Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-26 / 43. szám

1375 PROTESTÁNS EGYH VZI ÉS ISKOLAI LAP. 1436 elhelyezhető, a hol nemcsak a tudományos eszközök sokasága emelné tanitónövendékeinket arra a magaslatra, melyen állaniok kell, ha egyes gyülekezetek önálló tisztviselői gyanánt kell megállaniok, hanem a társadalmi műveltséget is könnyű szerrel sajátíthatván el, ennek, és nem a durvaságnak lennének aztán hivatott apostolai hazánk legfélreesőbb gyülekezeteiben is. Lennének azok, a miknek lenniök kell, egy összekötő szeme annak a másik láncszemnek, mit lelkészi hivatalnak hivnak. Lennének jobb kezök, segédjök ennek ugy az erkölcsösség terjesztésében, mint egyéb hivatalos és nem hivatalos kötelességek teljesítésében. Szóval, lennénk testvérek, egy anyának, az egyháznak édes gyermekei, s lenne áldás működésükön, mely meglátszanék a szegény gunyhójában épen ugy, mint a nagyok palotáiban. És ez nem ábránd, nem szineskedő ölelkezni akarás, a mit én lelkészi és tanitói hivatal testvéries viszonya felől hangoztatok: lelkemnek szent meggyőződése ez, mit egyedül egyházam lángoló szeretete ébreszt bennem; mert látom, hogy ezt egy rém veszélylyel fenyegeti, fenyegeti a közöny, a felekezetnélküliség réme, mely a tanitót, az iskolát, s ezekkel híveinket keblünkről elszakítani akarja. Ne engedjük ezt! Ne engedje különösen az a látigelméjü férfiú, kit a közbecsülés és tántorithatlan bizalom a püspöki székbe helyezett, legyen ő jóra igazgatója, vezérlője reformált népünk vallási és művelődési intézkedéseinek, hisz ha sikerül neki, már pedig sikerülnie fog, sikerülnie kell : a lelkész és tanitó közötti kapcsot szilárdítani, mivelt papi testület mellé mivelt tanitói kart állítani, vagy ennek útját megegyengetni: meglesz jutalmazva. O, a fáradságot nem ismerő munkás, meg azok, kik annyi szép reménynyel, annyi szívből fakadó üdvkivánattal helyezik őt most nagy elődének megürült nyomába 1 Székely József, csákvári ev. ref. lelkész. * Helyet adtunk e felszólalásnak, mely egyik kedves intézetünk ellen kemény vádakat emel, abban a meggyőződésben, hogy nyilvános intézetnek ily figyelmeztetések csak hasznára válhatnak, különösen mikor tiszteletreméltó egyéniség nyilt sisakkal lép ki a síkra. Ha cikkírónak mindenesetre leverő tapasztalatai nem általánosak, örömünkre fog szolgálni ellenkező tapasztalatokat is regisztrálhatni. Kétséget nem szenved, hogy a partialis bajok is orvoslást igényelnek; azonban ez az intézetnek Budapestre való áthelyezése által, még ha anyagi viszonyaink azt meg is engednék, aligha volna eszközölhető. Néptanítói praeparandiáknak nem ott a helyük, hol léptennyomon az élet fényűzésével és oly viszonyokkal találkoznak, melyek a növendékek jövő rendeltetésével szeges ellentétben állanak. Szerk. TARCA. Debreceni Ember Pál egyháztörténelme. Nem nehéz feladat eldönteni, vájjon az ember, vagy az iró volt e szerencsétlenebb Ember Pálban. Élete hasonlított a szélvész által ide s tova hányt kis sajkához; mint ezt a háborgó hullámok a tengeren : ugy hányták őt az üldözések, pusztítások, vészes háborúk mindenfelé ; égő varosok rémitő lángja volt lámpása éji bolyongása közben, fegyvercsörgés sokszor altató danája. De az irónak sorsában mégis nagyobb, megdöbbentőbb tragicummal találkozunk. Ifjú lelkének egész hevével szenteli magát egy szép és nagy munkára; a célt sohasem téveszti el szem elől; ha útjából kedvezőtlen körülmények kitérítik, bármily kerülővel is visszatér; múzsája a fegyverzörgések közt sem hallgat tétlenül; dicséretek és magasztalások nem szédítik, nagy veszteségek nem csüggesztik el ; s midőn már csaknem a célpontnál érzi magát, midőn már csaknem sajtó alá adja nagy munkáját, világ elibe évtizedes fáradságának gyümölcsét, a magyar és erdélyországi ref. egyházak történelmét, — akkor a mennyei szózat megszabadítja őt a földi szenvedésektől és örömöktől egyaránt. Mint Mózes az igéret földére, nem kisebb sóvárgással nézhetett Ember munkája megjelenése elé, de ő azt már szemeivel meg nem láthatá. S ehez még a rossz, kegyelet nélküli méltánytalanság, melyet halala után rajta, illetőleg művén Lampe — amint az eddigi adatokból Ítélhetünk — még a tudósoktól sem idegen, bizonyos emberi gyarlóságból és az akkori magyar protestáns viszonyok és követelmények majdnem teljes, de nem szándékos ignorálásából elkövetett. A szerző nagybecsű előbeszédét kihagyta, rendszerét összevissza forgatta, s ez szerintem azon két főbűne, melyet különben nagy érdemei egészen soha ki nem engesztelhetnek ; végre ami nem tűnik fel előttem oly nagy valaminek 1 a címlapon Ember nevét elhallgatta s helyette a magáét tette oda. . . . De az utrechti becsületes nyomdászok is derekasan hozzájárultak Ember nagy művének elrontásához. A temérdek sajtóhiba, melyet különben a magyar nyelvben és helyesírásban való járatlanságuk részben kiment, igen sok helyen kétessé sőt használhatatlanná teszi a szöveget. Több mint másfél század telt le azóta, hogy az Ember Pál történelmi műve Lampe kiadásában és neve alatt az utrechti nyomdában napvilágot látott (1728.) E hosszú időköz alatt minden, a magyar prot. egyház történelme iránt érdeklődő egyénben élt a vágy, látni és megismerni Ember romlatlan, eredeti szerkezetű nagy munkáját. Ugyanis mindannyian tudták azt, hogy ebben lehet megkapni 1 ör a szerző nagybecsű előszavát, melyet Lampe — igen jellemzőleg — „brevitatis causa, cum nihil singulare contineret" (!) egészen kihagyott ; pedig egyedül az előszó adhat kellő felvilágosítást a munka genesiséről. De 2-or csakis ezen eredeti szövegből nyerhető a munka anyagáról, eredeti beosztásáról, szerkezetéről biztos tudomás; mert hiszen Lampe Ember művében ,az anyag beosztását igen zavartnak találta s épen ezért megváltoztatta azt s évrendi sorozatba osztotta be az előtte fekvő történelmi anyagot.4 2

Végre 3-or az eredeti szerkezetű, kéziratos példányból lehet csak reményleni a nyomtatott mű ezer meg ezer sajtóhibájának kiigazítását. A nemes vágy tehát nagyon indokolt volt, s ha voltak is némi nyomok, melyek szerint Veszprémi Debrecenben, s talán Csécsi és Szombati Sárospatakon birtokában voltak a keresett munkának, magából a műből az ő koruk óta egyetlen példány sem került elő. Nagyon soká, egészen 1882-ig kellett várnunk a kegyes óhaj teljesülésére. Ez évben az országos iparművészeti muzeum Budapesten szakszerű „könyvkiállítást* rendezett, hol nagyságos Ágoston József közszemlére tevé a 1 Zádorfalvi ajánlólevelében nyilván ki van téve s nyomtatva a szerző, D. Ember Pál neve. 2 »Cum tamen ordo rerum non parum turbatus mihi videretur, ne apparens illa confusio nimium taedii lectori afferret, ita eum mutandum censui, ut in formám quandam annalium funderem. . . .«