Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-03 / 5. szám

155 bániait birják, nem birnák tovább. Párisnak 60 lelkésze közül nem maradna meg tiz. De a mi püspöksüveges 1 despotáink sem Parizsban, sem mác

utt nem törődnek a zsinati vizsgáló bizottsággal. Nem tartanak zsinatot, vagy ha tartanak is, az csak egy szabadság nélküli összegyülekezés; az összejött papok, a püspöki haragtól való félelem miatt nem mernek az ő urokéval ellenkező véleményeknek kifejezést adni. Törvény szerint minden plebánus elmozdithatlan. De a Concordatum minden cantonban csak egy úgynevezett plébániát állított fel, és csak az elmozdithatlan, a ki ebben a plébániában van. A többiek, helyetteseknek vagy fiók-egyházaknak tekintetvén, visszahívhatók adnutum s püspökeik, a mikor tetszik, megfoszthatják állásaiktól. — Egyik püspöknek elve mindig egy helyben hagyni papjait, a másik meg a gyakori változást látja jobbnak. Az ilyen dioecesisben nem mehet az ember az országutakon a nélkül, hogy egy-egy hurcolkodó plébánussal, egy-egy öreg szolga által kisért bagázsiás kocsival ne találkoznék. A változás okai különfélék, de leggyakoribb valamely befolyásos egyén s pedig inkább nő, mint férfi óhajtása. — Volt eset, hogy az ilyen óhajt a püspök nem vette mindig figyelembe, mint p a X—e püspök M. óhajtását, hanem egy carambol partitól tette függővé, a mi csakugyan le is játszatott a püspöki palota billiárdján. Ha nem így tesz is minden püspök, de mindegyik teljes erejével ellene működik az elmozdithatlanság eszméjének S midőn Jules Simon, cultusminister az elmozdithatlanságot proponálta, olyan oppositiora akadt, hogy kénytelen volt javaslatát visszavenni és jobb időkre halasztani. Törvény szerint a káptalanok választás utján töltetnek be. Ezzel a püspökök nem gondolnak, hanem önkény szerint rakják be oda rokonaikat. Törvény szerint a plebanus csak a szentszék által kinevezett speciális törvényszék Ítélete után büntethető püspöke által. Ha itt bűnösnek találtatik, joga van a metropolis szt. székhez és a pápához apellálni. De olyan nincs. Mert szentszék csak papíron van ; a főpapi méltóság meg nagy súlyt fektet a névtelen feljelentésekre. Szeretném hinni, hogy egyik pü-pök sem mondja ki az ítéletet, mielőtt a bűnösségről teljesen meg nem győződött. De ismerve satrapaink környezetében uralkodó ármánykodást; tudván, hogy egy plebánus mennyi féltékenységnek, gyülölségnek van kitéve, reszket az ember egy olyan igazságszolgáltatás gondolatára, mely egy embert minden védekezés s komoly ok nélkül is megfoszthat kenyerétől, becsületétől. Párizs utcáin 1800 olyan szerencsétlen jár kél, kik egykor plebanusok voltak s most fiakkeres kocsisok, omnibus conductorok, utcaseprők. Most ujabban is történt egy, a minek igazságáról kezeskedem. Az S—i érsek egy plebanust felfüggesztett hivatalától erkölcstelenség vadja folytán. A plebánus Svájcba ment ; néhány hónap múlva egyike az őt denuncialóknak haldoklott; lelkiismerete addig gyötörte, míg a halalos ágyon bevallotta, hogy az ő vádja rágalom volt. Az ér.-ek azonnal tudatta a szerencsétlen plébánussal, hogy ártatlansága kiderült. . . . Késő — valaszolt a plebánus, — nyolc nap óta feleséges ember vagyok. Ennek hallattara akárhány katholikus találkozott, a ki ugy vélekedett, hogy a plebánusnak csakugyan erkölcstelen embernek kellett lennie, s hogy az érsek jogosan cselekedett. II. A XIX. századbeli francia püspökök mindenhatóság utáni vágya s az absolut uralkodásérti rajongása egy még sokkal mélyebb bajnak lett okozója, — a mi lát- | ható az alpapság csaknem egyetemes szellem- és jellemhanyatlásában. Je'lemét illetőleg hiányzik a francia papnál az erély, a méltóság, a függetlenség . . . Békessége, boldogulhatása végett csúszó mászónak kell lennie. Nem is lehet másként. A mint elhagyja a seminariumot, — hol azt csepegtették bele, hogy inkább kell felsőbbje akarata, mint lelkiismerete előtt meghajolnia, — látja, hogy jövője egy autokrata önkényétől függ; hogy tehát boldogulhasson, kénytelen a plébániához tartozó utolsó nőszemélytől kezdve a monsiegneur inasáig mindenkinek kedvét keresni s minden szemességét oda fordítani, hogy olyat ne mondjon vagy tegyen, a mi kedvetlenséget okozhatna az udvarnál, mert akkor vége van, nem számolhat előmenetelre. De ha az udvarral jó viszonyban van, akkor a legirigylendőbb állásokra lehet kilátása. Tisztesség, elmozdithatatlanság egymás után jönnek. Azokra a magaslatokra lép, honnan messze kilátások kínálkoznak; a kormány,-mely csak fő regiókból választ, kinevezheti püspöknek ; a közvélemény pedig tapsol, szemet hunyva azon mesterkedés előtt, mely a maga boldogulását előbb valónak tartotta a vallás érdekeinél. Tudomány tekintetében még hátrább állanak, mint a jellemében. A concordalum óta teljesen mellőzik a papság műveltségi képzettségét; mintegy félni látszanak az ilyenektől. Caverot bibornok egyik generális vicariusa, a jelenlegi Lyoni érsek egy gyűlés alkalmaval igy nyilatkozott : nekünk meghajló hátak kellenek, nem gondolkodó fők ; s maga a bibornok is nem egyszer mondta : Tudósok ? . . . mi szükség van ezekre ? Az ilyen telfogásnak aztán az az eredménye, hogy egy olyan században, melynek épen a tudományok haladásában all dicsősége, a legtöbb papi méltóságokon olyan emberek vannak, kik ettől a haladástól nagyon távol allanak. Közelebb egy 30 ezer lélekből álló parochia plebanusa egy ebéd alkalmával, melyen több világi tudós is volt jelen, azt a bárgyú kérdést intézte egy másik plébánushoz, hogy tett-e a tudomány e század eleje óta valamely haladást ? Ez a kérdés nem csuda egy olyan plebanustól, a ki szintén ekkor ugy nyilatkozott, hogy mióta pap, breviáriumon kivül más könyv nem volt a kezében. A püspök és plebánus között csak az a különbség, hogy az egyik fekete a másik violaszinu ruhaban jár. A legnagyobb rész nem foglalkozik absolute semmiféle tudománnyal, s nem egy lehet közöttük, a ki még ma sem hiszi, hogy a föld foroghatna a nap körül. . . . Bizony szomorú állapot az, midőn millió lélek sorsa ilyen emberek kezébe van letéve ; midőn a világ világosságai magok ülnek az éj setétében ; de el fog jönni az idő ; . . . el kell jönnie, midőn a népvandorlási, nemzetiségi, politikai stb. izgalmakba bonyolódott emberiség, ezekből egy kissé kibontakozva, fő figyelmét az egyházi allapotok már-már alig halasztható restauralasára fogja fordítani. Hetesy Viktor, lelkész. IRODALOM. A »Hit fegyvere* cimu munkácska Nagy Elek kispaladi ref. lelkésztől megjelent. Az elég csinos kis füzetke kiallitása kiállítójának a B

Szabadsajtó* nyomdának dicséretére válik. A mi a mű belbecsét illeti nyelvezete elég folyékony és gördülékeny. Azonban ugy látszik hogy a tisztelt szerző ur sohasem volt katona, mert a katonának midőn harcba indul, összes rüstungját