Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-19 / 42. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. tok* (Gal. . 6, 2.) Ismét: »a mint minden ember vette az ajándékot, azonképen sáfárkodjatok abból egymásnak. * (i. Pét. 4, 10.) Jakab apostol is azt mondja: ,az Ítélet irgalmasság nélkül leszen annak, ki nem cselekszik irgalmasságot* (Jak. 2, 13), maga Idvezitőnk pedig igy szól: ^a kinél sokat tettek le, többet kémek elő tőle* (Luk. 12, 48). Az első ke­resztyének legfőbb törekvése — mint tudjuk — épen a szegények terhének megosztásában culmi­nál; s ime ! e szép elvek feledésével, mondhatnám ezek dacára — mi kik keresztyénségünkkel kér­kedünk : a szegények szájából vesszük ki a meg­élhetésre szükségelt falatot. Mert a lukma-adózás rendszere a vagyoni állást minden tekinteten kivül hagyja. Ez nem lát egyebet, mint személyt, ez valóságos fej- (tehát legigazságtalanabb) adó. E mellett a lukma semmi fix összeget meg nem ál­lapítván, az önkénynek és önszeretetnek igen tág tért nyitott — eddig ; épp oly tág tért, mint a milyet fog nyitni ezután a szeretetlenségnek sőt irigységnek — ezután, midőn a lukmát az elöl­járóság kezelendi. Hamarjában se lelkészt se tanitót ne kárhoz­tassatok — az eddigiekért! Ám tegyük fel — pedig ezek is emberek, emberi gyarlóságokkal — hogy ők krisztusi magaslatra emelkedvén: a keresztyén jó cselekedetet a legkiterjedtebb mérvben gyako­rolják, olyképen, hogy a szegénytől, kinek nem termett, nem is vesznek, nem is várnak, és ime álluk felkopik; nemcsak azért, mert ha a 100 — 150 párnak egy ötödét — jó ha nem egy ne­gyedét — mint szegényt leszámítjuk, s a lukmá­val, vagy annak nagyobb részével megajándékoz­zuk: a fizetés a tisztességes megélhetésre elég­ségig valót nem fog nyújtani, hanem még azért sem, mert ha egy becsületes szegénynek tartozá­sát jó szived indításából elengeded: jön 10 nem szegény és kevésbbé becsületes, s kér, követel, fenyeget; mert ő se ur, mert ő is szegény stb. s ki tudja itt megvonni az igazi határt? De meg szép dolog ugyan éhezni az evan­gyeliomi tanokért, a krisztusi jócselekedet érde­kében: ámde a világ, a mai társadalom nem kérdi tőled, mi a fizetésed, csak azt nézi. hogy pap vagy, s megkívánja a paphoz illő, s attól meg is várt tisztességes külső megjelenést. Ha darócban, con­drában jelensz meg: kérlelhetlenül elitéi. Régen ezt mondták: >; ) az csak egy szegény falusi pap r Ma igy szólanak: ^nézzétek? az is pap ott!* Ez a kis mondás tökéletesen kifejezi azt, hogy : mint nézte a régi s mint nézi a mai társa­dalom a papot; mit várt az, s mit követel tőle emez. Amaz kevésre nézte, ez sokat követel a paptól. A mai társadalom csak azt látja, hogy pap vagy, csak azt tudja, hogy a papság a honoratiorok közt is a legtisztességesebb állások egyikét fog­lalja el; azt nem kérdi sok vagy kevés fize;ésed van-e? Ma nem elég a Krisztus igáját fölvett alá­zatos lelkitanitónak lenni, — e mellett még a pap jelentékeny társadalmi tényezővé vált, — s hiva­tásának igazán csak úgy felel meg, ha helyét itt is megállja. Ugy de ehhez okvetlen a ^nervus rerum gerendarum€ igényeltetik. Csodálkoztok-e hát, ha a népre utalt lelkész azt, a mit a társa­dalom az övéül mutatott ki, meg is várja, meg is kívánja? Csodálkoztok-e, ha a jótékonyságot a sziv bár miként ösztönözzön is — nem gyako­rolhatjuk — e téren — oly mértékben, a milyen­ben szeretnők? Nem! a lelkész, az egyházi hivatalnok nem kárhoztatható! Kárhoztatandó maga a rendszer, melyet gyökerestől megújítani, s biztosabb, igaz­ságosabb, keresztyéniesebb alapokra kell fektetni. S ez igazán égető kérdés és ezt komolyan a ki­küldött főtiszteletü bizottság nagybecsű figyelmébe ajánljuk. El kell törölni a lukmát, s behozni helyette az egyházi adózást másutt is, Baranyában is. Az, hogy ezután a gondnokok szedik — eltekintve, hogy a lukma egyes elemeinél (a sódar) kivihe­tetlen, másiknál (a tetézett nyolcada) veszélyes — a bajon nem segit, sőt a lukmázást annál rosszabbá teszi. El kell a lukmát törölni teljesen és végképen. Az nem lehet, hogy a 19. század végén a társadalom egy része a jogok kiváltságát élvezze a nélkül, hogy az annak megfelelő terhét emelné. Hogy a bíróságot, presbyterséget, gondnokságot s minden tisztes jogot magának vindicáló gazda­gabb helyett a terhet — a lukmázásnál — a nyo­morult szegény viselje, emelje ; hanem a ki a jogot — az Isten áldásának nagyobb mértékét is ide értve — élvezi, mint keresztyén, a szegény nek terhét is ossza meg. A főtisztelendő egyházkerület egy nagy gon­dolatra határozza el magát, s az egy határozott vég­zésben nyerjen kifejezést: inditvéinyozza, s vigye keresztül a bir tokár ánylagos adózást. S ha ez egy­szerre életbe léptethető nem volna, legalább a bizonyos osztályokba sorozás szerint való adózást hozza be a lukmázó helyeken, úgy, a mint az — a fix fizetésű helyeken többnyire már életbe van léptetve. De a lukmázást törüljük el. Ne legyünk mi ker. társaság, szívtelenebbek az államnál, mely­nek — talán — mégsem oly közvetlen, célja a Krisztusi morál megvalósitása, mint az egyház­nak. Ime, az állam a napszámosok adóját eltö­rölte ; s mi elnézzük, hogy ugyanazok egy — korlátolt észjárású nép elődjei által megalkotott, s közönyös, vagy önhaszonleső utódok által fönn

Next

/
Thumbnails
Contents