Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-24 / 21. szám

átidomitni azt. Egy csekély kisebbség azonban görcsösen ragaszkodik a hagyományozotthoz. E kisebbség azonban ellenkezésbe jő nemcsak a protestantismus, hanem általában az emberi természet lényegével, mert mindkettő a folytonos haladásban, tökéletesedésben áll. Es ezzel a theologiáról magában szóló szakaszt bevégzem. Ha az fejtegetésem keretében kissé talán nagyob helyet foglalt el, mint az arányosság kivánta, azért történt, mert e téren sok helyt egészen ismeretlen, még eddig ki nem kutatott vidéken éreztem magamat. Lássuk végre a vallás és theologia kölcsönös viszonyát, vagy ha ugy tetszik magasabb egységét. Mikép az ember testi szervezetében az érző idegek az agy idegeivel számtalan, sokszor észrevehetlen, kis szalagok által vannak összeköttetésben, mikép az ember lelki szervezetében a gondolkozó és érző tehetség sokszor elkülönithetlenül foly össze, ugy a vallás és theologia is legtöbbször oly szorosan egyesül egymással, hogy ugy szólva egy egészet képez. A mindent rendszerezni szerető emberi ész megkülönbözteti ugyan, mikép a lélekben az érző és gondolkozó tehetséget, ugy a vallást és theologiát egymástól; de mily hosszú sora van a vegyes érzelmeknek és gondolatoknak, továbbá az oly jelenségeknek, melyek ép ugy vallásos érzelmekből, mint theologiai gondolatokból állanak s a melyek tehát nem engedik magokat e rendszer szűk keretébe szoríttatni. Altalános érvényüleg kimondhatjuk, hogy vallás és theologia kölcsönösen feltételezik egymást. Egy uj vallásos érzelem meghonosulása a szívben, azonnal a gondolkozás tárgyává lévén, egy uj, ez érzelemnek megfelelő theologiai tételt hoz létre: hasonlóképen egy uj, eddig a gondolkozó tehetség előtt ismeretlen, theologiai tétel elfogadása, egy uj vallásos érzelmet kelt a szivben. A természetes fejlődés utján a vallásos érzelem mindig megőrizi a theologiai gondolatot. Gyönyörű példa e tekintetben Jézus. Teljesen kétségtelen, hogy Jézust a benne lakozó, ugy szólva lényegét alkotó Isten- és emberszeretet, a vallásos érzelemnek e legmagasabb fejlődési foka, indította azon theologiai tétel fölállítására, hogy Isten az egész emberiségnek atyja, az emberek Isten gyermekei. Azonban közönséges embereknél, mint a milyenek vagyunk mi mindnyájan, legtöbbször csak a magasabb theologiai gondolat ébreszti fel a magasabb fokú vallásos érzelmet. Es ebben rejlik az úgynevezett vallástanitásnak nagy fontossága. Azért irom, hogy az úgynevezett vallástanitásnak, mert tulajdonkép fejtegetésemből kifolyólag, theologiai tanitásnak kellene azt neveznem. Mert mivel >foglalkoznak vallástanitásra szánt tankönyveink, ha nem Istennel, az emberrel és a kettő egymáshoz való viszonyával, melyeknek meghatározását mi a theologia feladatául ismertük fel. Hogy a vallást mint érzelmet tulajdonkép nem lehet tanítani, már fennebb emiitettük. Még csak egy dologról kell szóllanom tanulmányom befejezése előtt. Ez a különböző felekezetek létjoga az egy általános kereszt) én anyaszentegyházban. Eddigi fejtegetéseink határozottan igazolják a felekezetek létjogát. Jézus ugyanis, a keresztyén vallás alapitója, a mint közönségesen mondani szokták, nem volt theologus, nem hagyott maga után egy tökéletesen kiképzett theologiai rendszert. O csak általános tételeket mondott ki az Istenre mint atyára, az emberre mint fiúra, és a kettő egymáshoz való viszonyára vonatkozólag. Az emberi ész azonban természeténél fogva szereti az általános igazságokat az élet minden egyes, még legkisebb körülményeire is alkalmazni, azoknak minden egyes, még legkisebb következményeit is kivonni. Természetes pedig, hogy ugyanazon fő tételből az ember több egészen különböző igazságot vonhat ki, s a szerint a mint egyik vagy másik igazságot a többi felett jobban kiemeli, egészen megváltozik a dolog kinézése is. Igy álltak elő a különböző keresztyén felekezetek egymástól különböző theologiai rendszerei. Azonban a különböző theologiai rendszerek dacára keresztyének maradnak e felekezetek mindaddig, míg a Jézus által fölállított ama fő igazságokat elismerik. Bár az idők folytán előállott különféle theologiai rendszerek történelmi fejtegetésébe bocsátkozni feleslegesnek tartom, nem tehetem, hogy közülök azokat fel ne említsem, melyek nemcsak még most is foglalkoztatják a vallásos gondolkozást, hanem egyszersmind alapját képezik a hazánkban létező négy keresztyén felekezetnek, a a katholikus, református, evangelikus és unitárius felekezetnek. A görö^-keleti felekezetet azért nem o o említettem, mert annak, a mint az hazánkban létezik, semmi theologiai rendszere, hanem csak liturgiája van. A fennebb emiitett négy felekezetnek sem szándékom azonban mélyebben belebocsátkozni a theologiai rendszereibe, s minden egyes apró eltéréseiket felsorolni, ezért csak a köztük levő elvi különbséget tüntetem fel. Ez elvi különbségek az ember megigazulás módjára vonatkoznak. A katholikus egyház szerint a jó cselekedetek által magában, az unitárius egyház szerint az egész érzület és gondolkozásmód megnemesitése által, az evangelius egyház szerint a Krisztusbani hit által, míg végre a református egyház szerint egyedül csak az Isten kegyelme altal igazul meg az ember. Az unitárius felekezet még abban is különbözik a másik háromtól, hogy míg