Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-06-07 / 23. szám

kik híven végzik a szolgálatot, melyet vettek az LTrtól. Hallgatóihoz mindig szives, előzékeny volt; de a hibát, a bűnt, kíméletlenül ostorozta nemcsak a szószéken, hanem egyesekkel szemben is. Mint családapa családja iránt mindig a legatya bb szeretettel viseltetett s hogy házában megelégedést lásson, szorgalmas, takarékos volt, s munkásságával megkétszerezte csekély lelkészi jövedelmét. A társaságban mint jó barát volt ismeretes; vig kedélyével és eredeti élceivel mindenkit kedvre derített, még akkor is, a mikor a betegség, mely halálát okozta, már megkezdette rombold munkáját. Utóbbi években a tornai egyházmegye dékánja volt. Temetése május 6-án ment végbe, a mely alkalommal az egész lelkészi kar, s a volt Tornamegye mívelt közönsége, vallási különbség és majdnem kivétel nélkül résztvett s valóban osztozott a gyászolók fájdalmában. A lelkészlak udvarán Vajányi Lajos, a tornai egyházmegye esperese tartott megható gyászbeszédet és imát; a sírnál Gyarmathy József jósva'ői lelkész búcsúzott el a szeretett tisziárs hűlt poraitól. És most ott pihen a b.-vendégi-i temetőben. Gyászoló özvegye s az öt kesergő árva, kik között a legkisebb még alig 3 éves, oda járnak könnyeikkel ön'özni az egyszerű sírhalmot, oda járnak siratni a jó atyát, siratni boldogtalan sorsukat. Áldás és béke lengjen sírhalma felett! Mészáros Lajos. ref. s. lelkész. Bocsor István nincs többé. Az ÉLET mindinkább rideg lesz körülöttem. A pályatársak sorra kidőlnek s minden uj gyászesetnél tollam mind gyöngébb gyöngébb lesz a kézben, mely maholnap utánuk hanyatlik. Pedig mind nagyobb szükség volna teljes erőre, hogy csak árnyrajzát is adhassuk ama kor eszményi nagyságának, melynek Bocsor élete is szentelve volt. ^Bocsor István kir. tanácsos és pápai ev. reform, főiskolai tanár 78 éves korában, tanársága 53-ik évében folyó évi junius hó 3-ikán meghalt/ Igy hangzik a rövid tudósítás, melyet vettünk és mely fájdalmasan fog visszhangzani mindazok szivében, kik ezer meg ezer számra velem együtt mélyen érzett hálával emlegetik Bocsor nevét mint tanitómesterükét. Igen, Bocsor volt az, a ki Tarczyval együtt engem is a szellemi életbe bevezetett és később mint pályatársam ugy a tanügy mint az irodalom és a társadalmi élet terén törhetlen munkakedvével, erős magyar hazaíiságával és eszményi liberalismusával mint világító példa járt előttem. Az első fájdalom perce nem alkalmas idő arra, hogy a szakadatlan munkában lefolyt életet érdeme szerint csak megközelítőleg is méltányolhassuk, E helyett legyen elég ezúttal arra a tényre rámutatnom hogy Bocsor és Tarczy azon nevek, melyekhez a magyar közmivelődés történelme a pápai íőiskola felvirágzását kapcsolja. Bizonyára méltán, ha meggondoljuk, hogy Bocsor tevékenysége folytán Pápán ugy az elemi mint a középiskolai oktatás már évtizedekkel ezelőtt, ha nem is azon a színvonalon, de mindazon elvek szerint rendezve volt, melyeket később az országos törvényhozás nagy anyagi beruházásokkal érvényesített. S mi kölcsönözte az egyszerű, komoly férfi szavának azt a súlyt, mely az újítások keresztülvitelét és életbeléptetését lehetővé tette? Nem a puszta értelmi túlsúly, mely nem vonz, hanem a benső hivatás lelkesedése, mely gyújt és tovább lelkesít. A 48 előtti iskolaügynek még legkiválóbb munkásai sem rendelkeztek azzal a speciális szakképzettséggel, mely az ujabb nemzedék sajátja ; de mert nem készültek tüzetesen az oktatói pályára, a tehetségesebb rész nem is tekintette azt puszta kenyérkeresetnek ; nevelt s tanitott, mert a nevelés s tanítás lelki szüksége, passziója, az ifjúsággal való érintkezés életeleme, mulatsága volt. Ez biztosította nekik az ifjúság szeretetét és tette sikeressé működésüket. Bocsor a tanügy ama fölkentjeinek egyik leghivatottabbja volt. Legyen áldott az emléke! Ballagi Mór.