Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-11 / 2. szám

gelt lakház és gazdasági épületek felállításával nekik néhány évi halasztás engedtessék.* A közgyűlés hitelt adva a hamis esperesi előterjesztésnek, képviselőink ellenmondása dacára, jegyzőkönybe igtatá, 143. p. a., miszerint : »a nagy-bajomi gyülekezet kérelme folytán a közgyűlés részéről megengedtetik, hogy a II. tanítói lak berendezése három évi halasztást nyerjen.* Ugyancsak e gyűlés határozata folytán a másodtanitó rendeleti uton iskolánkba beállittatván, mivel sem a gyülekezet — mint ilyet — el nem ismerte, sem a tanitó fizetése 5

/1

2

-det átadni nem érzé magát kötelezettnek : a t. ü. bizottsági elnök a rendes tanitó fizetését hivatalból lefoglalta, s »Ítélem és rendelem a mint következik* mint valamely muszka iszpravnik, az összes tanitói javadalmat a két tanitó közt, önhatalmúlag felosztotta. Köröztetvén fennt érintett közgyűlés jegyzőkönyve, annak vétele után azonnal bejelentettük az esperesi hivatalnál, miként a tényállással ellenkező 143. p. a. végzést a ft. egyházkerülethez fogjuk fellebbezni. És ime ujabb kiiátszatás ! Ft. püspök ur váratlanul, a zsinati törvények kihirdetése és szükséges átmeneti intézkedések megtétele határozottan kiemelt céljából, Sz.-Fehérvárra rendkívüli közgyűlést hirdetett s hivott össze. Minthogy egy terjedelmes apellata összeállítása s kivált a vonatkozó okiratok beszerzése, hitelesítése sok időt és fáradságot igényel, felterjesztésünkkel, annyival is inkább, mert szabályrendeleteink szerint, esperesi uton husz nappal a közgyűlést előzőleg ft. Szuperintendens úrhoz felküldendő lett volna, a mire pedig nem is volt idő, el nem készülhettünk volna: Körmendy esperes ur előkészületlenségünket ravaszul felhasználva — a mint mondám csak bejelentett, de be nem terjeszthetett felebbezésünket, a rendkívüli ülés tárgyalása alá bocsátá. Jis a kerületi közgyűlés az esperesi egyoldalú, szóval történt értesítésre a panaszos fél kihallgatása nélkül jegyzőkönyve 33. pontja alatt olvasható következő határozatot hozta: »Olvastatott a nagy-bajomi ref. egyház elöljáróságának . . . felebbezése.* ,Elutasitatík s az egyházmegye határozata helyben hagyatik. * Szomorú igazságszolgáltatás! Már most hová forforduljunk, kinél zörgessünk^e rideg elutasítás után pártfogásért 1 Áldott legyen a gondviselés! hogy a közelebbi zsinaton sokaknak, tán ép azoknak, kik maguk felett ellenőrzést, felügyeletet tűrni nem tudnak, ellenzése dacára, a konventi intézményt létre jönni segité. E legmagasb erkölcsi hatóság atyai oltalmához folyamodtunk már, gyermeki bizodalommal, esedezvén annak itéletileg kimondatásaért, hogy miután senkitől többet mint mennyit a törvény parancsol, kívánni nem lehet nem szabad; hogy miután a nagy-bajomi gyülekezet iskolájában törvényszerűen fiuk a leányoktól elkülönítve, két felszerelt tanteremben, két okleveles tanitó által oktattatnak : az országos népiskolai törvénynek teljesen elég van téve s többre, kivált ha erejüket meghaladja nem kötelezhetők. T. Körmendy esperes urnák pedig ki ötév óta annyi nyughatatlanságot, bánatot szerzett, csupa nagyzási vágyból a zsinati törvény 179. §. alapján hivatali hatalommal visszaélés miatt felelősségre vonásáért alázatosan esedeztünk. A nm. és ft. egyetemes konvent 1884. március 17—23 Pesten tartott ülésében, ügyünket tárgyalván, következő határozatot hozta: 50. »alaki hiány miatt — miután ezen ügyet nem az illetékes egyházkerület közgyűlése terjesztette elő, az egyházi törvény 61. §. e pont értelmében annak érdem'eges elbirálásába a konvent nem bocsátkozik; a mennyiben pedig Körmendy S.-b.-somogyi esperes ellen hivatalos hatalommal visszaélésről tétetik a panasz, annak fölvételére ugyancsak az egyházi törvény 249. és 266. § ok szerint ezen egyetemes konvent nem tarthatván magát illetékesnek : az egész ügy az egyházkerületre visszatétetni rendeltetik.* íme t. közönség! ezek anteaktái azon »Válasznak,« melyet a nagy-bajomi presbyterium három kérdésére nt. Vályi L. egyházkerületi főjegyző ur megvallom »szivem szerint* egészen kedvemre kegyeskedett adni. Csiré István, r. lelkipásztor. Ki a hibás? Nt. szerkesztő ur ! Tapasztalva, hogy becses lapjában mindennemű kérelem kifejezésének készséggel enged tért: bátor vagyok én is igénybe venni e szívességet egy szomorú tény még szomorúbb következményének constatálása végett. Papolc község Erdélyben, Háromszék megye legdélkeletibb részén, Oláhország szomszédságában fekszik, mintegy 1600 székely és oláh egyszerű földmivelő lakosaival. A ref. lakosok temploma, kik mintegy 1200 lélekszámot tesznek, már évtizedek óta roskatag állapotban áll, nem renováltatva azért, mert az újraépítés reménye biztatta évről-évre a híveket; e végre még a hatvanas évek elején »templomépitési-alapra« magtárt alapítottak a ref. hallgatók; ez — minden igyekezet dacára — jelenben csak mintegy 3000 frt értéket képvisel és e kivül semmi néven nevezendő más vagyona nincs az egyházközségnek ; az erdélyi ev ref. egyházkerület az évenként nyert » államsegélyből* eddigelé — az épités megkezdéséig takarékpénztárilag kezelés végett visszatartva •— részesítette mintegy 500 frtban ; a hallgatók, szegénységök dacára is, megajánlottak »ravatal* utján mintegy 3000 frtot, azonban a költségvetés szerint templomunk újraépítésére szükséges legalább is 12.000 frt. Igy állván dolgaink, természetes, hogy az »országos domesztika« javára kibocsátott aláírási iveket hallgatóim ellenszenvvel fogadták, részint azért, mert egy uj adónemet gondoltak kirovatni, részint azért, mert tervezett templomépitésünk végett filléreinket évről-évre gyűjtögetnünk kell; részint harmadszor még azért is, mert sokan úgy gondolkoztak, hogy minket ugy is itt a világ végén könnyen felejtenek az intéző körök, nehezen látják meg nyomoruságainkat. — Azonban a kellő felvilágosítások s főleg a biztosítás után, hogy mihelyest a segélyezés kezdetét veszi, bizonyára az első sorban segélyezendők közé vétetünk fel: szivesen belenyugodtak az önmegadóztatásba a domestika javára s az első ángáríát a maga idejében pontosan be is adtuk s készséggel adjuk ezután is, pedig bizony — midőn minden fillérünk megtakarítása szükséges, hogy ama nem épen kis összeget kicsináljuk — az évi 32 frt 20 kr domestikai illetékünk is sokat segítene. De mi mégis örömest adjuk ez adót, mert lelki megelégedéssel látjuk, hogy e magasztos célú intézményünk már is megfelel várakozásainknak. Azonban a mi minket illet specialiter, fájdalommal jelentjük ki, hogy az első segélykiosztás megtörtént és mi, kiknek a legnagyobb szükségünk van arra — nem részesültünk belőle, mert nem is kértünk. — Pedig eltekintve attól, hogy mint fentebb jelzém, minden áldozat-