Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-06-07 / 23. szám
teri rendeletet érdeklőleg intézett feliratot, melyek viszszatetszést szültek. Az egyik az év végén kiállítandó bizonyítványok kérdése, melyeknek kötelezettszerű kiadását az ig. tanács az eddigi gyakorlat káros megbontása nélkül nem tartja vala lehetőnek, mit a miniszter észrevétel nélkül vett tudomásul ; másik a felekezeti iskolák látogatására vonatkozó rendelet, melyet a min. ur a köz. isk. tv. 46. §-a ért.-ben adott ki. E rendelet ellen történt két rendbeli felszólalást az ig. tan. kötelességének tartotta az egyet, convent elé terjeszteni, az öt egyházkerületet egyformán kötelező határozat hozatala végett. Az ev. ref. collégiumok 1883—4. évi állapotait a haladás folytonossága, számot tevő szakértelem és buzgalom jellemzik. — A statist. adatok majdnem mindenben egyeznek az előző éviekkel. A theol. akadémián és a 7 gymnasiumban tanult összesen 2553 növendék. A gymn. 45 osztályában 1321 növ. nyert osztályzatot, és pedig: 244 5 °/0 kitűnőt vagy jeleset, 545 2 °/0 I. rendűt, 2i0 l °/0 II. rendiit. Érettnek nyilváníttatott összesen 99 növendék. A vizsgálatok már kettős ellenőrzés mellett folytak le. Örvendetes haladás és szorgalom tűnik ki mind a 7 gymnasium növendékeinek önképző munkásságából. Az erkölcsi viselet általában örvendetesen jó. Az anyagi állapotok folyton javulók. A marosvásárhelyi kollégium gazdagodott t. Csontos János 1000 frtos alapítványával. A népiskolai oktatás teréről a jelentés főbb adatai a következők: A közelmúlt évben fennállott és működésben volt összesen 410 ref. felek, népiskola, körülöttük az egyházmegyék és egyházak lelkiismeretesen buzgólkodtak ez idő szerint is s hanyatlásról épen nem lehet szólani. Nincs miért azonban titkolni, hogy a vegyes nemzetiségű községekben legtöbb helyt sem a ref. hitfelek, sem más felekezetek népiskolákat nem tartanak, és ha igen, azok legtöbbször a nemzetiségi gyűlölködés valódi melegágyai. Azért egyházkerületünk e helyeken népiskolákat az államtól vár, s ig tanács ki is nyerte e tekintetben a miniszter biztató igéretét. Összesen 21 egyházközséget ajánlott fel a miniszter urnák népiskolák alapítására, melyekben a hitfelek szegénysége miatt felek, iskolák nem tarthatók, s igy a magyar faj existenciája veszélyeztetve van. Megszűnt ig. tan. jóváhagyás mellett a felekezeti iskoláztatás 14 községben. Az ig. tan. tanszerekre összesen 51 iskolának osztott ki segélyt a krajcáros élő tőke-alapból. Az egyh.-k. esperes és Deák Lajos tanfelügyelő bu7gósága folytán örvendetes lendületet vett a felekezeti népiskolák felszerelése a marosi egyházmegyében. Jelentésttevő felteszi, hogy más egyházmegyékben is tétettek a fennebbiekben hasonló lépések, de ezekről hív. tudomása nincsen. Kéri a közgyűlést: 1. Méltóztassék a népiskolák érdekében tett tanácsi intézkedéseket tudomásul venni és 2) a felhatalmazásnak megfelelő ig. tanácsi intézkedéseket a kollégiumok szervezeti, igazgatási stb. reorganizatiója tárgyában s különösen a »Rendszabályok, Törvények és Utasítások* c., az ig. tanács által közzétett nyomtatvány a n.-enyedi főiskolára vonatkozó speciális utasításokkal egyetemben jóváhagyni. Dr. Kovács Ödön a tanodáknál a gazdasági felügyelők intézménye tekintetében nem látja kellőleg figyelembe vettnek a theol. akadémiát, — de másfelől az újjászervezést tárgyaló felterjesztését a n.-enyedi főtanodának, ugy, a hogy a felolvasott jelentés szerint azt az igazgatótanács módositá, nem tartja elfogadhatónak. Ezt bővebben is kifejti, három kifogást emelvén a tanügyi jelentés idevágó pontja ellen. Parádi Kálmán emel utána szót eloszlatni igyekezvén előtte szóló aggodalmait. Váró Ferenc támogatja dr. Kovács véleményét, s vele egyértelműleg óhajtja függőben tartani azt a kérdést, hogy az iskola közvetlenül, vagy közvetve érintkezzék-e a püspökkel s az ig.-tanácscsal. Másrészt az igazgató-tanács által kidolgozott rendszabályokat sem tartja szóló minden tekintetben kielégítőknek. Hosszasan bizonyítja be ebbeli állítását. Végül azt indítványozza, hogy a már jelzett szabályzatot — érvényben tartva azokat, — egy háromtagú bizottság valamennyire köszörülje ki a jövő közgyűlésig. Parádi Kálmán sikerrel védi a rendszabályokat, fölfejtvén, hogy az tisztán a gymnásiumok számára készült. Ellenezi a nagy gonddal és aparátussal készült munkának egy 3 tagu bizottság correctiója alá való bocsátását, s ajánlja a rendszabályok szentesítését, illetőleg elfogadását. Hegedűs István tiltakozik dr. Kovács Ödön azon állítása ellen, mintha a kolozsvári főtanoda túlon-túl nyújtaná szünidőit; — a/után szellemesen reflektál, ezúttal conservativnek jelezvén magát, a Váró által felhozott egyik állítólagos ellenmondásra. Dr. Szász Béla nyomós érvekkel lép sorompóba a már érvényben lévő s megerősítés alá csupán formalitásból terjesztett javaslatok mellett. Á közgyűlés az igazgató tanácsnak a tanügyi előadó által körvonalozott intézkedéseit jóváhagyásával egyhangúlag sanctionálja. Ezek után néhány, az igazgató-tanácstól ide áttett ügydarab az illető bizottsághoz utasíttatott, mire a szavazatszedő-bizottság elnöke Gyárfás Domokos bejelenti, hogy a tanárkijelölő bizottságba megválasztattak: Egyháziak : liálcosi Lajos 110. Nagy László IOO szavazattal. Világiak: báró Bánffy Dezső 110. Szabó Károly 108 szavazattal. Másnap 8 és 9 óra között reggel a közalap bizottságba két tagnak a conventre felküldendő képviselőknek és a Baldácsi alap-bizottságba szükséges tagnak a választása ejtetett meg. Harmadik nap, május 30. Az e napi gyűlés idejét majd nem kizárólag a püspökválasztás vette igénybe. Már kora reggel hullámzott az ülésteremben s azon kivül az utcán a választók s nem választók serege. Az eredményt, miszerint az érvényes 194 szavazatból 151 Szász Domokosra, 43 dr. Kovács Ödönre esett, már mult számunkban közöltük. A választás eredményét egy küldöttség azonnal hirűl vitte az uj püspöknek, ki rövid idő multán a közgyűlésben megjelenvén b. Kemény Gábor elnök által a lapunk élén olvasható beszéddel üdvözöltetett, melyre Szász D. a hasonlókép lapunk elején közlött beszéddel vá'aszolt. Megható volt a jelenet, mely e két remek beszédet követte. Az elnök felfűggeszté a közgyűlést pár percre, s ez alatt rokonok, régi barátok, ismerősök, tisztelők egész serege csoportosult az uj püspök köré, ki könyekig meghatva fogadta a szerencsekivánatokat. A ki látta e jelenetet, soha sem fogja elfelejteni. Erdélyben 167 év óta nem volt püspökválasztás. A közgyűlés csekély számú tag jelenlétében folytatta azután tanácskozásait s néhány kisebb jelentőségű ügyet intézett el, köztük 3 előterjesztését az igazgatótanácsnak, csaknem vita nélkül helybenhagyólag intézvén el azokat. A közgyűlés tagjai, a midőn tanácskozásokat déli I órakor befejezték, testületileg, tekintélyes számban je-