Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-12-07 / 49. szám

788 tani község egyébiránt 1843-ban alakult oly módon, hogy midőn a pitvarosiak, mint kincstári telepitvényes község, vonakodtak a kincstár irányában a dohányültetésre nézve elvállalt kötelezettségüknek eleget tenni, a Temesvárott székelő kincstári igazgatóság a pilvarosi határból 3200 holdat kihasittatott s azt 114 többnyire Pitvarosról és Tót-Komlósról átköltözött családfőnek adta ki bérbe husz esztendőre, holdja után két forint haszonbér fizetése mellett. Az akkori kincstári igazgató Ambrózi Albert neve után az igy alakult uj község Alberti-nek neveztetett el. Azután részletesen előadja szerző a község fejlődését mind a mai napig, megemlékezvén az albertieknek az 1848-ik évi „revolutió'-ban tanúsított hazafias maguktartásáról s az 1863. évi ínséges esztendő által előidézett nagymérvű átköltözéséről a lakosságnak a szerémségbe. Az 1875-dik évi XXII. t. c. alapján a pénzügyministerium a községre nézve igen előnyös feltételek mellett szerződött az illető haszonbérlőkkel az általuk birt földek megváltása tárgyában, mely alkalomból a lelkész 25, a jegyző 25 és a tanító 12 holdat kaptak legelőilletékül. Azonfelül az Ueberland kincstári pusztából mind hármajuk számára egyenként 10—10 katestr. hold méretett ki. A község jelen viszonyairól szóló rész a következő alrészeket foglalja magában : a) községi ügyek vezetése, b) népesség, c) társadalmi élet, d) erkölcsi élet, e) különféle adók, f) népszokások. A statisztikai adatokból kiemeljük a következő osztályozását a népességnek: vallásra nézve 1884-ben volt: ág. hitv. evang. 882; helv. hitv. 9, róm. kath. 11, nem egyesült görög 12, zsidó 1. Nemzetiségre nézve: tót 886; magyar 16, szerb 12, zsidó 1. A népszokásokat igen részletesen és érdekesen irja le szerző, kiemelvén, hogy „a férfiak — cregek és fiatalok — magyar kabátokat és nadrágokat hordanak.1

Etel tekintetében nem válogatósak. Nyáron beérik tarhonyával „sifiik«-kal és zsíros kásával. Azonban „télen asztalukról nem hiányozhatik a pálinka, paprikás, sárma, paprikás kolbászkák, turóslepény, pecsenye, rétes és bor.* Az egyházról szóló fejezetben elmondatik, hogy a hivek imaházukat még az 1844 év őszén kezdték építeni és az esperesség által filiaként előbb a nagylaki, utóbb a pitvarosi egyházhoz csatoltattak. Az 1850-ik évben tartott esperességi gyűlés által anyásittattak, lelkészül meghiván Bánfalváról Molitorisz Lajost, ki igen erélyes kézzel fogott hozzá a község és egyház ügyeinek rendezéséhez s a miatt az akkori hűtelen elöljáróság és tanitó által bevádoltatott a német kormánynál, mint ki a 1848-iki mozgalmakban részt vett, minek alapján 10 heti fogságot szenvedett Nagyváradon. Ezen tevékeny férfiú az imaházat megnagyobitotta, iskolát építtetett, orgonát, malmot szerzett az egyház számára, a szarvasi főgymnásiumra 31 forint 82 krnyi évdijnak fizetését fogadtatta el egyházával s 1693 forintnyi költséggel paiochiát építtetett. Utána 1860-ban Áchim Adám választatott meg lelkésznek, kiről szerző azt mondja, hogy „ezen kis Sión az ő hivataloskodása alatt kezdett megerősödni és megszilárdulni.« Főérdeméül emlitettik, hogy az elégett anyakönyveket nagy szorgalommal helyreállította s hogy a hiványban kitett váltó forintok alatta folyó pénzértékre emeltettek. Az 1872. évtől kezdve szerző viseli a lelkészi hivatalt Albertin. Alatta kezdődött a gyűjtés az uj templomra 1877-ben, melynek eredményeként 1881-ben, a Serkédi Sándor terve alapján egy uj templom építése tárgyában szerződés köttetett Krim József nagylaki mesterrel 7999 forint erejéig. Ugyanazon évben egy 8 változatú orgona rendeltetett meg Saslco Mártonnál 1220 forintért. Majd a következőben egy uj oltár Oötzl lajbachi mesternél 580 forintért. Ugyanez évben az egyház 20 katestralis holdat vett a kincstártól. 1882-ben egy harmadik harang szereztetett 667 forinton. Az oltárképet Haan Antal festette 200 forint tiszteletdíjért. Az igy elkészült templom 1882-ik év dec. 3-kán szenteltetett fel. Az összes építkezési költség 13,200 forintra ment, melyhez egyesek és egyházak 1875 forint 4 krnyi könyöradománynyal járultak. — 1884-ben egyházi tőke létesítése határoztatott el, melyhez Venyercsan János 100 forintot adományozott. A negyedik fejezet a község gazdasági és kéreskedelmi viszonyairól értekezik. É szerint a községben 1870-ben volt 406 ló, 129 tehén, 136 borjú és 569 disznó. Az 5-ik íejezet a községi s egyházi hivatalnokok és elöljáróság névsorát tartalmazza. Ime ez képezi tartalmát e 68 lapra terjedő füzetkének, melyet bővebb kivonatban azért ismertettünk, mert az nyelve miatt a monographiák iránt érdeklődő magyar közönségre nézve hozzáférhetetlen. Ez utóbbit illetőleg megjegyezzük, hogy az keverékét képezi a legújabb cseh irodalmi nyelvnek, s a 15 ik századbeli hussita nyelvnek. S ezt nem tartjuk szerencsés gondolatnak szerző részéről. Polyglott ország vagyunk, melyben ha a nép a nemzeti nyelven kivül még a saját anyanyelvét is beszéli, feltéve, hogy e kettő nem fedi egymást, akkor tökéletesen elég van téve Szent István mondásának a soknyelvű országok előnyéről más országok felett. Ámde hozzá még egy harmadik idegen nyelv által is terhelni egy bizonyos nép szellemi erőiben rejlő produktív tökét, ez már csakugyan ama tőkének oly mérvű elforgácsolását jelenti, mely mellett a magában véve legkitűnőbb népanyag a magyar nemzetté fejlődés processusában a hatásnak és alkotásnak csak igen parányi tekintetbe is alig jöhető hátrányával folyhat be. Ha tehát szerző tekintettel híveinek miveltségi fokára még nem tartotta elérkezettnek az időt, hogy monographiáját a nemzet nyelvén irja meg népe számára : miéit nem irta ezt meg annak anyanyelvén ? Akkor az atyákról és „porladozó ősök régen viselt dolgai'-ról szólván az előszóban, nem irta volna ezt: „jejichzto hroby jiz mech psiknyvá.« Mert „mech* alatt érthetnek .moli' ot Prágában, de Albertin és az egész alföldön legfeljebb zsákot vagy dudát értenek alatta, s azt amit szerző akart mondani, az alföldi tót is ^wio/i'-nak mondja a maga anyanyelvén ; a „kunhalmok^-at sem mondja s

chlumy€

-knak, hanem ,halomi*-nak. Bizony nem a szerző által használt nyelven beszéltek azok az ősök, kiknek emléke iránt szerző művének megirása által hálára és elismerésre kívánta buzdítani a »késő ivadékot.€ Hisz a mai tótnak nevezett nemzedék ősei valának azok, kik elsők fogadták a magyar szabadság bajnokát, II. Rákóczy Ferencet, midőn ez Lengyelország felől a határt átlépte és kik fájdalmukban sírtak és ordították, annyira hogy keserves jajgatásuktól viszhangzottak az erdők, a hirre, hogy az első balsiker után szabaditójuk vissza akar menni Lengyelországba. Ezek az ősök, nem tudom ugyan, hogy a ,medved\ kacací és vankusovy lanec*-íé\e. játékokat ismerték-e? de azt tudom, hogy már a 17 ik század végén igy nótáztak : »Az gajdával, az husztával Ulicában jártunk ; Holubkákot zabijáltunk Alagyarúl szpiváltunk.< És ezen ősök nélkül bizony az 1843-ban a magyar kincstári birtokon letelepített >napszámosok* sem vergőd" hettek volna a „szabadság, testvériség, és egyenlőség elveit zászlajára felirt nemzet nagylelkűségéből a föld* jólét azon fokára, melyeben szerző Isten csodáját látja-Kívánjuk tehát, hogy szerző hivei csakugyan ezen ősök