Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-02 / 44. szám

1424 PROTESTÁNS EGYH VZI ÉS ISKOLAI LAP. 1436 váljék ; mert harmadfél száz lelkészi állomáshoz, melyben a halandósági statisztika tanúsága szerint évenként 7— 8 üresség támad, 80—90 káplán csakugyan sok, s azt eredményezi, hogy káplánjaink átlag 10—12 évig, sokan még több ideig szolgálnak, mig rendes lelkészi állomásba juthatnak. Hasonlókép megfontolásra érdemes az egyházkerületünk értékes kincsét képező Ráday-könyvtár ügye is, melyet boldogult elődöm buzgó gondoskodása megszerzett ugyan nekünk, de a melynek használhatóvá, s igazán közkincscsé tétele iránt gondoskodni, ránk, az ő utódaira maradt. S e drága kincsre gondolva, mely egyebek közt annyi egyháztörténelmi emlékeinket is őrzi magában, lehetetlen fel nem sohajtanom, hogy magyar protestáns egyházunk történelmének mennyi adata hever még kibányászatlanul s van itt-ott veszendőben is. Minden egyházkerületnek, minden egyházmegyének, sőt minden egyházközségnek meg van a maga saját története, s a mit ebből szórványosan, jelesen régibb egyházkerületi almanachjainkban is birunk, vajmi kevés. Valami mozgalmat kell indítanunk ebben az irányban is s itt mar a munkában összes lelkészeinket közreműködésre kell felhívnunk és serkentenünk. Említsem e régóta vájudó ének-ügyiinket, mely — természeténél fogva egyetemes intézkedést kiván, de sikert csak ugy látand, ha előkészítésében mindenik kerület fáradoz s rendszeresen munkálkodik. Akárhány hasonló tárgyat s eszmét pendíthetnék még meg, de nem akarom a Főt. Közgyűlés figyelmét sokkal fárasztani. Csak jelezni kívántam, hogy rendes gyűlési tárgyainkon s igazgatási folyó ügyeinken kivül is sok a teendőnk még, ha nem csak élni, hanem haladni is akarunk, mert haladás nélkül az élet csak tengés s létünk fűszerét a munka adja meg. Mivel pedig magyar reformált egyházunknak természetes — és zsinati törvényeink által újra megszilárdított egységénél fogva, egyes egyházkerület magába el nem zárkózhatik, s különösen a püspöknek, hivatalánál fogva, az egyetemes egyház ügyeiben is tevékeny részt kell vennie, mint a konvent és a zsinat állandó tagjának — mindig azon leszek, hogy egyházkerületünk s a többi kerületek között a testvéri egyetértés s az összetartozóság érzete minél inkább szilárduljon. Mint a convent és a zsinat tagja, bár azokban való részvételem szoros uta sitáshoz kötve nincs és nem is lehet, mind a mellett kötelességemnek ismerendem ott egyházkerületem nézeteit képviselni s ennek érdekeit az egyetemes egyházéival összhangzásba hozni. Mert csak addig vélem szilárdul s biztosan ülhetni itt e széket, mig — lényeges dolgokban legalább — az egyházkerületi gyűlés nézeteivel egyéni meggyőződéseim összeütközésbe nem jőnek ; konflictus esetében pedig vagy saját nézeteimet alárendelni vagy ha azt lelkiismeretem nem engedné, e széket s vele püspöki állásomat idehagyni tartanám kötelességemnek. Mert ha egyházkerületünk egyházai többségének bizodalma emelt e helyre, csak is a bizalom tarthat fenn is azon — s azt elveszítve nem ülhetnék itt tovább. Alkotmányos kormányzatnak — s dicsekedve mondhatjuk, hogy protestáns egyházunk presbyteri kormányzata példányszerűen az — éltető eleme a testületek bizalma a kormányzó fők iránt; ha az megrendül: a kormány fenntarthatja magát ideig-óráig, talán erőszakos eszközökkel, de működése nem lehet tartós, mindenek fölött pedig nem lehet üdvös. Ez a meggyőződés vezetett, midőn egy századnegyeddel ezelőtt az egyházmegyei s esetleg kerületi restauratió zászlóját néhány elvtársammal fölemeltem. Az ez ellen felhozott — s elismerem, súlyos — erősségek közül az hatott rám legerősebben, hogy egyházi életünkbe állandó pártéletet oltani nem volna kívánatos. De az elvet magamra nézve ma is fenntartom abban az értelemben, hogy ha meggyőződném arról, hogy egyházkerületem bizalmát elvesztettem, nem csak nem ragaszkodnám püspöki hivatalomhoz, de inkább sietnék módot nyújtani a kerületnek arra, hogy bizalma férfiát ültethesse helyembe. S mivel igy gondolkozom, épen azért kérem — s egyebet nem is kérek — a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés s általa az egyházmegyék és egyházak szives és jóakaratú bizalmát. Kérem különösen esperes társaim s gondnoki és jegyzői kar — kérem lelkésztársaim s az egyházmegyei képviselők — kérem egyházkerületi tiszttársaim, első sóiban mélyen tisztelt elnöktársam és a tanácsbiró urak bizodalmát. Legyenek meggyőződve arról, hogy minél jobban érzem tehetségeim korlátoltságát s gyöngeségemet nagy kötelességeimmel szemben, annál buzgóbb bennem a jó akarat és az igyekezet azok teljesítésére. Nem kérem, hogy hibáimra s általános em beri és egyéni gyöngeségeimre szemet hunyjanak, csak azt kérem ítéljék azokat szeretettel meg. Mint viszont én is teljes őszinteséggel mondhatom, hogy bennem szeretetnél egyéb érzés nem uralkodik, kivétel nélkül mindnyájok iránt. S ez legyen első és utolsó szavam, melylyel püspöki hivatalomból kifolyólag társ elnöki székemet ezennel elfoglalom. Isten engem ugy segéljen 1 De amint elnöki székemet — s azzal püspöki hivatalom teljességét ezennel elfoglalom, lehetetlen — ezt a kötelesség és az igazság egyenesen parancsolja—, kogy meg ne emlékezzem azon férfiúról, ki hét hónap óta a püspöki hivatal terheit viselte s annak kötelességeit anynyi odaadással, annyi kormányzói bölcsességgel és jártassággal teljesítette, a kinek erős kezeiben a kormányzat nem viselte az ideiglenesség jellegét, hanem oly erős és biztos volt, mintha az állandóság öntudata lett volna rajta. S azért első indítványom, melyet e székből teszek, méltóztassék a Főt. Egyházkerület főt. Sipos Pál pesti főesperes urnák, helyettes püspöki működéseért elismerést és köszönetet szavazni s az ő ebbeli érdemeit jegyzőkönyvileg is megörökíteni. A közgyűlés az egész beszédet jegyzőkönyvbe vétetni rendelte, s egyszersmind a tett indítvány értelmében Sipos Pál irányában köszönetét jegyzőkönyvileg is kifejezte. Egy pár miniszteri intézmény tudomásul vétele után a budapesti theologiai akadémiának a juniusi jegyzőkönyv végén kinyomatott szervezeti javaslata vétetett tárgyalás alá. Ennek egyik fő s uj alapgondolata az volt, hogy az akadémia kormányzására, a püspöki felügyelői jog épségben hagyásával, egy theologiai választmány szerveztessék, mely álljon az e. kerületi közgyűlés által 6 évre választandó theologiai gondnok (Curátor) elnöklete alatt a 8 egyházmegye egy egy tractualis, közgyülésileg szintén 6 évre választott képviselőjéből. Ezt a pontját a javaslatnak többen, kivált az esperesek, heves ostrom alá fogták, ezért az elejtetett, hanem marad a régi gyakorlat, mely szerint az igazgató testületet a 8 esperes és gondnok s az akadémia igazgatója és két tanára képézendi a pü>pök elnöklete alatt. A tananyag beosztására nézve előterjesztett javaslat elfogadtatott, s ehhez képest az öt theologiai s egy bölcsészeti rendes tanszékre osztatik fel, a melléktárgyak tanítását melléktanárok végzik. Négy theologiai szék eddigelé is be volt töltve rendes tanárral, az ötödikre rendkívüli tanárul Kenessey Béla választatott meg, ki tanári buzgalmának és képességének