Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-18 / 3. szám

telt ifjúság! ha a keresztyénségnek csakugyan elve­szett volna a sava és világossága s többé nem volna istennek ereje, hogy mindazokat boldogitsa, a kik benne hisznek. Azonban nekünk, kiket át­hatott és lelkesít az ev. szelleme, nem szabad re­ményünket, bátorságunkat elveszíteni. Nekünk hin­nünk kell a keresztyénség erejében és diadalában. Nekünk nem szabad lemondani az evangelium isteni erejébe vetett hitről, mintha az isten lelké­nek, az igazság lelkének nem állana többé hatal­mában a bűnös emberiséget áthatni és megszen­telni. Nekünk nem szabad lemondani az emberi­ség jóravalóságába vetett hitről, mintha az többé nem volna képes az istennek lelkét magába be­fogadni. De nem lehet tagadni, hogy a küzdelem, mely reánk is vár, felette nagy és nehéz. Az a korszellem, mely ellen küzdenünk kell, a tudo­mány köpenyébe burkolózva ostromolja az evan­gelium bástyáit. Azonban ezen küzdelemben meg­nyugvást és bátorítást meríthetünk idvezitőnknek amaz Ígéretéből, melyet tanítványainak tett, s mely­re igen helyesen utal a mai összejövetelünk programmja, hogy eljön majd az igazságnak ama lelke, mely elvezérel minden igazságra (Ján. 16. 13.); bátorságot meríthetünk ama biztatásból, hogy a mennyei atya adni fog nekünk vigasztalót, mely velünk marad mindörökké, t. i. az igazságnak lelkét, mely bennünk lakik és bennünk él (János 14, 16.). Ama vigasztaló szent lélek tehát, kit az Atya a Jézus nevében elbocsát, megtanít min­ket arra, hogy mit kell szólnunk és tennünk (26. v.). A keresztyénség véleménye szerint, tisztelt ifjúság 1 van egy bölcs és tökéletes világkormány­zat, mely nemcsak a mindenség harmóniájában nyilatkozik, hanem az emberiség történeti fejlő­dését is figyelemmel kiséri, sőt előkészíti és elői­dézi. Az ó-test. bizonysága szerint a héber bölcs már évezredekkel ezelőtt látta az Urnák lelkét, az istennek lelkét a vizeken, a mint az ős chaos­ban elkülöniti a világosságot a setétségtől és örök törvények szerint megszabja a dolgok rendjét. Nekünk azonban, kik oly sok letűnt nemzedék szellemi kincseivel gyarapodtunk, nemcsak az ős világ felett lebegő szélben, s az egymást felváltó estvében és reggelben kell látnunk az Urnák lel­két, hanem az emberiség egész történetében, a múltban, jelenben és jövőben egyiránt. Az embe­riség fokozatos előmenetele és neveltetése mindig az isten szent lelkének munkája volt. A szent lé­lek mindig munkás volt az emberiség jobbjaiban, felvilágosítva, nagy és nemes tettekre buzdítva őket. Minden szépet, nagyot és jót, mit nemünk évkönyvei a legrégibb időtől fogva följegyeztet­tek: az emberszeretetnek, a hazaszeretetnek, az önfeláldozásnak, a legfőbb jó utánvaló törekvés­nek oly sok dicső példáját az isten közöttünk mű­ködő szent lelkének kell tulajdonitanunk. Tisztelt ifjúság 1 A szent lélek, melynek nyo­maival az emberiség fejlődésének történetében találkozunk, s mely az evangelium bizonysága szerint az igazságnak lelke, elvezérel minket is az igazságra s annak segítségével diadalmasan har­colhatjuk meg a nagy harcot, mert az igazságot megölni nem lehet. Igaz, hogy az embereknek különböző és változó fogalmaik vannak az igaz­ságról. Meglehet, hogy a mit a mai nap igazság­nak állit föl, azt már a holnapi nap megdönti s helyébe egy uj igazságot állit. De azért az igaz­ságnak lelke, ama vigasztaló mindig meglesz, min­dig ugyanaz marad s vezérelni fogja az igaz ügy bajnokait. Élt az igazságnak eme lelke a tanít­ványokban is, kik mesterök eltávozásával csügge­tegen tekintettek az ég felé, de midőn amaz is­teni lélek lángra gyúlt keblükben, szent 'lelkese­déssel, az igazság győzhetetlen hatalmába vetett hittel vették át ugyanazt a szerepet, mit a meg­dicsőült mester viselt. Tanítói lettek a világnak, eszközei az őrködő gondviselésnek, apostolai az igének, a keresztyén szabadságnak, az erénynek és a világtörténetet uj irányba terelték. Ne féljünk tehát attól, hogy a világ bölcsesége kiolthatja ama szent lángot, melyet az isteni gondviselés az igazság bajnokainak keblében felgyulaszt. A külsőségek s az emberi elmének müvei megsem­misülhetnek, de az evangelium maradandó és örök s oly magasan áll az minden hely és idő felett, hogy az emberiség fejlődésében soha túlszárnyalni nem fogja. Mig az ember ember marad, a mig nemesebb érzéseket rejt a sziv, a mig nagy esz­mékért tud lelkesülni a lélek, addig az evange­lium s az annak alapján nyugvó keresztyén egyház megsemmisülni nem fog. Midőn azonban az evangelium, a Krisztus egyháza érdekében akarunk munkálkodni, amint­hogy kötelességünk is, azon kell lennünk, hogy az isteni lélek, az igazságnak ama lelke bennünk is éljen és munkálkodjék. Egy eszmének csak ak­kor élhet igazán az ember, csak akkor lehet an­nak felkent apostola, ha lelke mélyéből meg van győződve annak igazsága felől; egy eszméért csak akkor lelkesülhet az ember, ha hiszen benne és meg van győződve, hogy annak megvalósítása jótékony hatással leend a társadalmi és egyházi életre. Azért szükséges most inkább mint vala­mikor, hogy a lelkipásztorok élő hittel bírjanak, hogy az ő hitök ne csak az istentiszteleten nyil­vánuljon, hanem kifejezést nyerjen életökben és cselekedeteikben is. Szükséges most inkább, mint valamikor, hogy a lelkészek élete utánzásra méltó példaként lebegjen a gyülekezet szeme előtt, hogy életökben a krisztusi szeretet és hit nyilvánuljon

Next

/
Thumbnails
Contents