Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-23 / 47. szám

755 BELFÖLD. Templom szentelési ünnepély Nágocson. A külső-somogyi ref. egyházmegyében levő ná­gocsi ref. egyház, fényes és megható ünnepélynek volt tanuja, f. november hó 9-én ; már t. i. a mennyiben ná­lunk — a lélek és élet egyházában — fényről és ünne­pélyességről egyáltalaban szó lehet. Ez a kicsiny sereg ugyanis, számra alig 340 lé­lek, mely csaknem egy évszázad óta, igen kezdetleges — fatoronnyal ellátott, nádfedelű — sárhajlékban imádta istenét, mintegy 30 év előtt gondolt vala magában egy nagy dolgot, s tevékeny pásztorainak lankadatlan buzdí­tása és vezérlete alatt elkezdte hordogatnl a téglát, gyűj­tögetni a filléreket, forintokat az előtte lebegő szent célra ; mignem a forintok százakká, ezreiké, a téglák százezrekké szaporodván, a mult év tavaszán elérkezett­nek látta az időt, hogy 30 évi erőfeszitő munkájára fel tegye a koronát s épitsen hajlékot az Úrnak és egyszers­mind emléket a maga keresztyéni buzgóságának — aere perennius. Közel két évet vett igénybe a nagy munka ; aránylag igen csekély idő, ha elgondoljuk, hogy a köz­ség határában levő 2—3 százezernyi téglán kivül nem­csak a roppant mennyiségű faanyagot, de az építéshez szükségelt homokot is 3—4 órai távolságról, a szantódi vasútállomástól kellett, az alig 20—22 fogattal rendel­kező kis egyháznak összehoi dogatnia. És tette minden tag a maga kötelességét szívesen, külső kényszerítés nél­kül, a mint illik azokhoz, kik házat építenek az Urnák ! Képzelhetni, hogy a kik ennyit áldozták, és ennyit dolgoztak, csakhogy ne legyenek többé jövevények és zsellérek, minő lázas türelmetlenséggel s túláradó öröm­mel várták a nagy napot, a templomszentelés napját, mint az ő títáni munkajok betetőzésének s megkoroná­zásának fényes ünnepét 1 Az idő kedvező volt; már szombaton is, még inkább az ünnep reggelén egész ka­ravánok vándoroltak, közel és távol vidékről a nem mindennapi ünnepély szinhelye're ; jelenvoltak az egy­házmegyéből: Szalay Ferenc esperes, Kálmán Gyula fő , Sorrogyi Kálmán aljegyző, Gaái György, Cserna István, Bocsor Lajos egyházi — Sárközy Béla világi tanácsbiró, Megyercsy Gábor, Nagy Benő, Orbán Antal lelkész urak több segédlelkész és tanitó ; sőt még a dunántuli egyház­kerületből is Kálmán Károly soponyai, solti egyházme­gyéből Keserű Laj^s, bogyiszlói lelkész urak, mint ven­dégek, s többen családostól. A szép számmal megjelent kath. intelligentia köréből fel kell említenünk Nágocs ne­meslelkü földes urát, mélt. Z'chy István urat s nejét szül. Zichy grófnőt, kik szintén jelentékeny adományok­kal járultak az uj templom építési költségeihez. Pontban 10 órakor a harangok összehúzása s há­rom taracklövés jelezte az ünnepély kezdetét. Megindult a hegyen épült város felé az atyák tisztes serege, s kör­nyezve az értelmiség és a nép százaitól, a templom aj­tajában megállott; itt az építtető gondnok átadván a kulcsot esperes urnák ; s ez viszont egy, a kulcsok hatal­mát az igehirdetés erejére vonatkoztató — hatásos be­széd kíséretében a lelkésznek : Orbán Antal lelkész az uj templomot, az atyának, fiúnak és sz. léleknek nevé­ben megnyitotta, s kezdetét vette a bevonulás ; miközben a karzatról intonálva felharsogott a hatalmas daliamu s szövegű 75-ik dicséret, betöltve az eléggé tágas tem­plomnak legkisebb zugát is. De már azt, hogy ez a kicsiny sereg — melynek annyit kelle küzdenie, hogy e diadal­ünnepet megülhesse — minő buzgóságos hévvel s meny­nyire igazán lélekből harsogta : Örül mi szivünk stb. azt én leirni nem tudom, azt csak az képzelheti, ki már volt ily fenséges jelenetnek valaha tanuja! Nők és férfiak, ifjak és vének közül sokan sírtak örömükben, hogy ert a napot megadta Isten érniök ; s oly jól esett latnunk a szemekben az ilyen könnyeket ! .. .. Elhangozván ezután az u n. felálló ének is, a 74-ik dicséretet énekeltük, melynek második versénél az Urasztala elé nt. Szalay Ferenc esperes ur, s a temp'om­épitő Salamon s e kis gyülekezet nagy munkáját szépen párhuzamba állitó, megnyitó beszédet és a templomra s ennek népére Isten áldását kérő lendületes imádságot mondván, a 74-ik ének ezen verse énekeltetett: Prédi­káltasd szent igédet, szent lélek Isten ! mialatt alólirott felment a meglepő Ízléssel épifett, s valóban remekmívű szószékbe s alkalmi beszédet tartott Esdr. III. 12. alap­ján. A beszéd rajzolta először a babyloivai rabságból hazatért zsidónép nagy örömét, midőn az első ház he­lyén a másodikat megfundálhatja, és e felett a papok, a léviták és az atyák közül való főemberek, a vének örö­mükben sírnak vala ; majd alkalmazva ezt a nágocsi egyház küzdelmes írunkajára s megérdemlett örömére: öröm- és hálaünnepnek nevezi e napot ; de a melynél nekünk protestánsoknak megállapodnunk s szerzett ba­bérainkon mintegy megpihennünk nem szabad, mert a mi templomaink, égbenyúló tornyaikkal többre hívnak minket, s ennek a többnek neve: haladás, folytonos töké­lyesbülés a valláserkölcsi élet mezején; következőleg az imádságban nagyobb buzgóságra, az ismeretben nagyobb világosságra, s a szeretetben nagyobb bensőségre kell törekednünk, mert ezek a mi templomainknak nemcsak fundamentomaí, hanem fenntartó erős oszlopai is! Szen­tebbek magánál a templomnál stb. stb. Ezt követte a helyi lelkész urnák igen érdekes fel­olvasása, mely a kisded egyház küzdelmes múltját, a tenr plomépités hosszú előkészületei-, s hangyaszorgalmú be­fejezésének történetét, élénk s megható vonásokkal vá­zolta A régi •— bár nagyon érdekes — adatokat mel­lőzve e helyen, csak azt említjük fel itt, a mi leginkább megragadta figyelmünket, hogy a templomépítés kezde­ményezésének, a jó mag elhintésének érdeme, nt. Cserna István bálvánj osi és Gaál György kőröshegyi, mint 25 —30 év előtt nágocsi lelkész urakat illeti, a kik mind­ketten, de már nem »barna hajjal4 ott ültek és ott köny­nyeztek velünk a Mózes székében, örülve és hálákat adva, hogy vetésöket ennyire megáldotta az Úr 1 Eztinkbe jutott a szép ének: Akik nagy könnyhullafással búzát vetyiek nagy bánattal, aratáskor azok széllyel aratnak nagy vig örömmel. . . Végül Úrvacsoraosztás következett az elébb neve­zett két ősz lelkész által, a helybeli pap segédkezése mellett; Gaál György ur tartván a megható Urvacsorai beszédet. Keresztelés és esketés, a mi ily ünnepélyek alkalmaval szintén szokásos, a népesség kicsiny létsza­mánál fogva nem történhetett. De már igy is nagyon megfogyatkozott a buzgólkodók serege, s 2 óra felé járt az idő, midőn felhangzott ajkainkon az ünnepélyzáró gyönyörű ének: Legyen te kőfalaidban csendesség és jó békesség! melyre mindnyájan rámondottuk magunkban az Áment. Künn, a természet templomában Somogyi Kai­mán ádándi lelkész ur prédikált azoknak, kik nem fértek be a templomba. Még csak azt említem meg, hogy e valóban pár­ját ritkító gyönyörű kis templom, melynek építészeti stylje a fenségest a kellemmel, a magasztost az elegan­tiával oly szerencsében egyesiti, s a szemlélőt ugy kiikső

Next

/
Thumbnails
Contents