Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-02 / 31. szám

*A közalap. Ez már kedvenc tárgyam nekem is, s gondolom azon lelkész társaimnak is, a kik a dolgok realistikus oldalát szeretik figyelemben tartani... A közalapra u. i. az lenne a lelkészi értekezlet hálás föladata, ha módját találná annak: mikép lehetne azt legkönynyebben megszüntetni!« Mi ez nt. úr?! Gúny a mi munkálkodásunkra? Vagy gyanú egy össze sem ült értekezlet iránt? Hát nt. Papp Károly ur a közalapnak realistikus oldalát akkép gondolja, hogy az egyszerűen megszüntettessék?l Szép eredmény! Nesze nektek szegény reménykedők! és neked is örvendező ősz atyánk ! és nektek is nem reális pünkösti lelkek!!! Amíg mi gyötrődünk, hogy a célt csak legalább megközelíthessük ; amíg mi már 3 éven át mutogatjuk, mire képes gyönge erőnk: azalatt Budapesten a közalap megszüntetéséről emlékeznek; mivel a közalapnak ez a realistikus oldala. . . No bizony, — a közalap ily formában, — lehet kedvenc tárgy ! II. Az országos lelkészi nyugdijintézetről szólva akként nyilatkozik nt. Papp K. úr, hogy ez sokra nézve égető kérdés. »De sokan meg úgy érezzük magunkat a kérdés érintésénél, mint a csiklandós ember, ha távolról mutatják is a csiklandozást — öss erázkódik. — A van attól fél, hogy bényeli a nincs, s úgy járunk, mint Fáraó a 7 sovány tehenével, melyek elnyelték a kövéreket, s ezek is elvesztek, amazok se lettek kövérebbek. .. Ebből sejthető, mily vihar, mily ellenszenv származnék a lelkészek között!« Eddig nt. Papp K. úr! — S mi somogyiak erre a kemény beszédre megrendülünk. Ha egyéni nézet — ócsárló beszéd a kövér tehenekre; ha pedig közvélemény kinyilatkoztatása, hát akkor kétségbeejtő a 7 soványra... Nézzük csak. — »Sokra nézve égető kérdés«, — igaz ez, bólint reá a szegénység is, az öregség is ; 7 helyett 77 sovány, a legnagyobb százalék!! ... »De sokan meg összerázkódunk »tőle« — nt. Papp K. úrral egyetemben, — »mivel az a lelkész nyugdíj intézet az a jövőbeli nincs, mely bénye'í a vant«, — bényeli a részvét adóját, mit jó helyzetű paptársak nyújtanának — jó napokat nem látott társaik számára; bényeli a közalap reménybeli segélyét ís, — bényel mindent, mindent! Csak még az a felhívás hiányzik Papp K. ur beszédéből — ti collegák, a kiknek van fizetésiek, mint nekem Budapesten, ha áldozatkészségtek kinyújtja a kézt, s adni akartok, mert szivetek készt, — hát ne adjatok, ne adjunk ; — vissza ám attól az oltártól; mert úgy jártok, mint Fáraó 7 sovány tehencvel, melyek elnyelték a kövéreket ... a sovány-szegénység bényeli a gazdagokat adományaikkal együtt. . . s akkor aztán se ti nem lesztek, sem amazok !! Hát bizony ez borzasztó felfogás nekünk szegényeknek, reménykedő öregeknek, stb. Annál inkább az, mert ezt egy budapesti lelkipásztor mondja . . . Budapest — nem csupán az ország központja; hanem egyúttal egy kerületnek a szive is; — Budapesten, ha hivatalosan nem is, de azért folyton-folyvást együtt gondoljuk a kerü'etet. A mi tehát egy budapesti lelkész tollából származik, — ugy véljük az már nem egyedül áll, példa reá főpászto runk levele, mely csaknem azon szavakkal szól az egyetemes leik. ért. időszerűtlenségéről, mint Papp K ur előbb már egy héttel ugyané cikkében. Hisszük azonban, hogy nt. Papp K. ur a közalap és a nyugdíj ügyében, nem dicsekedhetik ugyanily erősséggel. . . Hiszszük, hogy akár a közalap megszüntetése, akár a nyugdíj intézettől való elriasztás — nem ambitiója a lelkésztársaknak, s nem venné feladatául az egyet. leik. értekezlet se. Nem nyughatik meg lelkem azonban nt. Papp K. ur felfogásán, ha rágondolok a tótságba ékelt Ábauj, Zemplénre stb; a haza előbástyáján — Erdélyben — őrködő társainkra, szétszórt feleinkre, s nem képzelem el sem : mi sors vár reánk, reátok ilyen erkölcsi támogatás mellett, ilyen szószólás után ?!! Oh ne igy, ne igy nt. ur és csiklandós társai 1 Hanem ha hozzá kezdettek Isten háza építéséhez a vezérek és azok fiai, hát légyenek velők az Istennek prófétái is — segítvén őket — és hordozván egymás terhét. Az Isten adjon ehhez tehetséget és akaratot mindnyájunknak. Őszödön, 1885. julius 28. Kájel József, ref. lelkész. A kakszentmártoni ev. ref. egyház örömünnepélye az újonnan épített templom toronygombjának feltétele alkalmával. A 273 lélekkől álló, Szatmár közelében levő kakszentmártoni ev. ref. egyház, erkölcsi életének, vallásos buzgalmának jelét óhajtván adni, a nehéz életviszonyok és rendkivüli körülmények közt is egy szívvel lélekkel eihatározta, hogy régi avuló, rozzant fatemploma helyett egészen uj templomot és bádog tornyot építtet Istennek dicsőségére, a jelen és utókor számára. 27 éven keresztül e maroknyi nép — Bodnár János lelkész vezérlete alatt — 20 évvel ezelőtt iskolát építtetett, tanitói állást rendezett be, magtárt alapított, 250 ezer téglát vettetett saját költségén, hogy templomot, és tornyot építhessen a különféle hitfelekezetek közepette Szatmár tövében, bizonyságul annak a megmutatására, hogy lelkes akarattal, vallásos buzgósággal a legnagyobb akadályokat ís meg lehet győzni, Istenben és Isten által. Kain és Ábel oltárt csináltak földből és azt zöld hanttal fölékiték ; Ábrahám Bersebában élőfákat ültetett és azokat áldotta meg; Jákób felemelte a követ, melyen feje nyugodott s olajat öntvén arra, Isten házának szentelé azt; Salamon oltárt emelt az örökkévalónak ; a kakszentmártoni nép is szerény tehetségéhez képest templomot és tornyot építtet Istennek dicsőségére, hogy megadja Istennek, a mi az Istené. Julius 19-én reggeli istenitisztelet után nagyszámú helybeli és vidéki közönség jelenlétében tette fel Surányi Antal építész és Bányai Imre szatmári bádogos a torony gombját és csillagát. Bodnár János szentmártoni lelkész az ünnepélyes alkalomra vonatkozó megható imát s beszédet tartott: hálát adván Istennek az erőért, a segedelemért, a melylyel eddig már megsegítette a hiven küzdő, nemesen igyekező egyházat, megdicsőítette magat a tehetetlenségben, továbbra is kérvén az isteni segedelmet, áldó kegyelmet. Lelki örömmel mondá beszédében : Ime félig meddig felépült már az újonnan építendő szentház és annak égbe emelkedő tornya s reá tétetik a fényes gomb és ragyogó csillag, hogy örök fényével hirdesse e vidéken, a Szamos partján, Szatmár — Ombod — Udvari közelében, Kakszentmártonban a testvéri szeretetet, boldogító hitet, Krisztus evangyélíomát, az örök világosságot, igazságot, az emberek közti békét és jóakaratot, nemes cselekedetet, hon- vallás- és csa'ádszerelmet; hogy, mint világító torony, égi fáklyaként világoljon a szenvedő emberiség előtt.