogy az oly házastárs, ki szeretőjével akar egybekelni, többé nem lehet hű és boldogító házastárs. De hagyjuk ezt. Hogy Alvinci ur dicsekedett, hogy »a baranyai ref. papság között igen sok híveire talált,« erre azt mondom, hogy a ref. papságnak legalább is fele része — az én tapasztalataim szerint is — unitárius elveket hirdet. Csak nehogy ezért inquisítiot indítson ellenök! Hogy egy ref. lelkész az ő egyházából az unitárius könyveket kiirtotta, ez biz elég szégyen! Középkori dolog, de nem keresztyéni, se nem tisztességes. A betűk sülyednek alatta; lehetséges-e, hogy V. ur nem pirult, mikor ezt leirta ? 1 Régi fegyver volt ez, uram s akkor is azoknak ártott, a kik azt használták. Ám ha V. úrban az irtó szellem s calvini tűz annyira működik : én szívesen küldök unitárius füzeteket, ha megígéri, hogy gyülekezet előtt nyilvánosan megégeti; hadd lássuk, kinek lesz nyeresége benne. Hogy »a Derzsi ur hitfeleinek természetes szokása a titkon-nyilván való fogdosás,« erre azt mondom: bár ugy volna! bár térítenének! Csak a Jézus utasítását s az apostolokat követnék, ha elmenvén, tanítanának minden népeket. De biz ezt, fájdalom, nem igen teszik. Vásárhelyt például, a hová célozni látszik, csak egy eredeti unitárius van, ezt pedig sohasem vádolták térítéssel ; a többiek, kiket vádolni szoktak, mind más egyházból jöttek át, tehát azt a természetes szokást magukkal kellett hogy hozzák, nemde?! Es ha ezek titkon-nyilván, de törvényes, tisztességes uton térítenek s tán tüzesebben teszik, mint az eredeti unitáriusok, ebben ís van példányképtik, Pál apostol, csak hadd kövessék őt! Soha se szomorkodjanak V. urék egyesek áttérése miatt. Nem vesznek el azok sem a hazának, sem a nemzetnek, sem a vallásnak. Lám a katholikusok közül többen térnek át, de ők még sem jajveszékelnek, ők sokkal türelmesebbek s keresztyéniebbek. Ne szomorkodjanak; az üldöztetést kivéve, tudtom szerint, senki se bánta meg, hogy elhagyta a calvinismust. Bízzák a szomorkodást azokra, kik a saját üdvösségük helyett okvetetlen a másokét akarják kieszközölni. Hogy én a mi testvéri szeretetünket emlegettem volna — nem emlékszem. Abban a cikkben aligha tettem. Mi, — a Krisztus-tagadók (?) — igen is hirdetjük és gyakoroljuk a szeretetet, épen mint Jézus ; de ha farizeusokkal, képmutatókkal, színlelőkkel, hazugokkal találkozunk : biz akkor más fegyvereket használunk, — épen mint Jézus. — Hanem hogy V. ur, a ki csak 3 unitárius emberrel találkozott, az egyiknek tréfás jelszavából, (melyre »a maga szokott diasztikus módja szerint« visszavágott) s nagyot nézéséből, a másiknak szemei legeltetéséből, a harmadiknak az akasztással fenyegettetés nem nagyon szívesen vevéséből —- az unitáriusok szeretetlenségét akarja kimagyarázni: ez bizony nagyon kicsinyes, gyermekies, vagy mélységesen gyűlölködő lélekre vall. É »konkrét« példákat — még ha »nevekkel* szolgál is — a történész nem ellenünkben fogja adalék gyanánt használni. Az ily időtlen Vigili gágogások a baranyai ref. capitoliumot nem megmentik, mert megtámadva sincs, — hanem az ok nélkül kiabáló jeladót teszik nevetségessé. Az előttem ismeretlen újkori Alvinczinek pedig azt mondom, hogy csak működjék tovább titkon-nyilván. De törvényes, tisztességes úton-módon, az unitárismus ismertetésében és terjesztésében. Meg ne ijedjen! S ha könyveinket kiirtják is, s ha ő a régi Alvinci sorsára jutna is, vigasztalja magát azzal, hogy a baranyaiak boszuja és vérszomja — ha a múltból következtethetünk — háromszáz évig megint ki lesz elégítve. S ne feledje azt se, hogy ama Vörösmartit és társait is, az unitáriusokkal tartott nyilvános vita után és kifolyásaképen,. 1575-ben a budai basa halálra Ítélte s börtönbevettette, a honnan igaz, hogy — mit örömmel idézünk — kiszabadult, de azért az igazságszolgáltatás meg volt. Ennyit a »más rövid megjegyzésekre.« Az olvasótól pedig bocsánatot kérek, hogy egy akasztással teljes cikkre kellvén válaszolni, kissé tán erős és éles voltam, valamint azért is, hogy itt-ott a ref. egyházat mint egészet kelle emlegetnem, bár jól tudom, hogy az sokkal jobb és türelmesebb hozzánk, mint egy-két V-je jelezni akarná. Derzsi Károly, unitárius leik. Levél Somogyból. Hogy a belső-somogyi egyházmegyében miért az a sok panasz, elégedetlenség, viszály és fegyelmi vizsgálat kérés: arra nézve a következő eset is nyújt némi kis világosságot. Aug. 6-án kelt levelemben másodszor kértem meg nagytiszteletű Körmendi Sándor esperes urat, hogy ha már eredetiben nem, legalább másolatban legyen szives megküldeni az alsoki pályázat alkalmával beterjesztett okmányaimat; — e mellett kértem egy lelkészi bizonyítványt is, minthogy erre is szükségem van ! Hedrahely Hobolhoz körülbelül 3—4 óra járás ; postája is van, még pedig helyben. — Egy kissé különös volt előttem, hogy augusztus 6—12-ig választ nem kaptam. — Nyugtalanságomban — mert a csaló titulust sehogy se tudom megemészteni — 13-án magam mentem a postára; és nem eredmény nélkül, mert csakugyan kaptam egy levelet az egyházmegye főjegyzőjétől . nt. Novottny Alajos úrtól, melyben tudatja velem, hogy esperes ur 3518. szám alatti levelében arra hivja fel őt, hogy az alsoki lelkészválasztási ügyben általam beadott folyamodványt és bizonyítványokat a dombói tanitó úrral másoltassa le s azokat hitelesítve nekem küldje meg. Ez, utasításnak elég világos ; — melyre a nt. főjegyző ur 40. sz. a. kelt levelében azt irta nekem, hogy miután ő a tanitó úrral nem rendelkezik s a tanító űr hivatalos iratok másolatával nem is köteles, — ő maga pedig — a gyűlés előtti napokat élvén — szerfelett el van foglalva: a legjobb akarat mellett sem teljesítheti esperes úr megbízását! Hanem — úgy mond — menjek el vagy gyűlésre, vagy augusztus 16-án délután Dombóra, s ott az ügyiratokat lemásolhatom; — vagy ha ekkor nem : menjek gyűlés után. Értem uram! De azt meg nem foghatom, hogy mire való ez a húzás-halasztás ? — Hát pénzért sem másolta volna le az a tanitó úr ? Egyáltalában nem lett volna előttem feltűnő, ha után-vétel mellett kapom meg okmányaimat 1 Hisz erre tudunk példát a legközelebbi időből, midőn egy lelkésztársunk 3 frtot fizetett a másolásokért ! És ha engem tetemes kár, érzékeny veszteség ér amiatt, hogy okmányaimat bizonyos időre meg nem kaphatom: vajon ki lesz a felelős az efféle huza-vona, hanyagság vagy rossz akaratból származó mulasztásért ? A főjegyző ur bizonyosan nem, mert a dombói