Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-16 / 46. szám

1478 tás nélkül hagyjam nem a valódi alapon megtámadott álláspontom felől. Indítványomnak melyik pontja fog ellenkezni a protestáns szellemmel, azt én belátni nem birom, mert azon hitben vagyok, hogy a protestántismus szivének ere ugy lüktet, mint az enyim. Én ugyanis indítványomban ujat semmit sem mondok, mert először: protestáns közszellem az, hogy általunk az állami törvényhozás joga, az egyház és államközti jogviszonyok megoldásában, kétségen kivül nem helyeztetik, bár Farkas ur csak ugy tudhatja, mint én, hogy e tekintetben, például egy Révész Imre, közöttünk is kissé merevebb álláspontot foglalt el; másodszor : protestáns közszellem az is, hogy a mennyiben egyházunk érdekei a köztörvények által illettetnek, ez mégis a nélkül, hogy mi az ily dolgokat meg ne vitassuk, meg nem történhetik, a mint ezt legközelebb a középiskolai törvény megalkotásánál is ekképen cselekedtük; harmadszor: protestáns közszellem volt eleddig, mert egyházunk egyeteme más hivatalos nyilatkozatot a főrendiházi tagság kérdésében nem tett: hogy a klérus főrendiházi tagsága is megszüntetendő; ezen szellem mellett bizonyít az 1867-ki konvent álláspontja, és az akkori időkből minden nevezetesebb publicistának nézete ; de negyedszer : protestáns közszellem volt és az ma is, a mit ugyancsak az 1867. évi konvent kifejez, hogy e kérdéshez az 1848. évi törvénycikk, tehát csak a jogegyenlőség alapján, kiván szólni egyetemes egyházunk. En tehát protestáns szellemnek, mindezek folytán, mást nem is gondolhattam, mint a mire a mult és tapasztalat tanított ; de hogy ez a prot. szellem másképen fog-e, vagy akar-e alakulni? ugy hiszem, ez elé a kérdés elé most kerültünk. És én Farkas József ur cikkében látom is már ezt az ujabb szellemet. Látom, hogy ő nem is tekinti egyházunk fóruma elé tartozónak e kérdést; látom, hogy a főrendiházi tagsággal bármily formában megelégszik, és mint imdern állames/méért lelkesül oly főrendiházért, mely a klérushoz minket ís bevesz ; hát én ezekre csak azt mondom, legyen az ő hite és meggyőződése szerint ; de miután ez uj felfogás, hát szükség, hogy ráüsse pecsétjét egyházunk egyeteme, mert abban a tévedésben ne ringassa magát az én t. barátom, hogyha talán az ő környezetében csak azon hangok zsonganának is, a melyeknek húrjait ő pengeti, hogy az másutt és mindenütt ugy volna ; hogy pedig hogyan van hát valósággal? azt mindenesetre megkell tudni, de erre nem alkalmas tér sem egyik, sem másik lap, hanem csak az a fórum, hol a protestáns közszellem hivatalos alakban nyilvánulhat, a mely nyilvánulásnak pedig Farkas ur útját szeretné zárni, nem gondolva meg, hogy hová vezetne az ebben a mi szabad egyházunkban, mely még igazságos dologban sem tűrné el az erőszak látszatát sem. Ad revidere a — zsinatig ! Fejes István. Az „Egyforma ruhás pap" hadüzenetének elfogadása. Miután elolvastam a „Szabad Egyház8

5-dik számából az »Egy előfizető8

levelét s megírtam, sőt el is küldtem már arra a választ, elővettem a 6-ik számot is s először a „tárca8

tartalmát kutattam ki, gondolván, hogy találok abban valami tanulságos olvasmányt. Találtam is, és pedig nagyon tanulságost, t. i. az „Egyforma ruhás pap8

hadüzenetét. De hát mit tanultam én e tárca cikkből? A*,t, hogy a »Szabad Egyházinak minden szabad. Szabad neki, noha magát nyilván magyarnak hirdeti, az atilla ellen hadat üzenők táborkari főnökévé is lenni s a reverenda hős vitézeit zászlója alatt összegyűjteni. Le arról a zászlóról azzal a „magyar8 jelszóval. Igy nem illik az oda ! Ki a magyar ruhának hadat üzen : nem magyar az. Mi pedig ezennel felvesszük a magyar díszruha ellen hadat üzent reverendás pap elénk dobott keztyüjét s harcolunk életre-halalra. Nem tágítunk addig, mig az „Egyforma ruhás pap8

reverendáját darabokra nem szabdaljuk s belőle sipkát (no meg a táborkari főnöknek egy hátulgombolót) nem csináltatunk, a miből aztán sehogyse lehessen újra teremteni azt a reverendát. A debreceni nagy collégium azon tantermébe jártam még, amely „quarta classis8

nevet viselt, mikor egy szép tavaszi napon, tizenegy óra után, páros rendben mentünk haza vagy tizenhatan, az én felvigyázásom alatt, a Nagy-Péterfia utcán. Tul jártunk már a „Tótház"-on, mikor délceg, parádés ruhaba öltözködött magyar huszárok jőnek ránk szemben. Megfeledkezve tanítóm által reám ruházott felvigyázói kötelességemről, ámulva álltam meg egy kapufél mellett s tiszta örömtől repeső szívvel gyönyörködtem a díszmagyar öltözetben. Tanulótársaim ott hagytak a kapufél-fánál. És én nem szaladtam utánok, hanem visszafordultam és elkísértem a huszárokat a váradutcai mészárszékig. Már rég elmúlt 12 óra. Otthon édes anyám kitálalta a túrós galuskát s nyugtalankodott elmaradásom miatt. Nem győztek várni. Megebédeltek tehát nélkülem. Mikor haza mentem, majd két óra volt már. Ebéd helyett pironszóval fogadott édes anyám s délután kikaptam a tanítómtól, a miért felvigyázói tisztemben hanyagul jártam el. Bántam is én { csakhogy már egyszer kedvemre gyönyörködhettem a díszmagyar ruha szépségében. Mig elemi iskolás voltam, magyar nadrágot, felöltőt és gombos sarkantyúval ékesített csizmát viseltem. Jött azonban az idő, a mikor bucsut kelle vala vennem a magyar iskoláktól s édes apám akarata szerint deák iskolába kelle vala mennem. Ide már — az édes apám hite szerint — bugyogóba s rokkba lehetett csak bejutni. Meg is csináltatta mind a kettőt a szünidő végén. Mikor haza hozta a szabó, nekem nem mutatták meg. Hanem mikor eljött az a vasárnap, a mely után hétfőn már a »deák tertia8

praeceptora elébe akart vinni édes apám, behitt édes anyám a kis szobába s rám húzatta az ujdonat-uj bugyogót. Nem minden huzalkodás nélkül húztam fel azt, de mégis felhúztam. Felöltöttem a rok-1 kot is. A sarkantyús csizmát meg se kisérlették szüleim cipővel cserélni fel. Hiszen a sarkantyút úgyis elfedette a nadrág földigérő szára. Mikor igy kimentem a konyhába, hol édes apám várt rám, elkezdtem sirni és nem lehetett volna bottal sem az udvarra kiverni. Végre is le kellett rólam húzni a német anzugot s én kijelentettem, hogy holnap a „magyar tertia8

-ba fogok menni. (Igy hívták akkor Debrecenben az elemi iskola 5-ik osztályát, hova azok jártak, kik nem lettek deákok). Ide is mentem s itt jártam magyar ruhában egy hétig. Volt azonban egy nagy deák atyánkfia, ki engem nagyon szeretett s deáknak szánt. És addig kecsegtetett, mig levetettem a magyar ruhát, levették csizmámról a kedves kis gombos sarkantyút, felvettem a bugyogót és mentem a deák tertiába. Igy lesz belőlem német ruhás magyar deák gyerek. (A gymnázista kifejezéssel még akkor nem éltek). A német ruhát viseltem aztán sexennis deák koromig. Ekkor csináltattam az első, zsinórral kiattateremtettézett s huszárfolttal is ellátott magyar nadrágot, ekkor 92