Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-11-23 / 47. szám
755 BELFÖLD. Templom szentelési ünnepély Nágocson. A külső-somogyi ref. egyházmegyében levő nágocsi ref. egyház, fényes és megható ünnepélynek volt tanuja, f. november hó 9-én ; már t. i. a mennyiben nálunk — a lélek és élet egyházában — fényről és ünnepélyességről egyáltalaban szó lehet. Ez a kicsiny sereg ugyanis, számra alig 340 lélek, mely csaknem egy évszázad óta, igen kezdetleges — fatoronnyal ellátott, nádfedelű — sárhajlékban imádta istenét, mintegy 30 év előtt gondolt vala magában egy nagy dolgot, s tevékeny pásztorainak lankadatlan buzdítása és vezérlete alatt elkezdte hordogatnl a téglát, gyűjtögetni a filléreket, forintokat az előtte lebegő szent célra ; mignem a forintok százakká, ezreiké, a téglák százezrekké szaporodván, a mult év tavaszán elérkezettnek látta az időt, hogy 30 évi erőfeszitő munkájára fel tegye a koronát s épitsen hajlékot az Úrnak és egyszersmind emléket a maga keresztyéni buzgóságának — aere perennius. Közel két évet vett igénybe a nagy munka ; aránylag igen csekély idő, ha elgondoljuk, hogy a község határában levő 2—3 százezernyi téglán kivül nemcsak a roppant mennyiségű faanyagot, de az építéshez szükségelt homokot is 3—4 órai távolságról, a szantódi vasútállomástól kellett, az alig 20—22 fogattal rendelkező kis egyháznak összehoi dogatnia. És tette minden tag a maga kötelességét szívesen, külső kényszerítés nélkül, a mint illik azokhoz, kik házat építenek az Urnák ! Képzelhetni, hogy a kik ennyit áldozták, és ennyit dolgoztak, csakhogy ne legyenek többé jövevények és zsellérek, minő lázas türelmetlenséggel s túláradó örömmel várták a nagy napot, a templomszentelés napját, mint az ő títáni munkajok betetőzésének s megkoronázásának fényes ünnepét 1 Az idő kedvező volt; már szombaton is, még inkább az ünnep reggelén egész karavánok vándoroltak, közel és távol vidékről a nem mindennapi ünnepély szinhelye're ; jelenvoltak az egyházmegyéből: Szalay Ferenc esperes, Kálmán Gyula fő , Sorrogyi Kálmán aljegyző, Gaái György, Cserna István, Bocsor Lajos egyházi — Sárközy Béla világi tanácsbiró, Megyercsy Gábor, Nagy Benő, Orbán Antal lelkész urak több segédlelkész és tanitó ; sőt még a dunántuli egyházkerületből is Kálmán Károly soponyai, solti egyházmegyéből Keserű Laj^s, bogyiszlói lelkész urak, mint vendégek, s többen családostól. A szép számmal megjelent kath. intelligentia köréből fel kell említenünk Nágocs nemeslelkü földes urát, mélt. Z'chy István urat s nejét szül. Zichy grófnőt, kik szintén jelentékeny adományokkal járultak az uj templom építési költségeihez. Pontban 10 órakor a harangok összehúzása s három taracklövés jelezte az ünnepély kezdetét. Megindult a hegyen épült város felé az atyák tisztes serege, s környezve az értelmiség és a nép százaitól, a templom ajtajában megállott; itt az építtető gondnok átadván a kulcsot esperes urnák ; s ez viszont egy, a kulcsok hatalmát az igehirdetés erejére vonatkoztató — hatásos beszéd kíséretében a lelkésznek : Orbán Antal lelkész az uj templomot, az atyának, fiúnak és sz. léleknek nevében megnyitotta, s kezdetét vette a bevonulás ; miközben a karzatról intonálva felharsogott a hatalmas daliamu s szövegű 75-ik dicséret, betöltve az eléggé tágas templomnak legkisebb zugát is. De már azt, hogy ez a kicsiny sereg — melynek annyit kelle küzdenie, hogy e diadalünnepet megülhesse — minő buzgóságos hévvel s menynyire igazán lélekből harsogta : Örül mi szivünk stb. azt én leirni nem tudom, azt csak az képzelheti, ki már volt ily fenséges jelenetnek valaha tanuja! Nők és férfiak, ifjak és vének közül sokan sírtak örömükben, hogy ert a napot megadta Isten érniök ; s oly jól esett latnunk a szemekben az ilyen könnyeket ! .. .. Elhangozván ezután az u n. felálló ének is, a 74-ik dicséretet énekeltük, melynek második versénél az Urasztala elé nt. Szalay Ferenc esperes ur, s a temp'omépitő Salamon s e kis gyülekezet nagy munkáját szépen párhuzamba állitó, megnyitó beszédet és a templomra s ennek népére Isten áldását kérő lendületes imádságot mondván, a 74-ik ének ezen verse énekeltetett: Prédikáltasd szent igédet, szent lélek Isten ! mialatt alólirott felment a meglepő Ízléssel épifett, s valóban remekmívű szószékbe s alkalmi beszédet tartott Esdr. III. 12. alapján. A beszéd rajzolta először a babyloivai rabságból hazatért zsidónép nagy örömét, midőn az első ház helyén a másodikat megfundálhatja, és e felett a papok, a léviták és az atyák közül való főemberek, a vének örömükben sírnak vala ; majd alkalmazva ezt a nágocsi egyház küzdelmes írunkajára s megérdemlett örömére: öröm- és hálaünnepnek nevezi e napot ; de a melynél nekünk protestánsoknak megállapodnunk s szerzett babérainkon mintegy megpihennünk nem szabad, mert a mi templomaink, égbenyúló tornyaikkal többre hívnak minket, s ennek a többnek neve: haladás, folytonos tökélyesbülés a valláserkölcsi élet mezején; következőleg az imádságban nagyobb buzgóságra, az ismeretben nagyobb világosságra, s a szeretetben nagyobb bensőségre kell törekednünk, mert ezek a mi templomainknak nemcsak fundamentomaí, hanem fenntartó erős oszlopai is! Szentebbek magánál a templomnál stb. stb. Ezt követte a helyi lelkész urnák igen érdekes felolvasása, mely a kisded egyház küzdelmes múltját, a tenr plomépités hosszú előkészületei-, s hangyaszorgalmú befejezésének történetét, élénk s megható vonásokkal vázolta A régi •— bár nagyon érdekes — adatokat mellőzve e helyen, csak azt említjük fel itt, a mi leginkább megragadta figyelmünket, hogy a templomépítés kezdeményezésének, a jó mag elhintésének érdeme, nt. Cserna István bálvánj osi és Gaál György kőröshegyi, mint 25 —30 év előtt nágocsi lelkész urakat illeti, a kik mindketten, de már nem »barna hajjal4 ott ültek és ott könynyeztek velünk a Mózes székében, örülve és hálákat adva, hogy vetésöket ennyire megáldotta az Úr 1 Eztinkbe jutott a szép ének: Akik nagy könnyhullafással búzát vetyiek nagy bánattal, aratáskor azok széllyel aratnak nagy vig örömmel. . . Végül Úrvacsoraosztás következett az elébb nevezett két ősz lelkész által, a helybeli pap segédkezése mellett; Gaál György ur tartván a megható Urvacsorai beszédet. Keresztelés és esketés, a mi ily ünnepélyek alkalmaval szintén szokásos, a népesség kicsiny létszamánál fogva nem történhetett. De már igy is nagyon megfogyatkozott a buzgólkodók serege, s 2 óra felé járt az idő, midőn felhangzott ajkainkon az ünnepélyzáró gyönyörű ének: Legyen te kőfalaidban csendesség és jó békesség! melyre mindnyájan rámondottuk magunkban az Áment. Künn, a természet templomában Somogyi Kaimán ádándi lelkész ur prédikált azoknak, kik nem fértek be a templomba. Még csak azt említem meg, hogy e valóban párját ritkító gyönyörű kis templom, melynek építészeti stylje a fenségest a kellemmel, a magasztost az elegantiával oly szerencsében egyesiti, s a szemlélőt ugy kiikső