Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-02 / 31. szám

szerzett tapasztalataikat egymással barátságos eszmecsere utján kicserélhetnék, netaláni reform, eszméiket szóba hozhatnák, s egymást csüggedetlen kitartásra lelkesítenék : nem lendíthetne ez valamit a közalap ügyén ?. . . És, ugyanebből az érdekből , nem volna e kívánatos, ha a kiállításra az ország kölönböző vidékeiről összesereglett lelkészek, ha csak mellékesen is. egy egyetemes lelkészi értekezletre összejönnének ?. . . Azt hiszem, maga a közalap ügye is adna elég doldot akár a vidéki, akár az egyetemes lelkészi értekezletnek. Ott van továbbá a belmissió. Van ennek annyi ága boga, hogy ha azt mind meg akarjuk oldani, soha ki nem fogyunk az értekezletek tartásából. Mert nem csupán a hívek házankénti lelkipásztori látogatásáról van itt szó, mint P. K. barátom feltételezi, a belmissió körébe sorolható, hogy többet ne említsek, p. o. a népiskolai vallástanítás, a confirmátió, a vasárnapi iskolák fontos kérdése is, mint a melyek most a lapirodalom terén különben is napirenden vannak. E kérdések körül is a hány fő, annyi felfogás. Az egyik a népiskolában is maga akarna lenni a vallástanitó, a másik ellenben még a confirmatioi oktatást is a tanítóra bízza A vége pedig az, hogy marad minden ugy, a mint eddig. Mert hát ki, vagy mi az, ami hathatósabb munkálkodásra ösztönt és irányt adjon ?. . . Szerintem egyedül a lelkészi értekezletek volnának hivatva e tekintetben is nagyobb lökést adni a lelkészek egyházias ügybuzgóságának. S hát a külmissió mért ne lehetne tárgya a lelkészi értekezletnek ? Ép legközelebb olvasám, és pedig nagy örömmel, hpgy Dunántul már egyházkerületi lelkészi értekezlet is tartatott, s azon éppen a slavoniai missióról tartott egy nagy érdeklődéssel halgatott s lelkesedéssel tárgyalt felolvasást a lelkészi kar egy nagy tekintélyű tagja. Ekképen kellene a többi kerületben is ugy a kül, mint különösen a belmissiói kérdések iránt az érdeklődést felkölteni és ébren tartani — a vidéki és kerületi lelkészi körök által. A vasárnap megszentelése, az országos lelkészi nyugdíj intézet ügye iránt még csak tájékozva sem vagyunk kellőleg. Ezeket is a lelkészi körökbe kellene előbb szóvá tenni. S miért nem tud nálunk zöld ágra vergődni egy prot. irodalmi társulat ? A többek közt azért, mert hiányzik a társadalmi szerves összeköttetés a lelkészek között. Ha még egymás lelkipásztori működése iránt sincs meg bennünk a kölcsönös érdeklődés, hogy érdeklődjünk egy tőlünk távolabb eső, mert magasabb cél iránt ?. . . Ha még egy igénytelen lelkészi egyesületet sen tudunk létrehozni magunk között, természetes, hogy egy prot. irodalmi társulat iránt még kevesebb bennünk a fogékonyság. De volna csak vidékenként egy-egy szellemi központ, mely maga köré csoportosítaná — mintegy gyúpontba — p. o. egy egyházmegye lelkészeinek ugy szellemi, mint anyagi erőit, mely központ hivatva volna: felrázni a tespedőket, buzdítani a gyengéket, figyelemmel kísérni kinek-kinek egyházias buzgalmát s a szaktudományokban folytonos előhaladásat - akkor, remélem, nem lankadhatna el annyira a prot. buzgóság, hogy egy jobb sorsra érdemes irodalmi társulatot bukni engedjen. De ez lesz a sorsa minden még olyan nemes vállalatnak is mindaddig, mig oldott kéve lesz a hazai prot. papság, mig a Bethesda tava meg nem mozdul, míg létre nem jön a lelkészek országos szövetsége. Szövetkeznie kell tehát a tiszteletes és tudós lelkészi karnak, ha nem akarja, hogy a rohamosan haladó idő által túlszárnyaltassék, szövetkeznie kell mindenek előtt saját mivelodése érdekéhen. — És már ez a főszempont az, mely ugy a vidéki, mint legközelebb az egyetemes lelkészi értekezlet tartását oly felette kívánatossá teszi. Mi falusi lelkészek ugyanis annak a nagy víeszélynek vagyunk kitéve, hogy előbb-utóbb elparlngosodunk. Hiába! Távol a városi központoktól, nélkülözve a miveltek társaságát, a viszonyok által a mezei gazdálkodásra utalva, az erkölcsi és anyagi bajokkal örökös küzdelmet folytatva, s e küzdelemben csaknem teljesen magára hagyatva éli le a falusi lelkész élete legszebb éveit És a legtöbb lelkésznek sem módja, sem tehetsége arra, hogy megszerezze a folytonos mivelődés eszközeit. Minek is az egyszerű népnek az a nagy tudományosig... Igy veszti el az ember lassankint lelki erejének minden rugékonyságát. .. Jertek ti Mózeseink és Prófétáink! segítsetek rajtunk. Ne hagyjatok itt a porban, emeljetek fel. Adtatok nekünk több világosságot, adjatok olykor-olykor egy fölemelő, lelkesítő gondolatot, öntsetek belénk magasra szárnyaló lelketek erejéből csak egy mustármagnyit... és mi mentve leszünk. De világosabban szólok, Egyetemes egyházunk mindenik kerületében vannak a többiek felett kimagasló, nagy tudományu lelkészek ; a mi dunamelléki kerületünkben p. o. ott tündökölnek : Szász Károly, Szilády Aron, Filó Lajos, Baksay Sándor urak és mások. Bizony sokat tanulhatnánk tőlük mi, gyarló bölcsességü falusi lelkészek 1 Mennyire emelkedhetnék a kerületi papság miveltségének színvonala, ha ezek az ismeretekben, tapasztalatokban, gazdag, tudós Mózeseink és Prófétáink nem hagynának bennünket a sötétségben, kitéve az elhagyatottság rémeinek ; hanem kezükbe véve a tudományos-ág és haladás fáklyáját, élünkre állva igy szólanának: dőre! Egyszóval: ha mindenik egyházmegyében az elsők, ha mindenik egyházkerületben a legkimagaslóbb vezérférfiak vennék kezökbe az egyházmegyei s kerületi lelkészi körök tapintatos szervezését és vezetését : akkor, nem keriii bele pár év, a lelkészi értekezletek országszerte testet öltenek, s mint megannyi gyúpontjai a tudományos miveltségnek, terjesztenék a világosságot a hazai papság között. De bocsánat a hosszas kitérésért... Csak annyit akartam mondani, hogy nagy szükségünk van rá s egyedül tőlünk függ, legyen-e vagy ne egyetemes lelkészi értekezlet. Álljanak az ügy élére a hivatottak, készítsenek egy rövid programmot, tűzzék ki a napot, s én szentül hiszem, hogy lesz egyetemes lelkészi értekezlet. Lám, a budai hitsorsosok mennyire érdeklődnek az ügy iránt... Igazán, valami égeti az arcomat... Nem kell ide uraim! egyébb, csak »akarat, mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.« E cikk már csak elküldésre várt, mikor e lap 30. számát véve, abban legelőbb is ft. Szász Károly pöspök urnák ez ügyre vonatkozó soraival találkozom. Igazi mély sajnálattal veszem tudomásul, hogy a kinek nagybecsű támogatására eleitől fogva oly bizton számítottam, épen az tartja e mozgalmat időszerűtlennek. Átfutottam még egyszer cikkemet, és azt mondám: Quod seripsi, seripsi. Kérem, ne tagadja meg nt. szerkesztő ur, e cikkem közlését, már csak azért sem, hogy becses lapja olvasói előtt igazolva legyek, miszerint a lelkészi értekezletre vonatkozó indítvány megtételénél engem tisztán lelkem sugallata s a? ügy iránti őszinte érdeklődés vezetett. Lévay Lajos.