Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-23 / 47. szám

Huszonhetedik évfolyam. 4**1. SZ. Budapest, 1884. november 23. PROTESTÁNS SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL-' IX. ker. Kiniísy utca 29. sz. 1. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. ÜiP T'eljes s:z;áim"u. példáin^ojsl^sil :GQ.IriáJ-gr s:zolg-á.lHa.tia.ri:k:_'"HSH Vay Miklós báró, konventi elnök megnyitó beszéde, Nagy mélt. és főt. Konvent! Aként rendelé az isteni gondviselés, hogy jelenlegi tanácskozásunkat ismét, még pedig ezúttal kettős gyászjelentéssel nyitom meg, mint ezt éppen ma nyolc hó előtt tenni kénytelenitettem, midőn főtisztelendő Török Pál püspök ur, konventünk elhalt, egyházi nagyérdemű elnöke drága emlékének kérém jegyzőkönyvünkben leendő kegyeletes megörökítését. Ez órában ugyanis vérző szivvel nélkülözzük, valamint a ma jelzett üdvözöltnek helyét közvetlen elfoglalt utódját, az erdélyi ev. reí. egyházkerület püspökét, néhai mélt. és főt. Nagy Péter urat, ugy nemkülönben e bennünket kebelében fogadott Dunáninneni egyházkerület főgondnokát néhai gróf Lónyay Menyhért ur ő nagyméltóságát. Amabban hőn tisztelt s szeretett elnöktársamat vesztém el, ki valamint zsinatunkon, ugy különben is minden fontosabb kérdéseknél bölcs tanácsadóm s teljesen megbízhatott, soha nem ingadozott támaszom volt, ez utóbbiban ellenben, kihez a rokonság s legbensőbb érzelmek kötöttek a politikai téren, még a reám nézve legválságosabb időkben is, magát mindig őszinte igaz barátomnak bizonyított védőmet, gyámolómat, és valóban jól esik szivemnek, hogy mindkét nagy halottunk sírjánál, még e földön kiönthetem mélyen érzett azon túlra is magammal viendő örök hálámat ! Köztudomásra van, hogy ezen veszteségek elsője által legközelebbről s közvetlenül sújtott evang. ref. erdélyi egyházkerület, főpásztora földi maradványainak Kolozsvárott örök nyugalomra lett tételekor s azóta is, mennyi szivemelő jeleit mutatta fel, a köréből oly váratlanul elköltözött iránt viseltetett tiszteletének, hálájának s ragaszkodásának; nem kevésbbé siettek a mondott gyászos alkalommal, többi egyházkerületeink is részvétőket tanúsítani e csapás íelett, sőt maga a magyarhoni egyetemes, fájdalmainkban és örömeinkben, mindenkor hűn osztozni szokott, evang. ágostai egyház , sem késett legközelebbi generálkonventje alkalmával kifejezést adni bánatos érzelmeinek, mig vé&re ma nekünk, az összes hazai evang. reform, ^a^ház képviselőinek, vált feladatunkká egyházunk évlapjai számára méltóképen tartani fel nevét, e ritka tulajdonokkal birt hitrokonunknak ! Más hivatottabbaknak volt már is és lesz idővel még inkább feladatuk e követésre méltó munkás élet bővebb leírásával megajándékozni a maradékot, — de amit én saját több évi közvetlen tapasztalás után ma sem hallgathatok már el, az elhunyt hitbajnokunknak azon minden körülményt felhasználni törekedett és tudott fáradhatatlan munkássága, melylyel a Királyhágón tuli ev. reform, egyházkerületnek egyetemes egyházunkkali egyesitése mellett kezdettől fogva apostolkodott; annak pedig, hogy az egyesülésnek nagyjábani megtörténte után a még felmaradott nézetkülönbségeket s elágazó véleményeket mennyire sikerült kölcsönös megállapodások folytán zsinatunk alka1

mával egyesíteni, az aggodalmakat szétoszlatni s ily módon lehetővé tenni; hogy ma már szentesitett egyházi törvények biztositják ama rég óhajtott frigyet, az, mindnyájunk köztudomására lehet, ugy annyira, hogy mig az Unió fel fog maradni; mit Isten segélyével örökre s zavartalanul reménylünk feltarthatni, a Nagy Péter nevét is mindig elismeréssel emlegetendi a hálás utókor ! Legyünk mi elsők, kik erre ez órában példát mutatunk 1! Ám de mi és mennyi az, mit e helyről s ez alkalommal ama másik, immár ősi sirboltjában nyugvó szeretett halottunkról elmondanom kell és lehet? Hiszen ujjá alakult hazánk négy évtizedes történetét kellene leírnom, ha mindazt elé akarnám sorozni mit e zsenge korában már közfigyel-93