Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-06-14 / 24. szám

mely szerint az egyházi világi rendüeket, belső Gróf Lónyay Menyhért aránylag nem hosszú, sőt ránk nézve a végzet által nagyon is rövidre szabott, csak 6.3 évre terjedő, tevékenységénél s elért eredményénél fogva három emberéletre is bőséges anyagot szolgáltató és gazdag érdemeket szerzett életében oly sokoldalú működést fejtett ki, hogy annak csak valamennyire is megfelelő méltatására, talán egy terjedelmes és részletes életrajzi tanulmányban, mely esetleg egész korrajzzá nőheti ki magát, de egy emlékbeszéd semmi esetre sem lehet elegendő tér. Ám méltassák az államférfiúi, a nemzetgazdasági ii ót és intézet-alapitót, az akadémiai elnököt és tudóst mások és más helyeken ; nekem az emberrel és pedig a belső emberrel kell foglalkoznom, vegyük bár e szót amaz erkölcs-bölcsészeti és bibliai értelemben, a mely ben az ember lelki és erkölcsi valójáról szólunk, vagy akar azon népies értelemben, a embereket, papjaikat ugy mint embereknek szokták nevezni. Igy sem fogom ugyan a kiilső embert egészen mellőzhetni, mert gr. Lónyay Menyhértben az ember erkölcsi és értelmi tulajdonságai, közpályájának s magánéletének sokoldalú vonatkozásai annyira összeforrottak s o'y hathatósan támogatták egymást, hogy egyházi életéről sem szólhatunk a nélkül, hogy a nemzetgazda s jelesen a pénzember jelességeiről is meg ne emlékezzünk s az egyháznak tett nagy szolgálatai a politikus és az államférfi némely egyes jellemvonásainak kidomboritása nélkül alig volnanak megérthetők. Igy, bár e mai megemlékezés helye és célja éppen ugy, mint saját felfogásom és itélő tehetségem korlátoltsága, minél szorosabban a kijelölt szűkebb körben maradnom int, a képnek, melyet gyönge ecsettel rajzolando vagyok, csak ez egy oldalra is kidomboritása megköveteli, hogy mellékesen bár, az egyéniség ama többi oldalairól vegyem hozzá az árnyalatot Amaz örökre gyászemlékű november 3 ka, mely gróf Lónyay Menyhértnek végóráját hozta meg s minket tőle megfosztott: éppen az egyházi körben s itteni tevékenysége teljességében találta őt. Mintha a kegyelmes i-teni gondviselés azt akarta volna értésünkre adni, hogy ennek a férfiúnak, a ki a közügyeket annyi téren és annyi irányban szolgalta, utolsó szolgálata teréül azt jelölte ki, valamely különös kedve ésből, a mely neki is leginkább szivéhez forrott s a melyen ő kezdettől fogva mindvégig soha semmi által meg nem zavart és senki által kétségbe nem vont elismeréssel és méltánylattal találkozott. Mert annak, a ki annyi téren oly magas, a bírálatnak és megítélésnek annyira kitett, oly fontos és soknemű érdekekkel érintkező állásokban van, sokszor meg kell érnie, hogy nemcsak emberi gyarlóságai és hibái, (mert kicsoda van azok nélkül?) keményen és szeretetlenül Ítéltessenek meg, de még ártatlanul is sokkép gyanusittassék. Mennyi félreértés és balmagyarázat, mennyi gáncs kiséri a közélet emberét, a politika és a kormányzat terén, annak irrndennap tanúi vagyunk ; hányszor gyanusitjak a legtisztább szándékokat és a leg isztább kezeket is aljas indokokkal, önzéssel s nyereségvágygyal sokszor még annál rosszabbal ; s gr. Lónyay Menyhért hosszas közpályáján még ezektől sem maradhatott ment Családi körén s magánélete szentélyén kivül csak egy tér volt, a hol feltétlen elismeréssel és méltánylással találkozott, s mig életében annyi nyil, köztük annyi mérgezett nyíl, is érte, a kegyelmes gondviselés azon az egy ponton küldötte reá a halál utolsó nyílvesszőjét, a hol másnemű nyilak sohasem sebezték. Ez volt küzdelmes életének legszebb jutalma ; ezt csak a végzetek fölött uralkodó Isten adhatta meg neki, jutalmul azért, hogy őt egész életében dicsőítette, hiven szolgálta s iranta való hitében és bizodalmában soha meg nem tántorodott 1 Az ő jellemének a vallásosság és eg\ háziasság volt legállandóbb, legmélyebben gyökerező vonása Bölcsőjétől kezdve vele nőtt és izmosodott ez s családjában hagyományos és szülőitől öröklött volt ez a jellemvonás. A politikában konzervatív szellemű és erősen dinasztikus érzelmű, de ép oly erősen protestáns s a mellett jótékony, nemes és emberbaráti lelkületű atyatói s mélyen vallásos és benső kedélyvilágu anyától származva, Lónyay Menyhért kettős mértékben örökölte ezt a szellemet. Gyermekkora az apai házban s anyai gond alatt telt el s ő — a mily korán megtanulta, hogy magyar, meg egyszersmind azt is, hogy apától, anyától Lónyay levén, protestáns is ; s hazafiságért és egyházáért egyaránt tudott lelkesedni e'ső ifjúságától fogva. Neveltetése abban is protestáns volt, hogy bár, mig szülői falun laktak, egy debreceni végzett diák v<lt házi nevelője, de már tiz éves koraban és igy korán ment n) i vános iskolába, mi a protestánsoknál a főranguaknál is, mindig általánosabb gyakorlat volt, mint a házi nevelés, mely kivételesen szintén jól sikerülhet, a mire igen kiváló példáink vannak, de ritkán marad a nélkül, hogy némi egyoldalúságban, sőt ferdeségekben is ne nyilatkozzék hatasa. Igaz, hogy akkor Pesten, hova Lónyay Jánost hely tartótanácsosi hivat ila l-ötötte, nem volt református iskola s igy Menyhért a piáristáknál végezte a gimnáziumot. De e tiszteletreméltó atyák soha sem igyekeztek — nemcsak prozelitákat csinálni, de a katholikus bélyeget a protestáns fiuk lelkére rányomni sem, — s Lónyay mig az iskolában a latin nyelvet és a klasszikus szellemet elsajatitotta, megőrizhette az apai házban s az anyai vezetés alatt nyert protestáns szellemet. S mikor 15 éves koraban az egyetemre lépett a bölcsészeti tanfolyamra, korán ért szelleme, jelleme már jóformán meg volt állapodva. Érdekes, mert jellemző történet, a mit fiatal korá" ból maga beszél el, legközelebb megjelent önéletrajzi töredékében, mert mutatja egyfelől kegyeletes szeretetét édes anyja iránt, másfelől azt, hogy mily becset tulajdo nitott ő a szellemi dolgoknak. Más gavallér ifjú valami szép ajándékkal, — egy ritka keleti növénynyel, vagy valami becses szoba- vagy asztaldiszszel lepte volna meg anyját; — Lónyay Menyhért, mikor anyja szájából azt a sóhajt hallotta : »mily boldog az a Czirákyné, hogy fia letette a doktorátust,« — ő nem szó't semmit, neki esik könyveinek, tanul éjjel-nappal, folyamodik a fakultáshoz a szigorlatra bocsáttatásért, és a következő tanfolyam megkezdése előtt praeklarummal leteszi a doktorátust, csak hogy kezében a diplomával anyja elébe léphessen, s igy szólhasson hozzá: »most már nincs több joga Czirákynénak, hogy fiának örüljön mint neked, édes anyám.« Lónyay ekkor még nem vo't 18 éves; mint filozofiae doktor lépett a jogra, melyet szintén két év alatt végeztek akkor s az egyetemből kilépő ifjú, 20 évvel már kész ember volt. Annyira kész, hogy kát év múlva, 22 éve betöltése előtt pár hónappal, már mint Beregvármegye megválasztott követe lépett be az i 843 — 1844 ki országgyűlésbe. A pozsonyi öreg országház ritkán látott fiatalabb törvényhozót ; de olyat is keveset, a ki komolyabban fogta volna fel hivatását Lónyay, lerázva magáról az iskolaport, nem tekintette befejezettnek tanu'ását, sőt inkább az élet iskolájába lépve, most kezdett csak igazán tanulni — s tanúi voltunk, — hogy élete végéig tanult, és pedig a szó legsajátabb értelmében,