Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-06 / 1. szám

10 aljáról és az alföldi síkságról, a Dráva mentéből és a Tiszazugból, a pilisi hegyektől és a baranyai halmok alól, nagy néptömegek tódultak, mind a köré a ledőlt és összezúzott osz!op köré seregelve. Es a mint a ledőlt és összezúzott oszlopot meglátták, nagy siralom vett erőt a népeken, és kezeiket tördelve, jajkiáltásokban törtek ki, mintha mondanák: ki állítja ezt ismét talpra, vagy mivel összetörött, hol veszünk másikat, hasonlót helyette ?. . . Az angyal pedig, a kit előbb láték és a ki most is a ledőlt oszlop fölött állott, mennyei részvét kifejezésével hordozta végig szelid, de fenséges tekintetét az egész, oda a ledőlt oszlop körül tódult sokaságon, mely annyira összeverődött, hogy tömegének széleit a köröskörül levő láthatártól nagy üres tér választotta el mindenfelül. A láthatár körrajzai pedig a távol ködében vesztek el. S az angyal újra intett kezeive! és szárnyaival, s a láthatár különböző pontjairól, a távol ködéből lassan egymásután, szürke árnyak váltak ki, mintha rég elköltözettek körvonalatlan árnyai volnának. Legelőször, a Dráva mellékéről közeledett egy tekintélyes árny magasan felemelkedve, könyvet tartva kezében s a merre ment, zsoltárok dallama zengedezett nyomában ; az árny, suhanva, de mindig méltóságos lépésekkel, szelid és mégis erélyes arccal s parancsoló tekintettel nagy földet bejárt s egy fájdalmas tekintetet vetve a ledőlt oszlopra, imára kulcsolva kezeit, aztán tovább vonult, mignem elveszett szemeim elől. De vele csaknem egyszerre egy másik árny is felmagaslott, a rónaság közepette, de arcvonásait jól ki nem vehettem 2

). Helyét azonban harmadik foglalta el, megindulva onnan, hol aMaros a Tiszába ömlik, majd azon az uton, a melyen az első árny elment vala, nagy kerülőt tett s aztán kiterjesztve palástját, befödözte vele az egész tájat, a Dráva mentétől kezdve a Duna felső kanyarulatáig, maga pedig lassan lépdelve s folyvást hadakozva mentében, a ráckevi szigetbe mint egy erősen védett várba vonult be, a hol aztán a kod elfödte szemeim elől 3

). Helyét azután jó ideig üresen láttam, délfelől azonban folyvást hangzott a szó, mely idáig elhalatszott, a mint egyik árny a másik után fölemelkedett s ismét aláhanyatlott 4

). 11 Ez Sztáray Mihály, a nagy reformátor és énekszerző ; a dunamellékitől először külön alakult baranyai superintendentia első püspöke. (1548—1554) 2) Bakonyi Albert, ceglédi lelkipásztor s a dunamelléki kerület első superintendense. (1547—1562.) 3) Szegedi Kiss István, előbb baranyai, majd onnan elüldöztetvéi:, dunamelléki püspök s ráckevi lelkipásztor. 4) Szegedi Kiss István utáa Dunamelléknek (1572—1607) nem volt superintendense, hanem a bararyai superintendensek hatósága terjedt ki ide is. Egyszerre, nagy idő múlva ugyan ott, a hol a harmadik árny eltűnt, köröskörül a Duna hullámaival védett zöld szigeten, uj árnyak emelkedtek fel s tűntek el egymás után, négyen is sorjában •>

))

S szemeiket mind a ledőlt oszlop felé fordították és mintha intettek volna annak, hogy álljon fei és menjen utánuk. S a fölemelkedő s eltűnő tisztes árnyak sorának mind csak nem lett vége. Komoly, méltóságos alakok, majd szigorú, majd nyájas tekintettel, majd barrta> majd ősz hajakkal váltották föl egymást, az előttem elterülő vidék külombözo pontjairól. Egyik a Duna zöld partjairól 6

), másik a kecskeméti vagy körösi homokok közül 7

), harmadik a kunság sik rónáiról 8

) emelkedett fel, de kevésnek vehettem jól ki arcvoásait. Mig végre egy, melyet — ugy tetszék nekem — láttam már valahol, képzeleteimben vagy álmaimban 9

), szikár magas alak, feje búbján nagy üstökével, kapcsos bibliát tartva kezében, melyet rókatorkos papi mentéje sujtásosan begombolt elejéhez szorított, egyenesen állott meg előttem, egy pontján az előttem elterülő vidéknek, a mely előttem jól ismert vala, s a hol szürke torony aljában, sűrű ákácos temető terült el, melynek sirhalmai között (azokat is egyenként ismertem) végre elhanyatlott s eltűnt szemeim elől. A következkező négy alakot sokkal tisztábban kivehettem mint az előbbieket, vonásaikat is megkülömböztethettem s mintha még hangjokat is hallanám. Az első a kecskeméti szőlők és kertek homokhalmai közül kelt ki s méltóságos lépésekkel egy nagy gyülekezetbe lépdelt, mely Budán a királyi vár közelében gyülekezett össze s a hol fekete és aranyos ruhás férfiak vegyesen ültek l

0

). A második vastag-nyaku tömör testalkatú, tagbaszakadt emberke, a kinek hangja mint a harang csengett végig a Tisza-Dunaközi kunsikságon, abból a városból a mely ,,hatalmas"-nak mondatik n

); 1 a harmadik termetre szintén kis alacsony, de fürge és mozgékony alak, csupa tűz és erély; villogó szeme s ripacsos arca hó-fejér hajak sűrűjétől környezve, kicsiny kerek szája, melyből tüzárként ömlött a szó, s szünet nélkül mozgó kezei, melyek egyikében vakoló lapátot, a másikban nyitott köny-5) Veresmarty (vagy Hercegszőllősi) Gáspár. K. Molnár István, Monostori János,Simándi Mihály, ismét dunamelléki püspökök s mind ráckevi lelkészek. (1607—1632.) 6) Ujbarsi Kovács (Fabricius)dunavecsei(xÓ32—1639 Kannási (Patai) Sámuel előbb dunavecsei, majd Tolnai lelkész. (1652—1663) 7. Paksi György kecskeméti (1639 —1652), Ungvári Gergely, nagykőrösi lp. (1663—1690) 8) Kecskeméti Pál, előbb szent má!ron-kátai, utóbb fülöpszállási lelkész (1 729— 1730) . 9) Szőnyi Virág Mihály, kúnszentmiklósi lelkész (1757—1790) kinek utódai ott ma is élnek. 10) Vég veresmarti Mihály kecskeméti lelkész- (1790—1807), ki az i79o[ i-ki budai zsinaton részt vett. 11) Tormási János, halasi lelkész (1808—1814.)