Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-07-19 / 29. szám
egyház között már régebben megkezdett s f. évi május 28-kán a herceg által is aláirt, s igy teljes jogerejii adás-vevési szerződésnél nt. főesperes ur eljárását illetőleg, ezennel bizonyítjuk. Miután a n.-bolyi uradalom a szerdődésben az egyház általi tényleges birtokba-vételre első izben május i-ső napját tűzte ki, s mégis csak május 28-kán lett a herceg által végérvényesen kiállítva, miután a szerződésbe — ez ok miatti ujabb lemásolásánál — május i-ső napja helyett junius 1 ső napja igtattatott be: nehogy az adóhivatal részéről egyházunkat büntetés érje — a szerződés aláírása után a bejelentésre kiszabott 8 nap régen elmúlván : ezen fontos okoknál fogva kértük nt. főesperes urat az adás-vevési szerződésnek ujabb aláírására, megerősítésére ; ki azt szívesen meg is tevé. Hogy azonban nt. főesperes ur a szerződésnek — melyet tehát nemesak hogy el nem rontott, mert a jelzett ok miatt el nem ronthatott, sőt annak újbóli aláírásával az eladó és vevő közötti hitelességét erősité meg — másodszori aláirása alkalmával az egyháztól egy krt sem kért s nem nyert: ezt ugy a gondnoki számadási napló mint az esperesi május 9-ről szóló nyugta igazolja. E naplónak 64. igtató sz. alatti bejegyzése és a nyugta szerint az esperesi szokásos pecsétdij — két példánynak egyházhatóságilag történt megerősitéseért két-két frt, s igy összesen 4 frt: négy forint, a kérdéses ügyben elősször és utoljára — kiadatván. (Megjegyzendő, hogy midőn Szabó István előljáró s községi biró egyházunktól még a mult év novenber havában egy darab szőlőt vett: az erről szóló adás-vevési szerződés egy példányának egyházhatóságilag történt megerősitéseért nt. főesperes urnák szinte két frt fizettetett pecsétdijul). Teljesen valótlan tehát, sőt rosszakaratú rágalmazás bárki részéről annak állítása, mintha a herceg és a nagyfalui ref. egyház között történt adás-vevési szerződés aláirása alkalmából a nt. főespers ur egyházunk gondnokaitól két izben fogadott volna el pecsét-dijat. F. é. junius 21-kén tartott presbyteri gyűlésünk 53 sz. alatt hozott határozata értelmében s azzal egyezőleg. jó lelkiismerettel adtuk ki jelen bizonyítványunkat. Kelt Nagyfalu, 1885. junius hó 22-dik napján. — Somodi József, nagyfalu-tapolca-beremendi ev. ref. h. lelkész-elnök. Váradi Gyula, egy. tanács jegyző. Bárdos János, gondnok. Csomor József, előljáró. Szabó István, előljáró, Oláh Sándor, előljáró. Gétzi Imre, előljáró. * * * Üdvözítőnk ugyan azt mondja : amit a te jobb kezed tesz, nem tudja a te balkezed, de ne tűnjék fel szerénytelenségnek, ha ily kvalifikálhatlan megtámadással szemben 4 bizoyitványt kérek közleni, melyek feltüntetik, mikép szoktam én az egyházakat zsarolni: Bizonyítvány. Melynek erejénél fogva én alólirott ezennel hitelesen és jó lelkiismerettel tanúsítom azt, hogy nagytiszteletű Kovács Antal f.-baranyai ref. esperes ur, midőn a nagy tót falui ref. egyház által munkába vett lelkészlak építése alkalmával 2 izben u. m. 1882. február és december hónapokban a nagy tótfalui ref. egyházban hivatalosan megjelent, napidijat soha sem vett, — nem különben, midőn egyházam a papilak építéskor szükségelt kölcsönért a főtiszteletü egyházkerülethez 1881. tavaszán folyamodott, a kölcsönnyerhetés céljából szükségelt több rendbeli mellékletek hitelesítéséért, s az egyház hatósági ajánlólevél kiállításáért nt. esperes ur egyházamtól egy krajcárt sem vett, hanem mindezeket ingyen, minden díj nélkül a legszívesebb kézséggel teljesítette, és egyházam présbyteriumának tolmácsolt őszinte köszönetén kivül, mind e hivatalos ténykedéseiért pénzt sem nem kért, sem nem fogadott el. Kelt Nagy-Tótfalun, 1885. junius 20. — Dányi Gábor, nagy-tótfalui ref. lelkész. * * * Bizonyítvány. Alulírott jó lelkiismerettel bizonyítom, hogy nt. esperes Kovács Antal ur, a bissei ref. lelkészlak építése alkalmával mint a bizottság elnöke több izben megjelenvén, se napi dijat, se — midőn a maga saját fogatán megjelent — fuvardijat nem követelt. Kelt Bissében, junius 18. 1885. — Nagy István, ref. lelkész. * * * Nyilatkozat. Mi alólírottak ezennel kinyilatkoztatjuk, miszerint egyházmegyénk esperese nt. Kovács Antal ur, egyházunkban — a presbyterium felkérése folytán — megjelent, hogy az özv. Engel Illésné és Bráda János kisszt.-mártoni lakosok által az egyház részére iskola helyiségül leendő megvélelre felajánlott fundusokat s házakat a helyszinén megszemlélje, hogy egyik vagy másik hely megszerzésének az egyház részére előnyösebb voltáról meggyőződjék, s illetve az egyházhatóság nevében — a presbyterium által célbavett vételt helyben hagyja, esperes ur fent jelzett napon a megvételre felajánlott helyiségeket a legapróbb részletekig kiterjedő gonddal és figyelemmel megtekintvén : a felajánlott helyiségek közül özv. Engel Illésné házának iskola helyiségül leendő megvételét, mint az egyházra nézve Bráda Jánosnénál sokkal előnyösebbet ajánlotta. Kinyilatkoztatjuk továbbá, hogy esperes ur megérdemlett napidiját — egyházunk pénztára javára elengedni kegyeskedett, s illetve azt a gondnoktól el nem fogadta. Kelt Kis-Szt.-Mártonban, 1885. junius 18-án. — Molnár István, ref. lelkész. Ballag János, gondnok. Jfj. Dómé Péter, gondnok. * * * Kivonat a visz/ói ev. ref. egyház 1885. junius 2-án tartott presbyteri gyűlésének jegyzökönyvéből. — 2. Lelkész előterjeszti, hogy nt. Kovács Antal esperes ur, ki már a viszlói egyháznak a mult évben is neki járó pecsétdijjakat elengedett, ugy a mult hónapban ismét két rendbeli okmánya hitelesitéseért — tekintettel arra, hogy a viszlói egyház építkezik — 14 forint pecsétdijt elengedni kegyeskedett, illetőleg az épités költségeinek fedezésére azt az egyháznak oda ajándékozta. Elöljáróság a nt. esperes urnák,ezen szíves adományáért, s egyházunk iránt már korábban is tanúsított atyai jó indulatáért jegyzőkönyvileg hálás köszönetét nyilvánítja. K. m. f. jegyzette Somogyi Pál presb. és presb. jegyző. Ambrus József elnök. Illés János gondnok. Farkas Pál gondnok. Szabó Sámuel, Ollós Ferenc, Csomor Imre. Tésenyi Dávid presbyterek. A reform, egyháztanács gyűléseinek jkönyvéből Viszlón, 1885. junius 25. —Ambrus József, ev. ref. lelkész. A t. ur cikke végén magasra akarva felemelkedni kérdi : meddig fog ez igy menni ? O magasztos, tragicus érzelmekkel kesereg a baranyai Sionnak általa képzelt romjai felett, hogy büszke önérzettel elmondhassa: salvavi animam meam ! megmondtam, megjövendöltem ti nyomorultak nektek ! Látja t. ur itt ez egyházmegyében számosan vannak oly lelkészek — bár mint sértse is ön büszkeségét — de nyíltan kimondom, — kik mérhetlen magasságban állanak ön felett, s meg vannak elégedve velem, kit már haimad izben választottak el esperesnek, s ha valami bajuk van velem, elintézik azt szóval vagy levélben, s nem