Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-08-02 / 31. szám
vén* (s igy hamis és törvénytelen uton kap egyházat), ez ellen — midőn a szörnyű botlás és csalás kitudódott — fellebbezés nyujtatik be a a kerületre és ez a felebbezést elveti, tehát a törvénytelenséget, hamisságot jóváhagyja! Mivel a tudósító szerint a íelebbezés elvetése ^forrna hiba* miatt történt: ez alatt nem érthetünk egyebet, mint hogy az illetők nem az egyházmegye utján adták be felebbezésüket. De ez esetben sem az következik, hogy a felebbezés elvettessék, a választás megerősitessék; hanem, hogy az ügy az egyházmegyére utasittassék. Csak ezen egyetlen eset is erős indokul szolgálhat a mellett, hogy a jelölő bizottságokat felelősökké kell tenni az egyházmegyével szemben. A felelősség nagy biztosíték mindennemű visszaélések ellen. A jelölő bizottságot félrevezethette egy jogosulatlan és nem minősített pályázó; de ha a bizottság, felelősségéből folyólag, e félrevezetést az egyházmegyén jelenti: a consistorium nemcsak helyben nem hagyja a jelölést s választást; hanem a félrevezető csalárd atyafi ellen büntetést is alkalmaz; mig most, a jelen állapotok mellett, midőn t. i. jelölő bizottságainkat felelősség nélkülieknek tudjuk: megtörténik az a botrány, hogy a kerület a hamisságot, csalást, törvénytelenséget forma hiba miatt sanctionálja. — Vannak esetek, midőn a jelölő bizottságot nem vezetik félre valótlan állításokkal nem jogosult és nem minősített pályázók, — és mégis lényeges sérelmek ejtetnek a törvény szellemén, — ilyen esetek, midőn minden szükség nélkül bevétetnek a pályázók közé, holott van elegendő számú rendes lelkész, a segéd lelkészek. Mig felelősség nélküliekül tartjuk jelölőinket: tiz eset közül kilencben mindig a rendes lelkészek huzzúk a rövidebbet; pedig a törvény célzata korántsem ez. Egy szerény észrevételem van pályázati hirdetéseinkre is. Kerületünk egyházai a javadalmazásra nézve 4 osztályba sorozvák s a hirdetéseknél elégnek tartatik, a javadalmi hozzávetőleges összeg kitétele nélkül, egyedül az osztály megjelölése. S mivel minden kerület más-más alapot vett föl a javadalmazás osztályozásánál ; a vidéki pályázó sohasem tudja: mily jövedelmű egyházba pályázik. — nem kevesebb jövedernübe-é mint jelenlegi egyházában ? Igy történt, hogy egy ná lünk 2-ik osztalyunak vett egyházba (1040 forint javadalmazás), pályázott egy más kerületből, egy ott, harmadik osztályú (1200 frt) egyházban működő kollega azon hitben, hogy a mi 2-ik osztályú állomásunk kétezer frt jövedelmű. Ki kell tenni — mint a többi kerületek — a javadalmazás megközelítő pénz értékét, sőt a javadalom főbb tételeit is. Igy nem vezetjük félre a pályázókat, ha biz ők félrevezetnek is bennünket. Mokos BenÖ. ISKOLAÜGY. Iskolai értesítők. 1. Az eperjesi ker. ev. collegium értesítője. Igazgató Hörk Józssf. Tanulók sz. a theologián 19, a jogakadémiában 39, a tanitóképző-intézetben 28, a főgymnásiumban 212, összesen 298. A theologia szervezete az egyetemes ev. theol. akadémiáéval összhangba hozatott; az eddigi három évfolyam helyett négy rendeztetett be. A főgymnásiumot szintén újjászervezték, tekintettel azon körülményre, hogy ez intézeti ág már a legközelebbi tanévben államsegélyben fog részesülni. A collegiumot súlyos veszteség érte dr. Vandrák András és Otrokocsi Végh Dániel tanárok elhunyta által. Az elhunyt tanárok felett tartott emlékbeszédek az értesítőben közölve vannak. Uj tanárok : a gymnásiumban Klein János és Albert József; a theologiai intézetben Mayer András és dr. Szlávik Mátyás. 2. A Budapest fővárosi VIII. ker. községi nyilv. főreáliskola 14-dik tudósitványa. Igazgató Felsmann józsef. Értekezés: A régi Róma oktatásügye, dr. Wutz Alberttől. Tanulók sz. 526. 3. A hódmezővásárhelyi ref. főgymnásium értesítője. Igazgató Futó Mihály. Tanulók sz. az év végén 230, kik közül ref. vallású csak 88. Az igazgató, beszámoló beszédében, hivatkozással az eddigi tapasztalatokra, az uj középiskolai törvényt áldásos hatásúnak nyilvánítja intézetöknek ugy külső, mint belső életére nézve. A presbyterium elhatározta, hogy már a jövő tanévre felállítja az országos törvény által követelt tizedik tanszéket. A tanári fizetések is fölemeltettek oly módon, hogy az eddigi ötöd éves pótlék éihitetlenül hagyatván, a tanárok fizetése 8co frt helyett 900 frtban, lakbérök pedig 150 frt helyett 200 írtban állapíttatott meg. Változások a tanári karban: az eltávozott Sinka Sándor helyére Imre L^jos választatott meg; a betegeskedő Gál Mihályt Fülöp Áronnal helyettesitették ; Borsy Géza tornatanitó elhunyt Néhai Dombrádi Nagy Sándor, az aradi kir. törvényszék volt elnöke, a gvmnásium alaptőkéjének gyarapítására 2000 frot, ösztöndijakra 1000 forintot hagyományozott. 4 A Szeqed-belrári si tanító-testület vezetése alatt álló községi népiskolákról értesítő. Tga7gató-ianitó Ferenci János. Értekezés: A gyermekek eg szsége érdekében, Sziklay Farkas Máriától. Osztályok sz. 11. Növendékek sz. 781. 5. Az iglói ág. h. ev. főgymnásium értesítője. Igazgató Zimann János. Tanulok sz az év végén 445, kik közül ev. ág. vallású 125, ev. ref. 117; a magyar nyelvet nem beszélte 78; idegen m gyebe i volt 275. Az állami tantervhez való alkalmazkodás részben már megt rtént A tót nyelv, m ly eddig a 3 d k és 4-dik osztály s/ep^smegyei tanulóira nézve Kötelező t ntárgy volt, a tantervből kitöröltetett. Az i-ső osz ály mellett párhuzamos osztály tartatott fenn. Az értesítő végén bibliographiai pontossággal közölve van betűrendes címjegyzéke azon műveknek, melyekkel a gymnásiumi könyvtár 1883 óta gyarapodott. Minden könyvcím végén az illető műnek könyvtári helye is jelezve van. Hasonló intézkedésre felhívjuk többi tanintézeteink figyelmét is. A könyvtárak évi gyarapodását ne a régi slendrián módra közöljék; hanem tegyenek közzé az értesítőkben egy-egy könyvészetileg helyes betűrendes katalógust. Ezen részletes katalógusokból aztan minden nehézség