Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-19 / 42. szám

1351 1352 Végül azt is nagyon helyes, praktikus és ügyes eltalálásnak nyilvánítjuk, hogy minden prédikáció végére két iires levelet csatoltatott. Ide írhatja a lelkész tanulás vagy elmondás közben támadt eszméit, vagy pedig a prédikáció vázlatát, melyről aztán bármikor is könnyen papolhat újra. Figyelmébe ajánljuk ezt mindazoknak, kik prédikációs könyvet szándékoznak kiadni. Általaban tehát az egész mű kiválólag megérdemli a pártolást, még a papír is finom, velin papír, de ezt a papirt meg is érdemelte ez a prédikáció. A legjobb lélekkel ajánljuk pártfogásba. Gsányi. BELFÖLD. Szász Károly beigtatása a budapesti ref. egyház első lelkészi állomására. Fényes s a templomot zsúfolásig megtöltő közönség jelenlétében ment végbe a rég várt ünnepély. A templomi közének és a 223-dik dicséret két versének elhangzása után Sipos Pál hely. püspök s pesti egyházmegyei esperes lépett az Úr asztala elé, a felavatandó lelkés7szel együtt, s nagy figyelemmel hallgatott magvas beszédben rajzolta előtte nem a lelkész kötelességeit — mert hiszen fonák dolog volna — úgymond — hogy ő a lelkészi kötelességeket sorolja elő azon férfiú előtt, kit az egyházkerület bizalma a lelkészek élére állított, a lelkészek és gyülekezetek felügyelőjévé választott, — hanem rajzolta előtte azon reményeket, melyeket a pesti egyház a felavatandónak lelkészi működéséhez kapcsolt. E helyen, hol most állunk — mondá — az előtt egy századdal még a református vallás majd nem egészen ismeretlen volt, most pedig — hála a gondviselésnek egy fényes és népes gyülekezet alakult. De nekünk protestánsoknak soha nem szabad megállapodnunk; a mi egyházunk jelszava: előre 1 excelsior! Ezen gyülekezet bizton reményli, hogy uj lelkésze ezen jelszót folytonosan szeme előtt tartandja, és a kinek egész élete a munkásság szakadatlan láncolata, nem fogja ezen most elfoglalandó széket nyugodó széknek tekinteni. Van ezen egyháznak egy nagy kincse: a több rendbeli tanintézet. Az egyházközség bizton reményli, hogy uj lelkésze, ki ép az iskolaügyek vezetése körül oly nagy érdemeket szerzett, bizonyára gondosan fogja őrizni és gyarapítani az egyházközség ezen kincsét; ezt is teljes bizalommal tehetjük le kezébe. Ez egyházközség féltékenyen őrködött mindenha nemzetiségünk jogai és szabadsága fölött is és ha ma a főváros területén a magyar nyelv és a magyar szellem uralkodik, ebben ép a reformátusoknak nagy érdemük van. A nemzeti szellem ápolása tekintetében is a legteljesebb bizalommal tekinthetünk az uj lelkipásztor működése elé. Van azutan az egyháznak még egy kincse. Mikor az egyszeri martyrt a pogányok felszólították, hogy adja ki az egyház kincseit, a rnartyr az egyház által segélyezett szegényekre és árvákra mutatott: jlme az én egyházam kincsei.4

A pesti egyházközség ezen kincsét is ajánlja az uj lelkész figyelmébe. Ezután a szónok átadta az uj lelkésznek a bibliát és az isten áldását kérte működésére. Ezen beszédet a theologiai ifjúság szabatos karéneke követte, mely alatt Szász K. a szószékre lépett, s buzgó előírna után egy nagyszabású egyházi beszédet tartott 1. Korint. 15, 11. felett. A beszéd lapunk élén olvasható. Egy nem annyira papi, mint inkább theologusi programmbeszéd ez, melyben szerző eléggé világosan felmutatta az ő theologia' álláspontját, és pedig felmutatta azt olyanul, mely a bölcs mérséklet középhelyén áll a meg csontosodott orthodoxia és az ős keresztyén alapról könyelműen letérő túlzó liberalismus között. Hogy a több mint egy óráig tartó beszéd milyen hatást tett a gyülekezetre, erre nézve önnön szavaink helyett idézzük egyik nagy politikai lap idevonatkozó nyilatkozatát: Nevezetes ünnepély volt az, mert Szász Károly nagyszabású, modern eszméktől saturált és gonddal szerkesztett hitszónoklattal kezdte meg lelkipásztori működését és már is igazolni kezdte a hozzá kötött nagy várakozásokat. A fényes közönség tapasztalhatta, hogy a pesti református egyházközség élén magas műveltségű, felvilágosodott, fenkölt lelkű és fényes szónoki tehetségű férfiú áll, kinek hitszónoklatai a széles és szabad látkörben mozgó magvas eszmék, az igazi, mély vallásos érzelem és a nemes művészi forma tekintetében a magyar homiletica remekei közé fognak tartozni és a ki fényt fog árasztani a diszes polcra, melyet ma elfoglalt. Az istentisztelet végeztével az uj lelkész a templom udvarán át, a hol a közönség lelkesen megéljenezte, az egyházközség tanácstermébe ment. Itt Tisza Lajos gróf, a presbyterium elnöke üdvözölte az uj lelkészt, kifejezte, hogy nem az ünnepelt tudóst és költőt, nem az államférfiut, nem az aranyszájú szónokot üdvözli benne, hanem az egyház buzgó hivét, nagynevű atyjának méltó fiát, aki a Török Pál által oly magas fokra emelt egyházat továbbra is bölcsen fogja vezetni, vallásos buzgósággal példát fog adni és az administratióban szerzett jártasságával tapintatosan fogja az egyházközséget képviselni kifelé is: biztosította végül, hogy működésében az egyháztanács tőle telhetőleg támogatni fogja. Szász Károly megköszönte a szives üdvözletet és azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy ezen egyháztanácsban, melynek tagjai oly kiváló férfiak, a pesti egyházközség élén, mely ha lélekszámra nem is, de értelmiségre nézve az országban az első helyet foglalja el, neki, mint a presbyterium egyházi elnökének és mint lelkipásztornak teendői nagyon meg lesznek könnyítve. Ezután a gyűlés zajos éljenzése közt foglalta el az elnöki széket gróf Tisza Lajos oldala mellett. Egy kis cimkérdés. Az Egyetértés mult vasárnapi számában registrálván Szász Károlynak az államszolgálatból kilépését s az őt felmentő királyi kéziratot, miután elismerőleg nyilatkozik a v. és közokt. minisztériumban kifejtett sokoldalú munkásságáról, de kételyét fejezi ki az iránt, vájjon képes lesz-e, mint dunamelléki püspök, betölteni a Török Pál által hagyott nagy hézagot, így végzi : ,Hogy miniszteri tanácsosi cimét és jellegét megtartá: ez ugyan a kormány részéről rá nézve nem utolsó kitüntetés, de protestáns papnál és püspöknél szokatlan, és értelmetlen. Egyébb jelentősége úgy sincs mint a méltóságos cimezés, mely után pedig a protestáns egyház férfiai, tiszteletre méltó puritánizmusból, sőt függetlenségökre való tekintetből, nem is vágyakoztak soha. Sajnáljuk, hogy Szász Károly ezúttal elfogadta azt, a mi a több százados jó szokás alól kivételt képez.' Valóban, a miniszteri tanácsosi cim és jelleg fenntartásának alig van más jelentősége, mint a méltóságos címzés, a mire egy protestáns papnak és püspöknek, a tiszteletes vagy főtisztelendő cim mellett nincs szüksége. De hogy ezt Szás>; Károly elfogadta, arra mindenekelőtt