Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-02 / 31. szám

A magyar protestáns autonomia sírásójának! E becses lapok mult számában, Államsegély és Czelder Márton című névtelen cikk, tisztességtelen volta dacára is, sokkal nagyobb dolgokat hány, vet, mintsem azt vá'asz nélkül hagyhatnám. A támadó, ki elég nem szép, hogy névtelenül m. p. betű alatt vádol és gyaláz s oly hangon beszél mintha a magyar prot. egyház jogfeladásának királya volna; nem annyira azt veszi zokon — bár lehet azért Íratott az egész cikk, — hogy Szász Károly püspök ur, közgyűlésen mondott, az országot keresztül járt a kecskeméti egyház jelenlegi presbyteriumát mélyen sértő, az egyházat gyalázó, tűzzel-vassal pusztítani kész püspökhöz illő nyilatkozata általam idéztetett, s a nyilatkozat az elébbi kormány protestáns ellenes magatartásával hasonlatba hozatott; mint inkább azt, hogy a rossz tanácsok által elárult ügyhöz mégis mertek szólani, hogy ez erkölcsi jellem és szabadság dolgában romlott beteg korban is, a magyar protestáns egyház autonómiája még megmaradt töredekét ellenmondás nélkül fel nem adjuk, hogy ha még valaha szükség lesz reá Isten segedelmével s öntudatunk tisztaságával visszaszerezhessük. Fájdalmas jelenség az ellenem kiadott cikk, s azt mutatja, hogy ma-holnap oda jutunk, hogy az, a ki a magyar protestáns egyház élet szálai mellett tollat emelni vagy szólani mer, készen lehet arra, hogy különös sors szeszély folytán, a kedvesség székében ülő neves és névtelen óriások által, tudatlannak, homályos fejűnek fog csúfoltatni; érdeme a magyar protestáns egyház jól felfogott érdekében, ha több lenne is mint Szász Károly püspök urnák vagy bárki másnak: szabadon fog gyaláztatni s elitéltetni. Mert miért mondjuk ki jóakaratú nézetünket ? irodalmi uton is miért védjük egyházunk autonómiájának még-még meglévő töredékét, ha a tanítványok közé került tudósok által, kik minden lealázó körülménynyel meg birnak alkudni, annyi jóban sem részeltetünk, hogy ha kenyeret nem adhatnak, követ ne adjanak ; hogy ha rólunk elismeréssel nem szólhatnak, legalább tisztességtelenek, érdemet fitymálok ne legyenek. A támadó cikkre térve, igaz, hogy az én cikkemből a »Magyar protestáns egyházi és iskolai Figyelőből*, mely boldogult Révész Imre után, kötelességül vette az egyház autonómiájának s a hazai törvény által biztosított hitvallás s evangyéliomi hűségnek védelmét, nyomdai hibából par szó kimaradt. Igy a protestantismusnak s intézeteinek után létezhetését; képzett férfiainak tanácsát igénybe vette, mint kimaradt szók, után teendők. A jogból származó jogosultságot kell e magyaráznom s a magyar állam reformátussá lételének iróniáját kell-e jeleznem ? Én Istenem 1 Ilyeneken kell fennakadni vallását szerető jellemes embernek ? Készséggel ismerjük el, a kiegyezés ótai magyar kormány érdemét. Hátha még szabad független tudott és mért volna lenni ? a mi régi ellenségünktől ? Hanem a mit tett, az a modern állam eszme követelménye volt: összes irántunk való eljárásából, hiányzott azon őszinte jóakarat, melyet a magyar protestáns egyház negyedfél százados küzdelme s a mivelődés és állam eszme szolgálatában töltött tagadhatlan s a nm. miniszter ur által is elismert érdemei dijjául, méltán várhatott volna. E helyett, ugy állunk, hogy mig a róm. kath. egyház és intézményei az iskolai ügyre nézve még a szerzetesi kiváltság is minden kedvezményben részesül; különleges s a társadalomba nem illő érdekei vagy nem bántatnak, vagy ha már kerülni nem lehet, reszkető kézzel érintetnek; addig a protestáns egyház számára a népiskola teriméjén kezdve fel a nagyobb dolgokig, ha nem felel meg mert nem bir megfelelni a törvény nevében nem egyszer szeszélyes kívánalmaknak : nincs irgalom, nincs kegyelem! Az adatok elsorolását nem tartom szükségesnek. Számosak azok. A kormány segélyének veszélyes voltát maga a konvent is belátta; legalább erre mutat azon kimondott elv, hogy az államsegély csak azon középiskolákra nézve fogadandó el, melyek különben fenn nem álhatnak. Részemről semmikép el nem fogadnám, mert ha ma egy ujjal érinti, holnap egész kézzel megmarkolja az iskola minden ügyét, s nekünk nem marad egyébb, csak a teher hordozás. A ki fizet, az parancsol is. Ma már nem tűzzel-vassal pusztítja a kormány — mint az 1867 előtti — a magyar protestáns egyház intézményeit, hanem finom eszközökkel, embereinek egy vagy más módon félrevezetésével, megpuhitásával erkölcsileg erőtlenné koldussá tételével. Hanem jobb e szomorú állapotról nem beszélni. Az általam szerkesztett »Prot. egyházi és iskolai Figyelőben* utolsó várnak mondtam a felsőbb iskolákat. Homályos fejemből, de tiszta lelkemből most sem származhatik, más vélemény. Hogy a mostani tisztelt kormány, az állameszme követelményének neve alatt a szellemi élet minden szabadságát kezébe akarja venni stb. ezt csak a névtelen támadóhoz hasonló fejűek és lelkűek nem látják be. Különben a vakonszületettnek, vagy a fény által elvakitottnak hiába beszélünk a szinek pompájáról. De a magyar protestáns egyháznak iskoláihoz való joga nem puszta szin. Drága kincsünk az nekünk ; szivünk vérén szerzett, szánktól megvont faláskenyerünkön táplált oly jog ez, melyet senki kedveért fel nem adhatunk, hogy az apákhoz méltatlan fiuk, árulók és becstelenek legyünk ! Még az antisemitizmussal való rokonszenvezésre nézve kell szólanom. Magyarországnak elébb az osztrák kormány és társai, velők együtt a zsidóság volt erkölcsi é-; anyagi megrontója. Miért? mert nem akart szabad lenni, nem akart takarékos lenni. Több okot ne keressünk. Én antisémita olyan értelemben, hogy üssed a zsidót stb. nem voltam és nem vagyok. Hanem ha a dolgot ugy vesszük, mint én a mult évben még Kecskemétre irtam, légy munkás, szorgalmas, takarékos, ne szorulj a zsidóra, hogy annak bőrödet lehúzni alkalma lehessen« ilyen értelemben, faját, nemzetét, szerető minden becsületes magyar ember, még Tisza Kálmán és Szász Károly is antisemita Különben, mint közelebbi beszélgetésünkkor B. is elismerte, az antisemitismus jogosult, de nem most kellett volna kezdeni, hanem még a negyvenes években, az ősiség törvényének eltörlése előtt. Hol állanánk ma minden tekintetben? nem szükség mondanom. Kecskeméten a polgári társaságban, ha van is antisemitizmus, ám hadd legyen, hanem az egyházat többé nem párt tekintetek hanem a rendbehozás a hit és rend lelke vezérlik. S hiszem Istent, majd igazolva lesz, hogy a kecskeméti egyház a tűzzel-vassal való pusztításra nem volt érdemes s nem fog odáig jutni, hogy magát engedje pusztitni. Ennyit a névtelen támadónak, kit a magyar pro testans antonomia sírásójának mondha'unk. Van lelke hozzá hát legyen. De viszont legyen annyi tis/.tessegérzete is, hogy ne bántsa ne sértse azokat, kik a magyarállam és protestántismus egymás közt lenni kellő viszonyáról s a helyzetről máskép gondolkoznak mint ő ; s kiknek mert ép, meg nem vesztegetett lelkök van, fáj a magyar protestáns antonómia maradványának kótya-