Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-04 / 1. szám

nek az dologról, kiről Bisterfeldius uram által kegyelmeteknek izentiink volt, azt is értjük, az elsőre egyező bizonyságul híjuk az ur istent jó lelkiesmérettel, soha mi az magunk privátom áj ért, kiválképpen az ki értékünknek, birodalmunknak terjesztésében járna, fegyverhez nem nyúlnánk, s arról nem is gondolkodnánk, mert istennek áldásából, mi bzon ez szegén haza kiterjedtségére s bőségére és helyjére (?) nézve kevéssel kevéssel mindennel bővelkedünk s azért az mivel békességesen is virágzunk, micsoda bolondság volna tőlünk mégis az távol valót s bizontalant veszedelmes állapottal úton s módon keresni s arra vágyódni; nézünk azért egyáltalában csak az isten tisztességére, anyaszentegyházának épületére, terjedésére s az szegény igyefogyott nemzetemnek szabadságtalan állapatjára, ezeknek szolgálatjára penig magamban gyakorta oly buzgóságos fohászkodással s megkönyvező szemmel penig indultam el, hogy ez világi javaimat csak semmire becsülni s megvetni méltónak itélém és elvégezém ben magamban, kiben mi holtunkig, az ur istent megtartván nálunk az ő áldásit, bizon meg akarunk maradni az mi tehetségünk szerént. Értékemhez s tehetségemhez mennyit bizhassunk, az mind kevés s ha kicsiny erejű lévén azt kegyelmetek is fontban veheti s azoknak külső szinére s tekintetére nézve is mi nem bátorkodhatnánk magunktól ilyen nagy dolognak kezdéséhez egyáltaljában, mert bár volna három avagy négyszázezer forintunk, husz huszonöt ezer emberünk, ki mondaná elégségét ezekkel ilyen nagy dolognak végben vitelére, istené lévén egyedül mind az áldás és az nem áldás. Az statusok hogy ebben mindnyájan egyezzenek, azt is kinek kellene csak meg is gondolni, mert soknak közülök még itt benn sem fáj az isten dicsőségének kára s anyaszentegyházának késedelmes előmenetele, vájjon az távol való iránt cselekednék-e valamit. Annál inkább ha meggondoljuk mennyi sok különböző vallással bővelkedjék ez hazának lakosa, kinek nagyobb része majd pápista, s még az elei levén az, inkább akadályozni mindsem promovealni igyekezne; vadnak azért ugyan kiknek fáj az Isten dicsősége, az segíteni is készek, de bizony kevesek, Magyarországból is minket kevesen hínak, kinek vagy az félelem, vagy nem bízhattak hozánk, lehet oka, közönségesen eleget beszélnek, az hol mirűl nem tehetünk jól velek. Hazánk, nemzetünk volna, ím mind testi lelki szabadságok, oda leszen, mert hallgatóink, biztatóink szóval ugyan felesen vadnak, de virtus acta probabit. Okunk nekünk az fegyverfogásra egyéb nincs az egy isten tisztességénél s hazám szabadságánál, az ki Magyarországban már annyira opprimaltatni kezdett, ha isten oltalmazót nem támaszt neki, rövid üdőn oda leszen, mert az kinek azt helyére kellene állatni, szinte az üldözi s nem régen palatínus azt mondta publice : Inkább lenne törökké, mintsem az mi vallásunkra állana. Immár az ki az mi idvességes vallásunkat még a pogányénál is alábbvalónak tartja, mit várhat attól az evangelikus status, kegyelmetek meggondolhatja. Az diploma az ő részekről még akkor violáltatódék, az mikor 1636. Bethlen István uram reánk jöve, mert esküvel arra kötelezte volt római császár magát, mi velünk békességet tart, ellenséget sehonnét mi nekünk nem szerez, azt penig tam ipse quam per subditos akármi rendbeliek legyenek, megtartatja; naponként az diploma ellen birodalmunkban mennyit csatáznak, hiveink jószágát pusztítják, rabolják, az törököt reánk incitálják s még azt hirdettetik az csavargókkal, hogy mi akaratunkból járnak alá. Palatínus az törököt mennyiszer akarta reánk támasztani, vele innét bennünket exturbaltatni, uraknak főrendeknek mennyi ijesztő leveleket irogatott, rakással producalhatjuk őket, azt is doceálhatjuk maga kezével irt leveleiből, ő indította volt reánk is fel Bethlen István uramot; ezenkívül is mi egy árkus papirost írhatnánk le ilyenekkel. Az török állapotján hogy mi ment ki, az 1636. állapotban kívánsága alá magunkat nem bocsáthattuk, derekas fundamentomot és igen bátorságost vethetnénk fel, abban sem látunk módot; mert ő nyereségének tartván hitvei is megcsalni az keresztyént, s bűnnek sem tartván annak sérelmével is birodalmának terjedését, kit sok példák mutatnak, úgysem bízhatunk itt s ez dologban, mint szinte az többiben is az vagyon ; esküszünk ha az isten ugy rendelte s tetszik ő felségének s mi velünk akar szolgáltatni az ő isteni tiszteletének, bírhat az mindenek szivével s akaratjával az ki azokat teremtette és az Szent Pál mondása Philipp, Cap. 2. V. 13, 14. ibidem Cap. 1. V. 6. Mindezeket azért igy értvén kegyelmetek, még is az a kérdésünk fordul elő, jobb-e mégis az isten dicsőségéjért s hazám szabad^ágájért ezeket az akadályokat is hátratennünk, s valamire az ur isten segít, jó reménség alatt valamit szolgálhatunk ezekkel szolgáljunk és az confoederatusokat is ilyen ügyekben segítsük s velek az isten dicsőségéjért, még az gonoszt is édesebbnek tartsuk az magunk csendes lakásánál, avagy csak szemmel nézvén ezután, oly ide be jöjjön mi reánk is annak tüze, mikor az ausztriai ház kedve szerint végben vitte dolgát. Ez Írásunkat, intjük kegyelmeteket, más ne lássa sőt isten haza vivén vissza is kívánjuk s válaszát is elvárjuk kegyelmeteknek. Dátum Dés 31. Auguszti 1643. G. Rakocy. Az negyedik punctomról Bisterfeldius urammal beszélvén arrúl is írunk kegyelmeteknek. Külcim. Reveren. Stephano Gellei, Ecclesiarum orthodoxarum in Transsilvania Superintendentj et Albensi Concionatori primario etc. Fideli nobis dilecto. (Az egész levél I. Rákóczy Gy. irása). (Eredetije a m. k. orsz. levéltárban). II. 1643. szept. 13. Rákóczy György fejedelem levele, Geleji Katona István püspökhez. Az ur Isten ő felsége minden idvösséges jókkal áldja meg kegyelmedet. 1 die praesentist irt kegyelmetek levelét mi Medgyesen vöttük vala el 2 die, az mikor csak fel kell vala ülnünk szekerünkre, s nem volt ürességünk csak ennyire való is, hogy vagy két szóval írhassunk választ kegyelmeteknek, kiben hogy rövidebb határt követhessünk, im Kassai uramnak minap irt levelünknek mását includaltuk, megolvasván kegyelmetek, kegyelmed püspök uram tartsa addig magánál, az mig isten haza viszen. Ebből kegyelmetek eszében veheti, az mi szivünknek s elménknek indulatit miben igyekezzük igazgatni, s micsoda célt akarunk is előttünk viselni. Kassai uramon kivül is mi azt minap Désen az kihez bízhattunk, communicaltuk, s ott egy sem lőn, ki külömbet tanácsolt volna; ugy vagyon a pápista emberrel egygyel sem közlöttük, unitáriussal is az hokmesteren kivül nem, de abban meg nem csalatkozom, vallásunkon való talám csak 4 sem fogna ellenkező abban tanáltatni, ha publicumra megyen is, az többi felől nem felelhetünk, azt mi olyan igen tanácsból akarjuk kezdeni, hogy semmit is az nélkül nem akarunk mozdítani, részemről bizonyságunk az isten, mind addig tehetségem szerént igazán