Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-22 / 12. szám

* Burger Jerémiás nyíregyházai hitvallású lakos és birtokos a téglási ref. egyháznak, f. hó 6-án kelt szívélyes levele kapcsában egy 250 frtos, B. miskolci gőzmalmi részvényt ajándékozott, melynek kamatai szegény iskolás gyermekek ruházatára fordítandók. Az ily nemes tett magában hordja méltó dicséretét, de azért készséggel emiitjük fel e helyen is. * Katonák nősülhetése. Az 1882-ik évi XXXIX-ik törvénycikknek 14 ik §-a b) pontját több helyütt különböző képen értelmezték, s voltak lelkészek, kik a tartalékosukat és póttartalékosokat, ha azok már a harmadik korosztályban voltak is, vonakodtak a katonai hatóság engedé ye nélkül megesketni. Sőt egyik vidéki lap is, mely közelebbi számaiban a katonakötelezettségre s a besorozottakra vonatkozó törvényeket ismerteti, az idézett 14-ik §. b) pontját az érintett lelkészek felfogása szerint magyarázza. Miért is a kétségek megszüntetése végett ide igtatjuk a m. kir. honvédelmi miniszter egyik közelebb megjelent intézményének ide vonatkozó passusát, mely is igy hangzik: »Az ezen pontban (1882 XXXIX t. cikk 14. §. b. pontja) felsorolt és tényleges szolgálatban nem álló tartalékosoknak és póttartalékosoknak, még azon esetben is, ha a harmadik korosztályból még nem léptek volna is ki, vagy ha még az első, illetőleg második korosztályban állanának is, nősülhetés végett sem az illetékes csapatnak, sem a honvédelmi miniszternek engedélyére nincsen szükségük.« * A debreceni főiskola énekkara f. hó 5-én kegyeletes ünnepélyt rendezett két legbőkezűbb pártfogója Nagy Józ«ef és Vecsey Imre emlékére, kik 2—2000 frt alapítványt tettek a kántus javára. Az ünnepély a főiskolai nagyteremben, díszes közönség előtt folyt le. Az énekkar megható gyászdala után Balogh Ferenc felügyelő tanár lelkes beszédet tartott, ecsetelve az alapítók érdemeit. Utána Révész Bálint püspök intézett az énekkar érdekében néhány buzdító szót a közönséghez, kifejezvén, hogy — mint Balogh F. is felemlíté, — óhajtandó volna valóban egy ének- és zene-tanári szék felállítása. S ha csakugyan szükség van reá, tegyük meg ezt — mondá — közadakozás utján s felkélte Balogh tanár urat adakozási ívek kibocsátására, megígérvén hogy az elsőre ő fogja felírni nevét és adományát. * Kérelem a lelkész urakhoz. A ^Protestáns árvaházi képes naptár« árával még hátralékban levő lelkész urakat felkérem az illető hátralékoknak mielőbbi megküldésére. Budapesten Farkas József. * Nyilatkozat. Tudomásomra esvén, hogy egyházmegyebeli több lelkésztársam e becses lapok valamelyik febiuári számában »—« »—« cím alatt Zoilus álnévvel megjelent cikket tő'em eredtnek tartja : ezennel kijelentem, hogy én a kérdéses cikket sem nem irtam, sem annak Írójával egyet nem értek; sőt elismerem, ho^y arra Szendi Lajos ur érdeme szerint jól megfelelt. De hozzá teszem még azt is, hogy ezzel korántsem akarom azt állítani, hogy az egyházmegye kormányzására nézve nálunk mindenek ékesen és jó renddel vannak. Csakhogy én szerintem sokkal helyesebb az egyházmegye zöld asztalára való ügyeket oda vinni s orvosolni, ha lehet. — Dr. Palkonya Szabó József, ref. lelkész. * Hibaigazitas. A 11-ik szám 345-ik lapján a 26-ik sorbáné szavak helyett: »állandó lelkészség helyettesitőjének* — olvasandó : állandó káplánságot, a fel nem álllitható állandó lelkészség helyettesitőjének kívánom tekinteni. c Szerkesztői mondanivalók. K. D Sz. G. T. K. uraknak E... .ghban : Ha már külön levélben nem tehetjük, itt fejezzük ki szives köszönetünket. T. J. urnák Sz. F.-o!t közelebb hozandjuk. E. Gy. urnák U. S..-. én. Magán levélben közelebb N. S. urnák Á. . . . n Kár volna ezen semmi közérdekkel nem biró ii^yet tovább boncol| gatnunk. U. S. úrnak N. B .. . án A cikk lényegét közelebbi számunkban adjuk. NECROLOG. Még nem száradtak fel a részvét könnyei, még visszhangzik a kesergő özvegy, a zokogó árvák panaszos sirása, még magam előtt látom az o-ztatlan tisztelet, e közbecsülés ritka mértékben nyilvánult jeleit, midőn jelen soraimmal a nyilvánosság terén, e becses lapokban óhajtom a kegyelet adóját leróni, fájdalom, már csak néhai Szabó Lajos lévai ev. ref. lelkész, a barsi egyházmegye lelkészi karának egyik jelese iránt. E hó 6-án valósult meg a szomorú hír, s következett ama szomorú óra, mely egy élte delén, a sziv, a jellem s a fáradhatatlan munkásságu lelki tehetségekkel megáldott tagtársunkat elragadta közülünk. Hosszas betegeskedése után, üdülést Tátrafüred balzsam illatú fenyvesei között sem találva, ragadta őt el a halá'. Megható volt hallani, az elvesztése feletti osztatlan sajnálkozást, melyhez Léva város minden rendű és rangú lakosa hozzájárult a maga könyeivel, s azt az ünnepélyes komolyságot, az arcokon elüzhetlenűl lappangó, együtt érző fájdalomnak kifejezését, melynek hatása alól ki nem vonhatta magát senki, s mely jellemzőleg eme szavakban nyilvánult még az izraelita polgárok részéről is: »meg halt a papunk«. — Tömegestől mentek, valódi búcsujárást képezve, még egyszer, utoljára meglátni, a halálban elsimult szelid vonásait, máskor szeretetett sugárzó szemeit, s ékesszólóan beszélő, most fagyos ajkait. Temetése 8-án vasárnap délután 3 órára volt kitűzve. A középületekre kitűzött gyászlobogók, az utcákon hullámzó sokaság, előre sejteték a temetés szomorúsága mellett is, nagyszerűségét. S valóban Léva városa ritkán vagy sohase látott ilyen fényes s a résztvevők sokaságánál fogva meglepő temetést. A templom, hol kezdetét vette a gyászistenitisztelet Varannai Lajos ujbarsi lelkész gyászbeszédével, zsúfolva volt, s kint 4—-5 akkora számú közönség várta türelmetlenül a IV2

óráig tarló prédikátió végét Majd a lelkész^kra mentünk, hol nt. Jókai Lajos szeretett esperesünknek a hallgató közönség várakozását kielégített gyászbeszédében gyönyörködtünk, vagyis inkább sírtunk s gyászoltunk a kesergőkkel, hogy innen kisérjük el tetemeit ama hosszú útra, honnan visszatérés nincsen. S azután megindult a halotti menet. Elől az elemi iskolák, a képezde, a gymnasium gyászlobogók alatt összesereglett növendékeivel, a különböző testületek, felekezetek képviselői s azután a végtelennek látszó közönség, közben az elhunytat vivő gyászkocsival, a koporsót teljesen elfedő koszorúkkal. Az eleje a menetnek a tátongó sírt állta körül, és hallgatta az evang. lelkész Sleifer urnák, a szerető s az elhunytban, hű kartársát gyászoló, jó barát hangján elmondott, s közvetlenségével megható szavait, s mire az utolsók odaértek csak a felhantolt, barna sir, a lévai polgári dalárda, mely szereplésével nagy mértékben hozzájárult az általános meghatottság növeléséhez, s a képezdei ifjúság végső , Isten veled«-jei tudatták, hogy vége a gyászünnepélynek, s a felejthetetlen lelkipásztor, a pápai főiskolának több évig érdemdús tanára, a gyöngéd férj, s a két kis árva, szerető atyja nincs többé, csak az őt szeretők szivében él, tetemei ott porlanak az anyaföld kebelén. Nyugodjál, pihenj, nemes