Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-12 / 15. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐElőfizetési dij: Hirdetések dija: át Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért K I A D Ó-HI VA TA L félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden ! 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij IX. kar. Kinizsy utca 29. SZ. I. em.

kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. külön 30 kr. HT Teljes szá nciu. péld-á,n37-ol£l£:a,l mi:nd_igr szol^áilliSit-u.rLls:.-^! Kényszeritett nyilatkozat. Pár hét előtt egy anonim levelet kaptam Tolnamegyéből, melyben minden becstelen címekkel illettetem, cripto (sic) pápistának neveztetem a > Protestáns egyh. és Isk. lapban^ megjelent szenteskedő cikkemért s az anonim levelező megtiltja, hogy én mint világi ember beleavatkozzam egyházi s vallási dolgokba, mert az a papok mezeje. Aláirva >Egy lelkipásztor/ Meghiszem én azt, hogy a névtelenség leple alá rejtőző orvmadár valamelyik ref. gyülekezet parokhiáján vágja a tollszopókát s eregeti a bodor füstöt tortyogó selmeci pipájából; azt is elhiszem, hogy minden vasárnapon debakhál egyet szellemi furkósbotja alá kárhoztatott híveinek, de azt nem hiszem, hogy lelkipásztor, sőt azt sem hiszem, hogy kondás, mert az is kalapvetve illedelmesen beszél tisztességes emberrel. Soká gondolkodtam, hogy válaszoljak-e ez otromba levélre, végre elhatároztam, hogy válaszolok, nehogy azt higyje, miszerint sarokba szorított s betömte a számat, de válaszolok azért is, hogy megmondjam a tudatlan lelkipásztornak, hogy nálunk protestánsoknál az egyház minden tagja pap, jogositva van az egyházi, vallási ügyekbe beleszólani, sőt világiak nélkül a papok meg sem mozdulhatnak, lévén a mi köztársaságunk egyházi és világi elemből összealkotva. Válaszom tehát a szent kérdésben következő. A reformátorok előbb r. katholikusok lévén, midőn a hitújítás nagy munkájához fogtak, nem tudtak egyszerre a régi traditiók- s rendszerrel szakítani, igy csaknem minden szertartást áthoztak a reformált vallásba, csakhogy más alakban, szellemesitve, s miután mi utódok soha nem reformáltunk, megmaradtak azok, s máig is használtatnak, nálunk reformáltaknál kevésbbé, mint evangelikus testvéreinknél. Mivel tehát a mi vallásunk egy cifra szertartásokkal s külső pompával ragyogó vallásból destilláltatott, van szellemi tekintetben oltárunk, áldozatunk, térdhajtásunk, gyónásunk, bűnbocsánat-hirdetésünk, szentünk, szentségünk, bérmálásunk, utolsó kenetünk, papi áldásunk. Quod demonstro sic. A hány ház, annyi szokás. Szokás például, hogy mikor a pap veszi magához a kenyeret és bort: akkor a rektor egy kiválasztott verset énekel. Mocson — a hol én akadémikus rektor voltam — esperesem Végh Mihály megkívánta, hogy ezt énekeljem : »Belső tisztaságban Es ártatlanságban, En kezeimet megmosom, Tisztán téged dicsérlek, Áldozván felségednek, Oltárod körül forgódom.« E szerint az én öreg esperesem azt hitte, hogy mikor a kenyeret és bort magához veszi, akkor áldozik s mikor a kenyeret és bort osztja a híveknek : akkor az Ur oltára körül forgolódik s nézetem szerint egyik tekintetben sem vétkezett a protestantismus szelleme ellen, mert hiszen szivünkben is oltárt emelünk az Úrnak. Van térdhajtásunk, mert vasárnapi felálló énekünkben igy zengünk: »Mi is hát térdet hajtunk, Hogy rajtunk Könyörülj s kegyelmeddel Fogadd el, Mikor tehozzád emel kezet Ez a gyülekezet.« Énekeljük továbbá: »Mi feljöttünk e szent helyre És te zsámolyszéked előtt Meghajtjuk a mi térdünket. Uram 1 kelj fel, jöjj el ide Erőd ládájával együtt.®