Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-03 / 5. szám

142 tőinek, kik így visszaélnek a keresztyén szabadsággal (II: 14, 15, 20). Az evangéliumban pedig a görögök kérve kérik Fiiepet, hogy hadd lássák az Urat. Nagy súlyt fektet az apostolságra (XXI: 14), míg a 4. evangelium mellőzi ezt. Az apocalyptikus új Jeruzsálemet vár, a templom nélkül nem tudja képzelni a keresztyénséget, az evangéliumban pedig már „lélekben és igazságban imádják Istent«. Az evangelium Krisztusa Isten szeretetének tökéletes képe, a ki által nyilvánvalóvá lett az igazság és kegyelem, a kitől távol van minden érzéki messiási váradalom : az apocalyptikus messiása boszszú álló hatalmasság, ki nem az igazság hatalmával győzi meg a világot s erkölcsi erejével itél eleveneket és holtakat, hanem vasvesszővel uralkor'ik a népeken (II: 27); nemsokára visszatérend a földre (parousia), hogy ezer éves uralkodását megkezdje (chiliasmus) Apoc : I: 6, II: 27, III: 12, VI: 10, XIX: 11, XX: 1, XXI: 1 következő. Az evangéliumban nincsenek azok a pneumatologikus, dámonologikus és angelologikus képzetek, mint itt I: 4, III: 1, V: 6, XVI: 13, XII: 7, 9 — bár ép e pontban a különbség még sem oly szembeszökő, a mennyiben az evangelium felfogása is dualistikus (Ján : VIII: 44, XII: 36, XIII: 27 stb.) Az evangéliumban nyugodt, mély érzés: az apocalypsisben életteljes, teremtő, képzelő erő, a minő lehetett azoknál az első rajongó, martyrságra vágyó keresztyéneknél. — íme a legfőbb különbségek í melyeket kénytelen a hagyományos theologia is elismerni, hacsak hite vakká nem tes/.i. El is ismerte, legalább negatíve, mert minden igyekezetét oda fordítja, hogy a különbségeket elenyésztesse. Fentebb már utaltam azokra a gondolatokra, melyekben a két irat tartalmi rokonságát keresik és találják. Majd hivatkoznak arra, hogy a két irat keletkezése között hosszú idő telt el, a mely alatt részint a szerző benső lelki világában, részint körülötte a történelmi viszonyokban nagy változások, átalakulások történtek. A két irat hát nem ellenkezik egymással, hanem csak különbség van köztök, a mi természetes és szükséges következménye az író fejlődésének s a vál o/.ott történeti viszonyoknak. Hengstenberg szerint János ez evangéliumot 90 éves korában irta, azután, a mikor már a keresztyénség meglehetősen elszakadt a zsidóság oldaláról, Jeruzsálem elpusztittatása után. Ez az esemény kiváló hatást gyakorolt rá, mert a régi cultus e központjához a messiási birodalom létesülésekor nagy reményeket fűzött az Apocalypsisben, melyben a római világuralom ellen harcolt; mig az evangéliumban s a levelekben a pogány tévtanitók ellen küzd, kiknek befolyása a keresztyénséget száraz képzetekben akarta feloszlatni. Azután a jeruzsálemi oszlopember elment Kis-Ázsiába, hol a keresztyénség már Pál universalis szellemében élt. Ez is mily hatással lehetett rá! Itt érintkezésbe jött a Logostannal eltelt philosophiával s önkénytelen fordult figyelme ama viszonyra, a melybe könnyen volt hozható a keresztyénség és amaz ó-testamentumból kinőtt zsidó-görögbölcsészet. Másfelől a változás, mi rajta történt, nem is oly nagy, hogy rá ne lehetne ismerni az evangelium Írójában az egykori ^Boanergesre*, ennek charaktere ittott még az evangéliumban is át csillámlik ; pl. mikor Judásról beszél, vagy a levelekben, mikor a mestert megtagadókról szól. (Ján : XII : 6, XIV : 22 ; I. Ján: II: 4, 22; III: 15, IV: 3, 20) Weiss azt mondja, hogy ,az igazság és a tévelygés, a világosság és a sötétség, a hit és a hitetlenség közötti absolut ellentét s e princípiumoknak szükségképeni harca, mely Jézus életében aztán kiegyenlittetett, képezvén az evangelium tulajdonképeni themáját, itt nyilatkozik még felvilágosodottabb alakban a menydörgés fiának tűzlelke, kinél az Úr dolgai iránt való szeretetteljes buzgalom identikus a gyűlölettel, melyet érez mind aziránt, mi nem keresztyén s a ki nem ismer semmi közvetítést a két összeegyezhetetlen ellentét között*. Csakhogy az evangéliumban nyilatkozó „tüzlélek4

mégis más, mint az Apocalypsisben fenyegető és átkozó szenvedélyes ember (Apoc. XX : 18, 19). Elénk színekkel, mondhatni kirívóan festi a zsidók hitetlenségét s kemény hangon szól ellenök; de nem »öli meg az ő fiaikat halállal* (Apoc: II: 23) Psychologice véve nem lehetetlen ugyan, hogy az előbb zsidókeresztyén apostol később a Mester tanaiba mélyebb betekintést nyerve universalisabb alakban fogja fel a keresztyénséget; a parousiaban való hite az idők által megcáfoltatva, ehez kötött reményei meghiu^ittatva, magasabb, szellemibb értelemben fogja fel Jézuznak hívei között való életét s egész messiási birodalmát: de hogy annyira megváltozzék s annyira ellenséges legyen a zsidóság iránt, hogy annak hitetlenségét, konok megátalkodottságát untalan ugy tüntesse fel, mintha csak az ördög gyermekei volnának, — ez nem valószínű. Ily metamonaiára, mint analógiára, előszeretettel hivatkoznak Pál megtérésére. Igaz, ugyan, hogy a zsidó Saul Pal lett ; de azért egész gondolkozásmódján, logikáján, dogmatikáján, melyet a zsidó theologia alapján épít fel, meglátszik a Gamaliel tanítványa, csak lánglelke világit túl a zsidóság korlátozó határain. Másfelől azonban e kérdéseknél is épen az a tény, hogy úgy a legtúlzóbb rationalis kritika, mint a legerősebb orthodoxia a maga véleményében támpontokat talál az evangéliumban, abból magyarázható meg, hogy jelentékeny különbségek vannak magokban az evangelium gondolataiban is és igy pl. itt is méltán mo idja Weiss hivatkozva az I: 1 i-re, XI: 51 és 4: 22-re, hogy az evangelium nem viseli magá i annyira az antijudaistikus jelleget, mint azt sokan állítják; mert ez evangelium szerint is Izrael Jehova népe (I : 11), mely legelső sorban hivatalos az üdvre (XI: 51) s ez tőle árad szét IV : (22). Ep oly erősen, mint bárhol az első evangéliumban, lesz kiemelve Jézus történetében a jóslatok beteljesedése s fellépésének messiási charaktere. , Az üdv universalitásának dacára Jézus földi működése Izraelre van korlátozva s kiemelve konservaliv magatartása a törvénynyel szemben*. Ez a', argumentum nagyon gyarló. Hát hol is működtethette volna Jézust? a töitcnethez ebben már csak hűnek kellett maradnia l A szerző egysége bizonyításában hivatkoznak még arra, hogy a Zach: XII: 10-ből vett idézet, mely különben az egész új testamentumban másutt sehol nem fordul elő, mint a két műben, meg van : Apoc : 1: 7 és Ján. XIX: 37. Csakhogy míg e szavak „meglátják azt akit által szegeztek* határozott idézet alakjaban van Ján: XIX. 37-ben, addig az Apocalypsisben egészen más vonatkozassal nem citátumként fordulnak elé. A csekély rokonság mellett rendkívüli különségek lévén a két mű között, bátran állithatjuk, hogy a kettőnek egy szerzője nem lehetett. A De-\Vette által felállított dilemma hát joggal tartja fenn magát. S miután úgy János apostolnak jelleme, mint az első keresztyénségnelc vallás erkölcsi élete, dogmatikai felfogása, Krisztusról való hite s e hitből folyó minden váradalma, mely i az Apocalypsisban is kifejezve van, a mellett szóló bizonyíték, hogy e mű Jánosé s e mellett tesznek tanúságot a legrégibb feljegyzések is : és igy a feltüntetett különbségek alapján tehát az evangelium meg, abban az alakjában, a mint előttünk van, nem lehet a János müve. (Folyt, küv.) Kenessey Béla.