Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-12-07 / 49. szám

15G7 Ha lehet kicsiny dolgokban nagy dolgokra hivatkozni, legyen ez példa Cs. P. ur ártatlan ötletei, tréfás házi demonkáira nézve. Hát hiszen nem mondom, hogy Cs. ur ennek az őt körül zümmögő, lármázó, haszontalan és szeleburdi népségnek parancsolni nem tudna. Megmutatta, hogy tud. Épen a rám vonatkozó legutóbbi cikkében is hatalmasan rájuk szólt : quos ego 1 parancsolom : Csitt 1 A baj csak az, hogy e fajtán nem szokott fogni a dressura, és mikor nem is vélnéd, kidugja odújából borzas mokra fejét egy ily fékezhetetlen kis mokány, és aztán — ha templomban vagy is, elneveted magad, vagy a hol kacagnod kell — kimondhatatlan fájdalmat érzesz, és igazán sírni tudnál. Igy voltam én Cs. úrral már többször. Igy különösen jelzett két utóbbi cikkével. Szegény magyarhoni protestánsok ti, hazánk történeti könyveiben, és a magyar államiságot védő törvényeiben mindig egymás mellett állottatok, harcaitokban egymás vérét fogtátok fel, a veszedelmekben egymás mellét fedeztétek, abbéké munkáiban, kulturális harcaitokban, valamint leveretve sokszor a földporáig a siralmas mélységben nemzetiségi és nyelvi különbségek mellett is ti felismertétek egymást. És most, hogy egy kissé kisütött rátok nap, egymásnak estek, hogy egymást marjátok. Micsoda dölyf, micsoda gúny és kevély megvetés szól Cs. ur minden szavából a mi ev. népünk iránt azért — mivel ez német! Ez mélyen megkeserített. Nem akartam Cs. ur kötődéseire felelni. És most mégis válaszolok. Ha már Cs. ur jónak látta azt az anyakönyv históriát tollával, melynek hegyén talán épen akkor ismét az ő rossz démonja ült, oly nagyra felfújni, mintha már most azzal dőlne el a magyar nyelv és nemzetiség, a magyar haza, az állam és a protestantismus ügye jobbra vagy balra, válaszolok, es válaszolok azért, hogy Cs. urnák ez iránti aggodalmait megszüntessem, és szegény hazánkat — mely — mint Cs. ur állítja e kérdés miatt a lét- és nemlét kérdése miatti megháborittatásai közt hányattatik, nyilatkozatommal — mint hajdan Jézus a háborgó tengert — én is lecsillapítsam. Tehát nyilatkozom, sőt még azt is megígérem Cs. P. urnák — ha ugyan azt jónak fogja találni, és a vármegye meg assistentiát ád hozzá, hogy deresre huzatom ezt a sok haszontalan jött-ment fetter nációt, mely egyébiránt munkás, iparkodó, népmiveltségi tekintetben sokaknál előrehaladottabb, ha mégis édes magyar hazánk nyelvén megszólalni nem akar, és már az a gyermek is oly megátalkodott germanizátor, hogy még édes anyjával is csak németül beszél. Vagy pedig — ha megengedik — apraját-nagyját kurta vasra verjük, ha a facipőt le nem veti, és sarkantyús csizmát nem huz, és el nem jön a Schulverein ellen legalább lármázni. Mindezt megígérem, ha viszont Cs. P. ur magát lekötelezi, hogy ez az utolsó válasz, melyet tőlem ezen odiozus tárgyban kér. Tehát mi is az én bűnöm, melyért Cs. P. ur engem — amint mondja — ide a nemzet Ítélőszéke elé hívott ? Először az, hogy én az elmúlt években, mikor ,Hanibal ad portás4

, egy külországi hatósági felügyelőtől függő, külországi törvényektől befolyásolt egylet, t. i. a Deutscher Schulverein döngette Magyarország házijoga, önállósága védelmére, emelt egyik védtomyunk és védbástyánk kapuit, t. i. a köznevelés és tanitás iránti intézkedési jogot, — hogy én akkor is egy bár elég »hangulatosc, de mégis csak beszédből álló nyilatkozatot bocsátottam ki, mely nem is használt, hanem csak takaróul szolgált, hogy vele germanizálási tendenciáimat maskirozzam; tehát oly ,vakulj magyar4

-féle alakoskodás, mely mellett a Schulverein iránti sympathiámat csak jobban követhettem. Nos Cs. ur, igy volt-e az gondolva ? És ha így gondolta, hiszi-e már most, hogy én erre nem válaszolhattam ? Maga nemzetünk géniusza, melyet hivatalban és azonkívül szolgálnak és szolgáltak sokan nálamnál ügyesebben, és szerencsésebben; de hívebben senkisem, az is a számra ütne, ha e vádra felelni akarnék. Nem is felelek. Tudja Cs. ur, Jézus a mi Urunk mikor felelt legnyomatékosabban bírái vádjaira ? Mikor Pilátus előtt felemelte fejét, és vádjaira semmit sem felelt. Ily vádra én is csak ugy tudok felelni. Az olvasó közönség kedvéért és az olvasó közönség érdekében megjegyzem itt, hogy a Schulverein iránt egyházmegyém nevében adott enunciaciómat az egész egyházmegye képviseleti gyűlése elé terjesztettem, és az annak minden pontjához hozzájárult, és köszönetet mondván ezen érzelmeit hiven tolmácsoló nyilatkozatért, azt jegyzőkönyvébe per extensum felvette. A mi a tüntetést illeti, mit tőlem Cs. ur megvárt volna, az gusztus dolga. Cs. ur — amint látszik — nem szereti a facipőt, és ki nem állhatja a németet; én meg nem szeretem az olcsó hazafiaskodást a piacon tüntetésekkel és zászlóemelésekkel akár kócagosan, akár szűrdolmányban mindegy. Chacun á son goűt A második gyanuok, melyért Cs. ur ide állit az, hogy a f. é. okt. 8-án Budapesten tartott egyetemes gyűlésen a tiszai indítvány folytán az anyakönyvek magyar szövege érdekében tartott tárgyalások alkalmával állítólag egy „tót érzelmű pap« arcunkba vágta : *hogy a tolna-baranya-somogyi egyházmegyében az anyakönyvek németül vezettetnek, és az így megcsúfolt egyházmegye esperese azt azonnal nem vágta vissza, hanam szó nélkül zsebre dugta, tudván, hogy az csakugyan igy is van, amiért vádló ur ezen gyanúját ki is mondja, fenn is tartja, míg azt az esperes, már hogy én azt saját neve alatt meg nem cáfolja. Ez a vád. Hát lehetne bizony itt némely kérdést tenni a jogcimre nézve is, melylyel a kérdés hozzám intéztetik, és egyházmegyém elnöki széke ily interpellációval nem tudom kitől, mitől és mi joggal számadásra vonatik ? De nem teszem, a világért sem teszem, mert különben — a „sipka4

hiszen fennmaradhatna, hanem a „gyanú4

fennmarad, hogy a felelet alul csak ki akarok térni. Felelek tehát e pontra is. „Amit az a „tót érzelmű pap4

mondott, és a mire az a tolnai esperes nem tudott felelni, mert igaz.4

Márcsak legalább azt tudnám, melyik pap, milyen és kicsoda? tót érzelmű, német érzelmű, magyar érzelmű ? Lám-ez e Cs. ezt is tudja. Az ő házi démona neki mindent megsúg. Aztán a többire nézve is ugy vagyok ezzel a dologgal, mint az egyszeri rekruta első feladványával. Kiállították a silbakra, és keményen oda szóltak neki, hogy — ha valaki jön, mondja azt, hogy „hallberda4

. A regruta meg nagy bambán azt kérdi : hat ha senki sem jön ? Márhogy aztán mit mondjon. Én is azt mondom Cs. Pál vitéz káplár uramnak : hát ha senki sem mondta azt azon a gyűlésen, hogy a „tolna-baranya-somogyi egyházmegyében az anyakönyvek németül vezettetnek.4 És pedig csakugyan azt senki sem mondotta. Egyik tiszteletreméltó ősz püspökünk — tót érzelmű püspökünk nekünk nincs, azzal érvelvén a mérséklet mel-