Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-12 / 15. szám

Ha van a kormánynak nevelésügyi politikája — pedig kell hogy legyen — nézzen magasabb látköréből az elérendő magasabb cél felé, holmi falusi apróságokkal ne bíbelődjék, az apró helyi dolgokat bizza ránk apró emberekre, természetesen a számadás feltétele alatt. Most vannak olyan helyek, hol egyféle felekezet van csupán s az iskolát nem tették községivé, már ha ilyen helyeken van iskolaföld, egészen természetes dolog, hogy ott az iskolaszék vagy protestáns nyelven szólva presbyterium kezelése alá lenne bocsátandó a földek jövedelme, bizony a kitűzött célra lenne fordítva annak minden fillére, mig igy annak vagyunk kitéve, hogy a felmerülő szükségekre a maga idején nem nyulhatunk a meglevő pénzhez se, a bíró uram s esküdt uraiméit szeszélyétől függ, hogy adjanak e vagy se, s a kezelési költség címe alatt sokszor a jövedelem jó részét elkezelgetik, ha könyvet vagy tanszert vagy egyébb olyast kell beszerezni, a mihez falusi földmíves ember nem ért, hiába zörgetünk, azzal fizetnek ki, hogy nincs arra semmi szükség, eddig s meg voltunk a nélkül, ezután is megleszünk stb. Ott pedig a hol többféle felekezet van, az a szokás, hogy a többségben levők ülnek a helyhatóság székeiben, s ha felekezeteiek az iskolák, a maguk felekezetére költik a közjövedelmeket, a kevesebbségben levőknek is jut valami ha marad, pedig a kevesebbségben levők legtöbb helyen a protestánsok. Ily helyeken az iskolák arányában lenne felosztandó az iskolaföld, adják ki a mi részünket nekünk, majd gondját viseljük, beruházzuk, megjavítjuk, és a nevelés céljára fordítjuk azt mi magunk, minden gyámkodás nélkül. A protestáns népnek szabadság az éltető eleme, önálló gondolkodása s szabad keze munkája után áldás és siker a jutalom, de a gyámkodás, aprólékos formaszerűségek, bürokratia megölő betűi. Tűzzék ki csak elibénk a célt, s adják' kezünkbe az eszközt s legyenek hozzánk kellő bizalommal, majd megmutatjuk mi, hogy tudunk a hazának jó népet nevelni. Nagy Iqnác, kölkedi ref. lelkész. Bis repetita valent — mondja a latin példabeszéd ; vannak azonban dolgok, melyeket nem árt nem csak kétszer, de tízszer ís megbeszélni. Mikor a világ, vagy csak egy ország is egészen uj korba lép át, mikor a régi szokások, intézmények helyébe egészen ujak hozatnak be: sok időbe kerül, mig az emberek az uj világnézletet teljesen megszokják, az uj intézményekhez neki törődnek. Nem csak az emberekkel vagyunk ugy, hogy haláluk után gyarlóságaik, gyengeségeik nagy részét elfeledjük, vagy legalább azokat nem szeretjük emlegetni — hadd fedezze azokat, miként gazdájukat a sir, — hanem az intézmények ís ilyenféle sorsnak a részesei. Az ujaknak mindig csak árnyoldalait szeretjük vizsgálni, minden valódi vagy képzelt gyengéjük miatt feljajdulunk ; mig az ujakkal felcserélt régi intézmények oly kedves szinben ragyognak előttünk, s mint az odvas fa, hogy a sötétben világit, ugy a félretolt intézményeknek még rehiilt része is, a mult idők homályán keresztül fényes pontok gyanánt csillog szemünk előtt. Igy látjuk ezt a fentebbi cikkben is, mely azon ürügy alatt, hogy az iskolaföldek kezeléséről beszél, sok olyanfélét elmond ; mi azon kezeléssel semmi összeköttetésben sincs, de a melyek azért, kivált cikkíró ügyes tollából világ elé bocsátottan, — minket protestánsokat igen közelről érdekelnek, azért nem felesleges velük, — ha nem is most először, foglalkoznunk, az eszméket tisztáznunk, jól tudván azt ís, hogy a fentebb nyilvánított eszmék nem egyes különcködő ember bogarai, de légió azoknak nevük, kik cikkíróval egy véleményen vannak. A főtárgyra nézve röviden felelhetünk. Jobb szereti azt minden okos ember, ha a maga vagyona felől maga intézkedhetik, mint hogy azt másnak a rendelkezése alá bocsássa. A mely iskolai vagyont az állam szerzett és szerez, már ha az idézett 39 ik § által is, én értem, ha azt az állam maga is kívánja kezelni, vagy legalább oly közeg által kezeltetni, melynek közvetlenül parancsolhat. Igaz hogy N. J. ur szerint »egy falusi pappal is érintkezhetnék a magas ministerium ;« de próbálná meg csak, lenne felirat özönnel. Es méltán ! Nem régiben egyik gymnásiumi igazgatótól csak egy tanulónak bízonyitványa felől kérdezősködött a ministérium közvetlenül, és a válasz mellett egy püspöki felterjesztést is kapott, ped:

g egy olyan püspöktől, kit a közönség egy része hajlandó volt nagyon is hajlékony derekúnak hinni és tüntetni fel a kormánnyal szemben, mely felterjesztésben értésére adatott az illető hatóságnak, hogy a protestáns önkormányzati jog még ily csekélységekben sem turi el a gymnás. igazgatóval avagy a falusi pappal való közvetlen érintkezést. Ézért mi nem látunk abban sérelmes dolgot, ha az emiitett földek kezelése a kormány közvetlen hatósága alatt álló községi tanácsra bízatott. Igen de N. J. ur számokkal beszél, azok pedig csalhatatlanok. Kimutatja, hogy azon földek egyházi kezelés alatt hat év alatt mennyit jövedelmeztek, mig a birák uraimék csak kétes hitelű kötvényekkel számoltak be annyi a mennyi jövedelemiől. De hát arról nem hallott cikkíró regéket, hogy egyházi kezelés mellett is tűntek ám el egyházi, iskolai, főiskolai vagyonok, néha százakat, néha ezereket, s néha százezereket érők. Ebből csak annyi a tanulság, hogy éber szemekkel kell őrködni a közvagyon felett, bármiféle hatóság kezelje is azokat. Egyre-másra véve azonban a vagyonkezelést, mi ís szíves készséggel tanúságot teszünk cikkíró azon állítása mellett, hogy a közvagyon semmiféle hatóság altal sem kezeltetik oly lelkiismeretes hűséggel, s oly önzetlenül, mint a protestáns alsóbb és felsőbb fokú egyházi hatóságok által. Történtek itt is — mint mondám — hibák, de százszorta több példa volt és van arra, hogy a kik az egyházi és iskolai vagyon oltára körül szolgálnak, nem hogy az oltárról élnének, sőt sajátjukból növelik az oltárra rakott áldozat mennyiségét. Miért is az állam jó lélekkel reá bizhatná a mi egyházi tanácsainkra a fennt emiitetthez hasonló eredetű iskolai földek, vagy más ilyenféle alapítványok kezelését. Igaz, csakhogy a törvényben ki kellene ám akkor azt is mondani, hogy csak a protestáns egyházi hatóságok ruháztatnak fel ily joggal, de ezeknél is ezen jog élvezetétől megfosztatnak az erdélyi szász és a Turóc-Sz.-Márton vidékén levő sláv egyházközségek, mert azt meg már éppen mi magyar protestánsok nagyon zokon vennők magyarország kormányától, ha országos törvények segítségével is gazdagítaná azokat az iskolákat, azokat a különböző nyelvű és felekezetű egyházi hatóságokat, melyeknek eléggé ismert törekvésük az, hogy minden lehető eszközzel, többek közt az iskolák segítségével is a szétrobbantandó magyar állam romjain uj államot vagy államokat alapítsanak. Azért talán helyesebb az, ha egyelőre az állam kezében marad az ily földek, az ily culturalis segédeszközök felett való kezelési jog; várjunk, a mig egész hazánkat, Kárpátoktól Adriáig az a magyar nemzeties szellem lengi át, a melytől a kölkedi reform, lelkész és egyháztanács át van hatva. Ez azonban nem egy hamar következik be. Akkorra