Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-07-05 / 27. szám

vallás iránya polemikus s célzata defensiv, a miből kö­vetkezik, hogy túlnyomó benne a negativ elem. Egyete­mes jelentősége csak azért van mindegyik prot. symbo­lumnak, mert egy az ellenség, kinek támadásait vissza­veri. De ez ellenség, Róma, a talajnak s az éghajlatnak megfelelőleg, a hol él, változtatja színét s jellemét. Az a hires »egység« melyet Róma emleget, csak az elmé­letben létezik ; a hány országban, a hány nép között üti fel sátrát, annyi különböző fajra oszlik. S Rómán ki­viil a prot. egyházaknak bel ellenségekkel is kellett küz­deni s ezek is majdnem mindenütt mások voltak. Ter­mészetes ennél fogva, hogy egyetlen ref. symbolum sem jutott egyetemes érvényre, mert egyik sem tudott tel­jesen a locális látkör fölé emelkedni. Az egyetemes hit­vallás hiányát pótolni a ref. egyházak körében, a Hei­delbergi Káténak jutott részéül. Már első megjelenése­kor s mind e napig nagyobb becsben tartatott mint bár­mely kátét is jogosan illet. Nem maradt csupán a gyer­mekek kezében. Méltán nevezhető kis bibliának. S mi­ként a biblia az összes keresztyénség lelki tápja, ugy ez a káté a ref. hitűek magna chartája. Ha a bibliát dicsőíti amaz állítás, hogy patak, melyet könnyen gázol egy bá­rány s folyam, melyben elmerül az elefánt, a kátéra nézve nem lehet ócsárlás, hogy a kisdedeknek édes tej s a felnőtteknek erős eledel. Káténk minden elemében positiv s azon néhány cikkelyben is, hol kénytelen hatá­rozott állást foglalni a hatalmas tévtanok ellen, ott is irénikus. Irálya egyszerűsége, bibliai színezete, békéltető, valóban evangelikus szelleme kiválóan alkalmassá teszi, hogy belőle tanuljanak is, épüljenek is. Ezt csakhamar felismerte az összes ref. keresztyénség s a kátét tekint­hetjük maiglan a ref. egyházak — a bibliai alapon ál­lóknak — közös kincséül. Érdemes tudni, hogy, mint épen e napokban közöltetik, káténk az Egyesült Államok német ref. egyházainak missió hatósága megbízásából Rev. Ambrose, dr. Gring által japáni nyelvre fordíttatott s Yokotáma s Tokióban jelent meg a japáni fordítással az egyik lapon s a tullapon angol szöveggel. Ez a for­dítás alig kerül majd magyar szem elé s ha közénk ve­tődnék is, kevés hasznát vehetnők. Adja az Isten, hogy a japániak között munkáljon hitet s életet. Közöttünk, iskoláinkban s házainkban az evangelium isteni erejét s áldását hirdetni s a szivekbe juttatni van és lesz hivatva a mult évben Lúgoson megjelent Erdős József uj-soóvéi lelkész által készített fordítása a káténak. Előszó gyanánt három rövid fejezetben a káté történetét közli a fordító. Symbolikus jelentősége nincsen kellőleg kiemelve, nyilván, mert ennek szerző a Helvetica II. sajtó alatt levő fordí­tásához irt bevezetésben akar kifejezést adni. A nyelve­zetet tekintve az orthodox colorit ottan-ottan elhomályo­sultnak látszik, de ez csak látszat, mely által a fordító az olvasót a szent irás hálójába kívánja vonni. A ki súlyt fektet a szép magyarságra, csak örülhet a csinos ruhának, melybe Erdős Káténkat öltöztette, s melyben a jó öreg heidelbergi mégis ugyanaz maradt. A fordító munkáját legjobban jellemzik saját szavai, melyeket nem rég hoz­zám intézett: Egyedüli célom az volt, hogy miután lá­tom, mint foszlik anyaszentegyházunk derűje, mint fele­dik még jobbjaink is, hogy mik vagyunk, azaz, kellene és kell lennünk, mint reformátusoknak, ime a ref. egyház zászlójának egy fodrát kibontom, és ha látom, hogy vannak kik e zászló alá seregleni nem szégyellik, hatunk annak érdekében. Célom ez: használni — Isten országá­nak terjesztésében — magyar ref egyházunknak. A fordítás Révész Bálint püspök urnák, mint egy­kori főnökének, van ajánlva, »a ki a magyar ref. püs­pökök közt olyan, mint a jó öreg heidelbergi a többi confessiók közt — egyszerű, szilárd, következetes.* — Ha e fordítás rokonszenvvel fogadtatik, akkor újból szán­dékszik fordítója kiadni teljes méltatással, tudományos alapon, theologusok kezébe, úgyhogy a szöveg s az ahoz tett szent Írásbeli commentár kedvéért a nép is lelki ha­szonnal olvashassa. Hiszen nagy szükség volt már nyelvünk mai fej­lettségének megfelelő kátészövegre s igy hasznos mun­kát végzett a fordító s óhajtandó, hogy reményeiben ne csalódnék. Vajha csakhamar adhatná kezünkbe az ígért második kiadást. 1885. junius 4. Venetíaner Sándor. BELFÖLD. Adalékok az unitárizmusnak magyarhoni terjesz­kedése történetéhez. Nagytiszteletű szerkesztő ur! Becses lapjának 24. számában a fennirt cím alatt Vásárhelyi János aláírással az alföldi s különösen a hódmező-vásárhelyi unitárius mozgalom tárgyában egy közlemény olvasható, melyre, minthogy abban csekély személyem is emlegetve van, a nt. szerkesztő ur szives engedelmével, hogy a »sokképen bonyolított ügyről a fátyol« általam is levonassék, bátor vagyok néhány megjegyzést tenni, bizva és tudva, hogy ezek igaz »adalékok« lesznek. Hogy »unitárius emissariusok« a reform, egyházi adó kivetésekor Hódmező-Vásárhelyt csoportosulásokat rendeztek s házról-házra jártak volna téríteni az elégü­letleneket — ez »való« nem lehet, mert unitárius emis­sáriusok tudtunk szerint nem léteznek. Hanem igen's »való« az, hogy az ottani unitáriusok, mielőtt állandó imaházuk lett volna, egyikük-másikuk házánál tartották istentiszteleteiket. De ez tán nem bűn. Való az is, hogy — mint értesültem — reform, egyháztagok határozott s Írásbeli fölhívására, tanyán vagy hol, ref. család há­zában is tartottak istentiszteletet, a mi állott éneklésből s értekezésből vagy beszédből, melyet a Channing mű­veiből, vagy a »Keresztyén Magvető«-ből olvastak fel. De tán ez se bűn. Egy ily alkalommal — mint hallottam — nt. Miklovicz ref. lelkész ur ís megjelent, hogy megtudja mit mivelnek ; de ugylátszik, nem találta bűnnek ; leg­alább a vizsgálati jegyzőkönyvben nincsen fölemlítve. Való az, hogy az istentiszteletnek felolvasó részét leg­többnyire laikusok végezték és végzik ma is, s hogy esetleg »egy csizmadia®, esetleg egy (e miatt is üldö­zött) »városi írnok* tartja a felolvasást. De hát, fájda­lom, nem áll módunkban, hogy oda rendes lelkészi ál­lomást szervezzünk ; a testvéries reform, egyház pedig — a 19-ik század és a magyar protestantizmus nagy dicső­ségére (!) az egész ügyben ártatlan Nagy Bálint iskolai igazgatót eltiltotta a prédikálhatástól, megfosztotta papi jellegétől, csak azért, mert megbízásom folytán olykor­olykor az unitáriusoknak prédikált; pedig tán soha se mondott unitárius beszédet. Ezt tessék piacra vinni! Tudomásom szerint nem »való« az, hogy az ottani unitáriusok »istentiszteleteiket reklámszerüleg hirdették és dicsérgették* volna. Annyit tudok, hogy tán két al­kalommal istentiszteletünk valamelyik lapban fel volt em­lítve s beszédem megdicsérve. De hát ez az én vagy a mi bűnünk! ? Ebből következtetve, ugyancsak megjárom, ha pl. a Győrött vagy Sopronban végzett functióim miatt, melyeket ép a lutheránus hitrokonoknak igaz keresztyén szeretettel átengedett templomaiban végeztem, és a me­lyeket a helyi lapok meleg elismeréssel s dicsérettel em-

Next

/
Thumbnails
Contents