Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-07-26 / 30. szám

bén kihurcolták a Golgotára, és sirva szállítják a koporsóba. Harcolni akartam sokszor tulajdon véremmel, a halálnak testével, harcolni akartam az olthatlan uralkodó szenvedélylyel, mely mint az Etna folytonosan kigyuladt a hosszas csend és béke után annál pihentebb erővel. Harcoltam én is életre halálra, de legtöbbször ott hagyott a győzelmes szenvedély az útfélen vérben-fagyban, mint a rablók a jerikói utast. Ki tölt sebeimbe bort és olajatl? Itt állok 82 éves koromban házam népe között, az ég felé nyújtva száraz ágaimat, fiam, unokáim, leányim között, az áldott nő, második nőm Vitéz Csokonay Susanna fedezete alatt, ki gyermekeimet gondosan nevelte, és most a tehetlen öreg embernek őrző vigasztaló angyala. Itt állok hajlott, komor hidadon nagy örökkévalóság, útlevelem itt van, visszaadom felbontatlan: én nem tudom mi a boldogság. Uram légy irgalmas, légy kegyelmes a gyarló embernek! Cegléd, 1885. junius havában. Dobos János. lázas tevékenységgel. Kömlődről a gróf Ráday család, kivált a Ráday-könyvtár visszahozott Pécelre. Egész péceli életem a megyei és hazai ügyek felé fordult, a könyvtár nyirkos levegőjét Pozsonynyal váltottam fel az 1847. utolsó országgyűlésen, hol lelkész voltam. Itt átélt viszontagságomról egy egész könyvet Írhatnék tele, remény, csüggedés, kétség, hit, a várandós anyának minden élethalál symptomája. Jött a forradalom, a véres, a dicső szabadságharc, ez a íorró hidegláz, ez az öntudatos öntudatnélküli hallucináció. Az erőtelen, a gyöngéd nő velem, értem küzdött, mig kimerülten rogyott a halál karjaiba, én temettem el, én tettem a földbe, ő meghalt, én élve maradtam, még a kinok pohara nem telt meg. Nem maradhattam a helyen, hol mindent vesztettem, 1852 tavaszán Tótfaluba menekültem, hogy ne lássam közelről a pusztulást, mely fenyegetett mindent, a miért élni szerettem. De a szerencsétlenség sarkamhoz ragadt, még többet is meg kellett érnem. Második házasságomból származott szép ragyogó szemű leányom a himlőzésben megvilágtalanodott, a két ragyogó szem kiégett, harminc éve mult, hogy a szegény anya vezetgeti világtalan leányát, könnyei folynak azóta szüntelen, hasztalan keresve a setétben kialudt világát. Tótfaluból két év múlva érkeztem Ceglédre. 1854 óta itt vagyok, és ha számolni akarok arról, hogy mit csináltam, mit mulasztottam harminc év leforgása alatt a mulasztások száma haladja a végzettek számát. »Haszontalan szolga vagyok.« Egy számadással mégis tartozom magamnak és barátimnak. Hatvan éves koromban hozzáfogtam egy nagy és nehéz munkához, egy tősgyökeres magyar észjárású filosófiához Van — Nincs filosofiája cimmel, a Van és Nincs két pólusra raktam minden tőlem elérhető dolgot. A Nincs pólushoz raktam minden ámítást, hazugságot és életbolondságot, a mit ember esze kigondolt, a Van pólushoz vive mindent, a mi megmaradhatott; a két sark közé függesztettem a mérleget, de hajam szálai borzadoztak, mikor lenéztem Nincs nagy serpenyőjébe, mely kis hiján elnyelt mindent! mident! A keblemhez szorított Isten és Jézusba vetett hittel alig maradhattam meg, mint egy porszem a Van serpenyője oldalához tapadva; mig a halál majd törlő rongyával érkezik és letöröl, leráz a Nincs, a semmibe. Es én megborzadva az egész nagy munkát beledobtam a Nincs, a semmi torkába. Kell-e erről is számolnom ? Kell-e számolnom a munkákról, melyeket ime fiam a világnak bocsát nevem alatt? Számolok igenis nagyon röviden, mely ennyiből áll és minden birálatot feleslegessé tesz. »Engem azokban a dolgozatokban ne keressetek, mert én azokban nem vagyok, és mégis bennök vagyok mindenütt és mindegyikben.« Harminc munkaév ritka embernek adatott, én megnyertem ötven éves korom után még ezt a harmincat is Sokhoz hozzáfogtam, de sokkal többet nem végeztem, nem végezhetettem, forradalmi dolgozataimnak nagy részét meg kellett semmisítenem, prédikációimnak csak egy része van meg, halotti beszédeimnek legnagyobb része el volt mondva, de írva nem. Egyháztörténelmünkre szedett, gyűjtött igen sok jegyzeteim rendezetlenek, valamint még rendezetlen ezen a nagy téren minden. * * * Itt áll a nyolcvankét esztendős öreg ember, itt áll megtörve, megrogyva a folytonos harc és küzdés alatt, melyet harcolt önmagával, erőtlenségeivel, hibáival, bűneivel, de harcolt az emberekkel is, kik megtámadták, megrabolták legféltőbb házi kincseit, az öreg embert háza küszö-Czelder Márton és a főrendházi képviselet. E becses lapok legközelebbi számában m. p. érdekes mutatványt közölt Czelder Márton — a kecskeméti bölcs — stylisztikájából. Csodáljuk, hogy m. p. figyelmét, a figyelő ugyanazon számának egy másik, amazt sokkal felülmúló stylisztikai remeke kikerülte. Az államsegélyről még csak okoskodik valahogy Czelder ur, már a hogy tud; a főrendiházi képviseletről azonban oly áthatatlan pythiai homályba burkolja nézeteit, hogy azok fátyolába halandó szem nem láthat. Ime, a »Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Felügyelő«legutóbbi (május—juniusi) füzetének nyilatkozata e fontos tárgyról. Halljuk. »A főrendiházban való részvétel az egyetemes konvent többsége által elfogadtatván, mi csak azon nézetre nem tettük meg észrevételünket, mely egyházunk intéző férfiainak főrendi tagságát más törvénynyel egyenlőnek tekinti. Soha. A protestantizmusnak Magyarországon, mint vallásegyetemnek a főrendi tagságra nézve is kétségtelenül megvan a maga elvitázhatatlan joga. Ha ezt nem érvényesiti, ám lássa, mi származik ebből; mint lesznek intézkedései szépek és simák, senkinek haragját fel nem ingerlők.® Ennyi s egy betűvel sem több. A ki ezt megérti, erit mihi magnus Apolló. Részemről annyit sem tudok kivenni belőle : helyesli-e Czelder ur a protestáns püspökök és főgondnokok főrendi házi tagságát vagy nem. S ez az ember akar a magyar ref. lelkészi karnak irányt adni! Ennek az auspicinmai alatt akar az az országos ref. lelkészi értekezlet, vagy congressus összejőni. Uram, őrizz az ilyen vezér-egyéniségehtóí! — p. m. — Pár szó az országos ref. lelkészi értekezlet kérdéséhez. Lévai Lajos barátom által e becses lapokban, egy — nézetem szerint — közérdekű és nagy horderejű kérdés vettett fel, az országos kiállítás alkalmából egy országos ref. lelkészi értekezlet tartásának indítványozása által, mely eszmét böngésző Csepeli tiszttársunk szintén magáévá tette. E közlemények óta Celder és Thuri felszólalásán