Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-22 / 12. szám

nem némely extemporalis Deák Versekkel Epigrammokkal is festegették s magokat a szép tapasztalás kifejezésével mulatták. Az az egész játékoskodás pedig csak történetből kezdődött, de aztán az Oskolai porból régen kikelt Atyák közt szinte valamely kis vetélkedést szerzett.*) Találá ugyanis egyik mondani az utzákon öszszetsoportozott sokaságra nézve : Adspicis, ut laeto complentur compita coetu, Summo Pastori fausta praecante suo. A másik azonnal hasonló értelmű verssel felelt, mondván : Plurima fit sacri eapitis reverentia vu'go Conglomeratque pios non peiitura fides. Erre megszóllal a harmadik is, és már mindegy a közönséges tisztességtétel okai körül szemlélődvén, azt mondja : Scilicet est aniinis sese venerata pietas ; Quae simul affectus religione colit. Melyre a negyedik valamelly tsendes reprehensioval mutatván magát, közelebbről való okát igyekszik adni a dolognak, és így szóll: Scilicet ut Curas spectant, sua corda repandunt Reque putant Sacra liberiore frui. Továbbá egybekötvén egyik ismét a jelenvaló örvendezést a régi szomorú időknek történeteivel, minden sértő célozás nélkül, tsak a szívnek természeti indulatait veti öszve, mondván : Moerentes longo tacitus dolor ussit ab aevo : Hunc igitur pulsum gestit ovare pius. Mely buzgóságos örvendezésnek mind a nagyobbakban, mind a kisebbekben való jelenségét ekképpen fejezi ki ismét a másik : Dat páter exemplum puero, pueris simul incitat ipsum. Sic sacros motus sorté trahente fovent. Igy ment ez tovább is, míg némely mellesleg való dolgok körül is; amidőn végre, minden mulatságos verselést befejezett egyik ezzel a buzgó jó kívánással: Báthory felices primus nunc inchoat annos Auspiciis veniant prosperiora suis. Egykor azomban tudtára esett magának a főt. püspök úrnak is a versifikálás, ki elmondatván nagy részént a mondottakat, maga is az ő esmeretes classikusságához képest ezt a verset adta a többekhez : Nescio qua praeter solitum dulcedine laetus Immoror his rebus, non moritura minans. • . De a tréfáról a valóságra visszakerülvén, legnevezetesebb és legemlékezetre méltóbb volt ezen püspöki visitatiókban maga a főt. Úrnak hivatalbeli forgása. Olyan volt ez az embereknek minden tisztességtévő buzgólkodásukhoz képest, mint a szép napos idő az élet mindennemű serény foglalatosságaira nézve, melly ezeket a mint gerjeszti, és éleszti, úgy egyszersmind jutalmaztatja is önnön magokban. A Parochialis Háztól minden késedelem nélkül bement a templomba, a sokaságnak két felől álló sorai közt, mindenkor öt hat, s néha több Prédikátorok által kisértetvén ; és bizonyos, kiválasztott, vagy éppen ezen alkalmatosságra készitett Énekek elmondása alatt megvárván az egész népnek betakarodását; a midőn a helybeli Prédikátor a templom közepén állani szokott asztal mellé, a Kathedrával által ellenben, az oskolai Tanitólc pedig ugyanott a Prédikátor háta megé kiállanának, maga a Főtisztelendő Úr a Kathedrába *) Patresque severi Fronde comas vincti coenant, et carmina dictant. Horat. Epistol. libr. 2. epist I. felment. Egy rövid Invocatio után a Gyülekezethez beszédet tartott: melly beszédnek summás foglalatja mindenkor csak a volt, a minek éppen kellett lenni ilyen alkalmatossággal. Szóllott tudniillik mindenkora Canonica Visitationak természetéről és tulajdonképpen való céljáról. Megmondotta annak Apostoli eredetét. Tsel. 15: 36 és mind a régi Conciliumok, mind az ujabb Ekklesiai Canonok által való rendeltetését. Emlékezetbe hozta melly buzgósággal tellyesitették azt némelly Püspökök a Reformátió elsőbb századaiban ; menyire fájlalták a kik azt nem tehették. Áldotta országunk Fejedelmeinek azon Kegyességét, melly által Vallásunk törvényes lábra való állittatása mellett, a Canonica Visitatio ís szabadossá tétetett. Mihez képest mihelyt az Ekklesiai fő Kormányt az Isteni Gondviselés által kezébe vette, ennek végbevitelét első és fő kötelességének esmerte. A minthogy azelőtt három esztendőkkel valósággal is hozzá fogott; és már öt Tractusoknak Visitatióját elvégezvén, örül hogy ezen népes Ekklesiákból álló jeles Traclust látogathatja. Ezeket előre bocsátván az Ekklésia állapotjának belső és lelki valóságait beszéllette; s a Keresztyén Vallásnak legsarkalatosabb részeit külömb-kiilömbféle tekintetekben illetvén, előadta azoknak mind idvességes mind hasznos voltukat, és boldogító erejeket. A hitnek tudományával és világos esméretével egybenkötötte az Isten szerént való, szent ésjó cselekedetekkel munkás életet. A Keresztyén erkölcsi tudománynak minden kötelességeit egybenfoglalta a tiszta és józan szeretetben. Majd az uralkodó bűnöknek is ez idő szerént való eláradásokat említvén, azok ellen igen szivszakadva feddődzött; azoknak veszedelmes következéseik felől mindeneket megintett. Megszóllitotta különösen mindenütt a Prédikátort, őtet az ő szent Hivatalában való szorgalmatos eljárásra, s épületes példamutatásra kötelezvén. Megszollitotta az Oskolai Tanítókat, azokat is az ő kezek alá bizott gyermekek körül való gondoskodásnak mindenkor becses és nagy következésű munkáira intvén. Megszollitotta továbbá az Elöljárókat, és őket a jó rendnek fenntartására, az istenitisztelet és közönséges csendesség körűi való figyelmetes vigyázatra, minden jó és dicséretes munkákban való egyetértésre, egyszersmind mások előtt is kívánatos és követésre méltó kegyes életre kérte. Megszólította végre az egész köznépet, és azt mind az Isteni, mind a hazai törvények eránt való engedelmességre józanságra, hívségre, szorgalmatosságra, mértékletességre, jámborságra, békességre, az idegen vallásbeliek eránt is szeretetre s tisztességre kötelezvén. Egyszersmind különkülön is alkalmaztatott jeles intéseket tett most az öregekhez és az ifjakhoz, majd a szülékhez és a gyerme-I kekhez, ismét a házasságban élőkhöz és a szüzekhez. Átaljában mindeneket a hitben való állhatatosságra, a buzgóságra, a szent és kegyes életre, a Fejedelem eránt való hívségre. a Főrendek, törvényszékek és uraságok eránt tartozó engedelmességre serkentett és ösztönzött. Ezek voltak a mi főt. Püspökünk beszédének közönséges és rendes Matériáji: de a mellyekben oratori elmondásokban, bővebb vagy rövidebb előadásokban, az ekklézsiáknak magános állapotjokhoz, környülállásaikhoz régibb vagy ujabb történeteikhez való alkalmaztatásokban gyakran a helybeli Prédikátorokhoz, vagy Halgatóinak értékekhez való szabásokban, a vallác

os és erkölcsi életnek, hol egy hol más részeire való célzásokban, az extempori/álás nagy ajándéka szerént, mindenkor ugy változtatta magát, hogy a beszédet az ő külömbőző forgásaiban nézvén, soha kétszer egyet nem mondott. Megmutatta nyilván, hogy nem három tulajdonságaival bir az alkalmatos Pásztori beszédnek, mint azt egy bizonyos