Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-10 / 6. szám

100 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. IfiÖ egyoldalú ítéletet, resultatumot nyerünk. Már e mű folyamán többször volt alkalmam rámutatni azokra a különbségekre, melyek magában az evangéliumban vannak s a melyek alapján fejlődtek épen ki amaz egymástól merőben eltérő felfogások ez evangéliumról. Szerintem a kérdést s a felmerülő nehézségeket másként megoldani nem lehet, mintha azt vesszük fel, hogy az evangéliumnak alapiratát egy — talán épen János-féle — a synoptikusolckal rokon evangeliumi tudósítás képezte, melyet később átdolgozott egy pogány kereszt)/én bölcsész a maga célja szerint, tendentiájának eszközéül használván a történetet. Azok az argumentumok, melyeket Scholten felhoz a pogány-keresztyén bölcsész mellett méltán és alaposan szólanak; de viszont sok oly körülményt figyelmen kivül hagynak, melyek önkénytelen is szembe ötlenek s mintegy ellenmondást képeznek ezekkel. Ha csupán csak egy pogány-keresztyén bölcsészszel van dolgunk, hogyan magyarázható meg az, hogy Jézus majd minden fontosabb nyilatkozatát, életének pedig minden kiválóbb mozzanatát azzal vezeti vagy végzi be, hogy „meg vagyon írva", vagy »hogy bételnék az irás*, »a mint a Próféta megmondotta® (I: 9, 23, 29. II: 17; VI: 31, 45. X: 34, XII: 38. XIII: 18; XIX: 24, 28, 37 stb.), vagv az V: 39, a mely szerint az „irások« is bizonyságot tesznek Jézus mellett. Egy pogány keresztyén bölcsész egészen a maga philosophiai álláspontjáról is bebizonyíthatta volna azt, hogy Jézus az Isten fia; neki nem kellett volna szembetenni a törvényt és a kegyelmet (I: 17:). Miért halmozott volna össze minden bizonyítékot arra, hogy a zsidót győzze meg a Krisztusban, mint Isten fiában való hitről? mert egész argumentatiójaJézus mellett így zsidóra vall, a kik irányában a hivővé lett keresztyénnek minden gyűlölete onnan magyarázható meg, hogy a zsidók a történet addigi tanulsága szerint makacsul ellenállottak a Krisztusban való hitnek. A zsidó-' szerzőt árulja el a III: 14 symbolikája. Magára apostoli szerzőre utal pedig az, hogy ott, hol az evangéliumban is megnevezett »szeretett tanítvány* az elbeszélt eseményeknél jelen volt, tudósításai oly szemlélhetők s teljesen magukon viselik a szemtanú közvetlenségét és igazságát; pl. I: 4ob

, VIII: 1—11, XIII: 21—30. Különösen a szenvedés történetének elbeszélései, a hol meglátszik, hogy ezeket az író átélte mesterével, aTegnagyobb részletességgel közölnek mindent (XVIII: 1—9, 10, 11, 13, 19—23, 25—27, 36—38 stb.) (XIX: 1, 5, 7-12, 19—22, 38—42). Apostoli íróra utalnak ama beszédek, melyek rokonok a synoptikusokkal (1. fentebb). Két külön irót — egy evangélistát és egy későbbi átdolgozót — árul el a X: 1—16, a hol is a jó pásztorról beszélve az evangelium, ez a részlet egészen kiválik a rákövetkező versekből, úgy hogy kénytelenek vagyunk azt felvenni, hoerv ez az eredeti iratbaji Jézusnak egy parabolája volt, melyet az átdolgozó szőtt ide be a maga magas philosophiai gondolatai közé s ezt is meg-megtoldotta a saját abstract kifejezéseivel. Nem egységes szerzőre vall az sem, hogy az evangéliumban mindjárt legelőször Jézus azzal lép fel Jeruzsálemben, hogy mint Messiás megtisztítja a templomot (III: 15.) s mégis később beszéltetik el a mint rokonai ösztönzik, hogy mutassa meg magát a világnak s ennek tesz eleget a virágvasárnapi bevonulással (VII: 3—4, XII: 12 következő). Az előforduló földrajzi s archeológiai tévedések, a zsidó szavak meg-magyarázása, az ünnepek rv)v 'lovdaiov jelzése, a XIX : 40 eme megjegyzése: »a mint szokásuk a zsidóknak temetni*, — viszont a későbbi átdolgozót árulják el, ki az alapiratot egészen mássá teszi s úgy beleszövi a maga gondolatvilágába, hogy az eredeti szálakat alig lehet megtalalni. A mint Scholtennel nem merném határozottan állítani azt, hogy az evangelium írója egy pogány-keresztyén bölcsész volt: ugy viszont Weiss másik végletbe menő nézetét sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy t. i. szerző egy palestinai zsidó volt. Erre utal szerinte a palestinai s különösen jeruzsálemi helyeknek, a zsidó viszonyoknak, nézleteknek és szokásoknak beható ismerete, egyes aram kifejezések használata és a durva hebraismusoktól ugyan ment szabad görögnyelvez t, de a melyen mégis áttetszik a héber alaptypus. Ez argumentumokkal szemben ott vannak a geographiai és archeológiai el nem tagadható tévedések, az Írónak ellenséges magatartása a zsidósággal szemben s a nyelvezetnek magas alexandriai görögsége, melyen a héber typust nem érzi át az ember, emelkedettphilosophiai nyelv az. Ewald is a mellett harcol, hogy az evangelium irója igazi zsidó volt, ki a zsidók között a szent földön született. Ezt mutatja szerinte az ovv és xat szócskáknak gyakori használata a héber •) mintájára, vagy ez a forma nlOrevei v (2) wv ahova (r S jjS). a héber nevek magyarázata stb. Az evangelium művészi compositióját elis-meri; de Jánosénak tartja és azt a hypithesist állitja fel, hogy az V. és VI. fejezetek között egy nagy rész elveszett. Az evangelista csak később tanulván meg görögül, ifjabb barátai írták könyvbe az ő közléseit, kik saját individualitásokat érvényesítették itt-amolt a művében. („Die johannischen Schriften übersetzt und erklárt* 1861.) Tehát egy más kéz, vagy kezek munkáját ő is elismeri. A zsidó szerző mellett felhozott argumentumai azonban kevés bizonyító erővel birnak, a menynyiben az idézett hebraismusok csak annyit bizonyítanak, hogy abban az időben már az alexandriai görögnyelv anynyira meg volt vesztegetve a héber által, hogy még egy oly nagy irálylyal iró ember is, mint evangéliumunk feldolgozója önkénytelenül s öntudatlanúl vette fel a héber szólás-formákat. 3. §. A szerezteles kora. Hogy az evangelium mikor íratott ? E kérdésre nem ad határozott választ maga az evangelium, a melyből még annyit sem lehet megállapítani, hogy vájjon Jeruzsálem elpusztittatása előtt vagy után keletkezett-e ? E tényre semmi vonatkozás nincs az evangéliumban S épen, mert maga a mű semmi ujjmutatást nem ad szereztetése korára, azért e kérdésnél is a legnagyobb eltérés s bizonytalanság van a biblicusok között. A hagyományos theologia János szerzőségét vallván, még János életében keres természetesen időpontot a mű szereztetésére. Hengstenberg Irenaeusra, Alex. Kelemenre és Eusebiusra hivatkozva azt állitja, hogy János az evangéliumot 90 éves korában irta Jeruzsálem elpusztittatása után az ephezusi gyülekezet érdekében, de tekintettel az egész egyházra és jövő századokra. Weiss szerint Péter és Pál halala utan íratott. »Miután János nem ment előbb Ephesusba, mint miután Pál már elhagyta ázsiai működési terét s kétségtelenül csak a palestinai zsidó háború kitörése utan telepedett ott meg; s miután a palestinai viszonyoktól való elidegenedése, — minek nyomát találjuk az evangéliumban — Palestinán kivül való hosszú tartózkodást előfeltételez, és miután továbbá a könyv egész menete és természete, világossága és mélysége, nyugodt kiképzett világnézete nagyon valószínűvé teszik a szerző magas életkorát, a nélkül azonban, hogy valahol a meggyengült emberre emlékeztetne: így a szeresztetési kor nemtthető Jeruzsálem elpusztittatasa előttre, hanem jóval későbbre. Mert I ha e katastrófa utan rövid idővel Íratott volna s igy ez